Ha tudtam volna

egy évvel ezelőtt hogy mi lesz ebben az esztendőben, akkor is megírtam volna az alábbi levelet. Igaz hogy az alábbiakat egy szolgatársaknak fenntartott levelezőlistára írtam, de véleményem szerint gyülekezeti közösségeinket is érinti a tárgyalt téma, különös tekintettel a kiemelt részre... Ezért döntöttem úgy, hogy így év vége felé -nem csak a visszatekintés miatt- itt a blogon is közlöm akkori gondolataimat. 

Kedves Testvéreim! 

           Az Úr kegyelméből ma töltöm 41. életévemet aminek nagyobb része gyarlóság és inkább szégyenkezek  miatta, de hála a Mindenhatónak, aki az Ő Fiában új életet adott nekem, hogy örülni is tudok, azért mert elvette bűnöm, szégyenem! Így tehát örülök az új életnek, a feladatnak amit rám bízott és azért imádkozom hogy hűséges maradhassak Hozzá!            Úgy vettem észre, hogy némelyek kezdik rosszul érezni magukat, akkor ha valamilyen "feszültség" vagy nehéz ügy kerül a közösség ill. nyilvánosság elé. Pedig ez így természetes. Amikor újjászülettünk jó néhányan a zilahi ifjúságban nagyon is oda figyeltünk egymásra. Rákérdeztünk a másikra, hogy van lelkileg és ha úgy tetszik még "szőrszálhasogatóak" is voltunk, mert nem elégedtünk meg azzal a váasszal hogy "jól", "minden rendben", vagy "ez nem tartozik ide". Megmondtuk egymásnak kerek-perec ha valamit nem láttunk jónak és nem volt ebből sértődés. ill. volt, de az el is távolodott tőlünk és sajnos ma sincs a helyén. Úgy gondolom ha egymás között vagyunk és egymást az újjászülettek közösségének*(még nem is azt mondtam hogy szolgatársnak*) fogadjuk el, nem a háttérben, nem elhallgatva, "elmismásolva" kell "helyre tenni" dolgokat, akkor amikor  egymásról sőt, egész közösségünkre kiható következményekkel kell szembenéznünk. Mit értek alatta? Azt hogy egy lelkipásztor  élete ill. kapcsolatai nem számítanak magánügynek. Mivel ő egy közösség képviselője, felvigyázója, ezért a vele kapcsolatos kérdések vagy fenntartások nem csak személyét illetik, hanem rajta keresztül másokra is hatnak. A másik dolog az hogy a felelősséget il. a közösséget gyakorolni egymás felé eredményesen, csak úgy lehet ha legalább magunk között(szolgatársak között) nyíltak vagyunk. Nem kell megijedni attól, ha olykor szikrázik a párbeszéd, de mégis tisztul a kép.(*"Miképpen egyik vassal a másikat élesítik, a képen az ember élesíti az ő barátjának orczáját." Péld.27:17)* Elsősorban Krisztus miatt(Ő mindenek felett!!!) és magunk, mások miatt is. Ő miatta nem tűrhetjük meg a bűnt magunkban és nem nézhetjük el azt sem ha valaki szégyent hoz rá magaviseletével. Ez nem magánügy. Ez az Ő ügye.     Azt látom hogy ez utolsó időkben a gyülekezeti fegyelem ill. fenyíték alkalmazása  nagy kérdés a szolgatársak között is. Meg van a kísértés arra, hogy akkor amikor oly sok az üres padsor az imaházban, mindenkit "szeretetben" elfogadjunk úgy ahogy van, pedig nagyon is meg kell ítélni azt, ami nem illik Krisztushoz. Hol beszéljük meg azt ami nehéz, ami kísértés ha nem itt magunk között? Miért oly riasztó ha valaki személyében meg van vizsgálva a szolgatársak között? Netán félek attól hogy egyszer én is sorra kerülhetek? Ámen! Úgy legyen! Ha van kölcsönös szeretet és alázat akkor csak jó származhat mindebből!!! Lehet hogy ma Pál apostolt is elmarasztalnák egyesek azért, mert* Démászról(2.Tim.4:10) <http://www.biblia.hu/biblia_k/k_55_4.htm>* ill. * Péterről(Gal.2:14) <http://biblia.biblia.hu/read.php?t=1&b=48&c=2&v=14#v12> *a nagy nyilvánosság előtt úgy nyilatkozott, ahogy olvassuk, de én mégis azt mondom hogy ma is az a mérce ami akkor volt.              Tehát testvéreim, csak egyenesen és nyíltan, de szeretettel és alázattal intsük, neveljük, bátorítsuk*("2Tim.3:16*)<http://biblia.biblia.hu/read.php?t=1&b=55&c=3&v=16#v14> egymást az Ige fényében, mert ezzel a Szent Lélek csak a javunkat munkálja!!! 

Szeretettel, 

Efraim 

A hozzászólások (comment) ismét engedélyezve vannak...