2010. július 27., kedd

Hétfő este - Ez nem mese - videók a "HÓREB"en

Csütörtökön reggel korán Tripó István testvérrel Nagyváradra, majd onnan a "HÓREB"-re mentünk, hogy az ott folyó munkálatokat megtekintsük és újabbakat eszközöljünk. Útközben az Úr vezetését tapasztaltuk amint az ivóvíz- és  szennyvíztartály gyártókba "botolva" irgalmatlanul alacsony áron szerződhettünk velük.
 Tripó testvér sokszorosan áldott(multilateral dezvoltat) "Áldott lesz a te kosarad és a te sütő tekenőd." V.Móz 28:5
Miután a táborból hazajöttünk, már készülhettem is a következő nagy útra, a Gyergyói táborba, ahol a zilahi gyülekezet által szervezett tinitáborban várt rám szolgálat a hétvégén. lajos sógorom kért meg erre a hálás feladatra, mert nek a hétvégére haza kellett jönni menyegző miatt... Az Úr é legyen a hála és dicséret hogy nem volt hiábavaló az útunk. Híri János testvéremmel utaztunk el és elkísért minket az ő két fia valamint a 2. lányom Juditka.


Míg mi a táborban voltunk, addig Jánosék Novák zsolt testvér vendégei és munkatársai voltak a gyergyószentmiklósi misszióban. Csak vasárnap este(22 óra indultunk haza), ezért hétfő hajnalban(4:30) érkeztünk meg szeretteinkhez.
Délután aztán már mentem is ki újra a "HÓREB"-re, hogy a szerdán kezdődő táborozáshoz kiszállítsam az alapanyagokat... Ott Pardi Félix testvéremmmel és szolgatársammal is összefutottam, aki Kiss Zoltán testvérrel éppen arrafelé(Tusza) fognak táborozni a krasznai és kémeri fiatalokkal...
Foci: Pardi Félix éppen kapura (én védtem)tör, de ekkor még nem szerzett gólt...

3 megjegyzés:

  1. Ceausescu jol megnevelte a Pistat

    VálaszTörlés
  2. Zsolt 92,13
    Az igaz virágzik, mint a pálmafa, növekedik, mint a czédrus a Libánonon.

    VálaszTörlés
  3. Gondolom, kedves névtelen,hogy nem ceausescu az egyetlen nevelő akit ismersz. Sajnálva,Pista

    VálaszTörlés

Itt hozzá(m) szólhatsz...