2011. június 29., szerda

Tőtős Anna testvérnőt temettük

ma, aki 89 évet élt és gyülekezetünk tagja volt. Noha az utóbbi években betegágyhoz volt kötve, mégis kitartóan imádkozott és igényelte a testvéri közösséget. Fazakas György szolgatársammal(az elhunyt testvérének az unokája) hirdettük a bátorítás és vigasztalás igéit a temetésen, én a kápolnánál, ő pedig a sírnál.

 

2011. június 27., hétfő

A Hargita táborban

voltunk ma este a feleségemmel, ahol a mozgássérültek táborozásának utolsó estéje volt. Édesapám is ott volt a tábortűznél...

2011. június 24., péntek

16 évvel ezelőtt

volt menyegzőnk amit Isten szerzett és azért vagyunk még most boldogok. Hála az Úrnak a sok szép évért és mind az öt gyermekért! Áldott az Úr! minket is...:)

Ilyenek voltunk




Akkor még csak imitáció volt, most pedig valóság olykor :))))))

2011. június 21., kedd

Mártinak is sikerült

az államvizsga. Hála az Úrnak hogy túl van rajta. Négyest adtak neki ami jó eredmények mondható, annak fényében hogy senki sem kapott ötöst. Most már mérnöknő lett a drágám, de hogy ez még mit hoz magával azt nem tudom..., az Úr viszont igen. Köszönjük mindenkinek aki imádkozott érte és mi sem fogunk elfeledkezni azokról akik még vizsgák előtt vannak.
"Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése" Jakab 5:16

Zilahi találkozó

Ismét szolgált vasárnap

 a pengetőszenekar. Az új tagok a régiekkel kiegészülve már elég ügyesen pengetik a húrokat. Annak ellenére hogy távollét miatt többen is hiányoztak, elég szép számú a zenekarunk... Az Úr áldása legyen rajtuk!

2011. június 20., hétfő

Sikerült a műtéti bevatkozás

az Úr kegyelméből. Altatás nélkül csupán érzéstelenítővel, de beültették a szívritmus szabályozót(pacemakert) a kulcscsont alá. A műtétre ma délután került sor és este hét óra után már beszélhettem édesapámmal, aki a körülményekhez képest eléggé jól van és megköszönte az imatámogatást. Még bent lesz egy ideig megfigyelés alatt, de édesanyám is ott lehet mellette és ez jó neki. Reméljük hogy ha az Úr megsegíti és kijöhet a kórházból, az életminőségében pozitív változásnak lehetünk szemtanúi.
Én is köszönöm mindenkinek aki nem feledkezett meg az imádkozásról és hiszem hogy ezen túlmenően is tapasztalni fogják, hogy nem hiábavaló az igazak buzgóságos könyörgése...
Ha még valaki vállalna közbenjáró imádságot annak a feleségemet ajánlom a figyelmébe, aki holnap államvizsgázik. Egy öt éves periódus zárulna le a holnapi vizsgával. Nem az a gond hogy ne tudná az anyagot, hanem az hogy ő általában nagyon izgul(sokszor feleslegesen) és ezzel ronthat a megítélésen. Én úgy gondolom, hogy ő is tudja az anyagot egy ötösre vagy "legrosszabb"(?) esetben 4-esre, de most már minden a könyörülő Istenen múlik.
Áldott az ÚR!

2011. június 18., szombat

Nagyapám(Veress Efraim) diplomája 1937-bõl

Szombat este -Vámospércs

Jakab Péter(feleségem öccse) sógoroméknál voltam a gyermekekkel, hogy a feleségemnek szabad szombatja legyen. Kedden lesz neki 5 év építõmérnöki tanulmányok után az államvizsgája, így a legkevesebb volt hogy õt tehermentesítsem ezen a hétvégén...
A képen éppen a sógorom felesége,ill. a feleségen sógornõje Timea készíti elõ a vacsorát.

2011. június 17., péntek

Imatéma - Édesapám

Az alábbi levelet(a legkisebb húgom írta) azért teszem közzé hogy minél  többen tudjunk imádkozni édesapámért.
---------- Továbbított üzenet ----------


Kedves család!

Ma vittük be Édesapánkat a kardiológiára, beutalták, hogy pacemakert ültessenek be neki. Megvizsgálták kedden, és megállapították, hogy 35-ös volt a pulzusa (és mostanában e körül mozog), ami nagyon kicsi, ezért kevés oxigént kap máj, a tüdő (amivel legutóbb gondjai voltak- nehéz légzés) és az agy is. A pacemaker kicsit serkentené a szívét a "munkára". Egyébként ezt a pacemakert már néhány éve is ajánlották, mert az akkori 50-es pulzust is kevesellték, de akkor úgy nyilatkozott az az orvos, aki műtötte a szívével, hogy "hagyjuk azt a szívet takaréklángon, mert tovább tart". Most Édesapánk azt mondta, hogy inkább élne 5 évet jobb közérzettel, mint tízet nagyon gyengén, egyre több betegséggel (az oxigénhiányos szervekre utalva).
Ma feküdt be, három napig nem szedi a véralvadásgátlót, úgy néz ki, hogy hétfőn megejtik a beavatkozást. Egyébként másoknál ez nem valami kockázatos dolog, de nála minden az...
Imádkozzunk érte!
További információk, ami segíthet az imádkozásban:
  • nyolc ágyas kórterembe került, ami előreláthatólag nehézzé teszi számára pihenést
  • ugye nála a gyógyszerek adagolására is nagyon kell vigyázni, nem minden nővér tudja ezt felmérni
  • nem könnyű nem látóként egy kórházban elboldogulni
  • ne teljen számára nehezen ez az idő, főleg most a hétvégén, amikor csak várnia kell...
Tudjátok, hogy ő nem panaszkodik, de azért támogathatjuk imában, hogy az Úr legyen vele, és könnyítse meg számára ezeket az "apró" dolgokat is, a beavatkozás sikeressége mellett...

Nem sokat tudok a pacemakerről, megyek is, hogy nézzek utána jobban...

Az Úr legyen veletek!

"Jó az Úr! Menedék a nyomorúság idején, gondja van a hozzá folyamodókra." Náhum 1,7

Szeretettel,
a legkisebb :)

--
Kelemen Napsugár

Marosvásárhely
0735-502512
www.mustarmagajanlo.blogspot.com


Vasárnap délutánra


"Ap csel 3: 1-10
Szolgálat Jézus Krisztus nevében

Gondolatok a szolgálatról:
Lehet vizsgálódni a diakoneia a leiturgeia vagy a kultusz jelentésvilágában, de bizonyosra vehetjük, hogy a buzgó hívő ember szolgálata szétfeszíti e fogalmak kereteit, mert sokkal több szolgálatra hív Isten, mint ami diakónusságban, vagy istentiszteleti szolgálatban végezhető. Ennek példája Péter és János Jézus Krisztus nevében végzett szolgálata az Ékes kapu koldusán.
Hivő keresztyén szolgálatunkhoz maga Jézus Krisztus a minta, aki nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon, és életét adja sokakért. Mt 20:28 Luk 22:27.
Aki követi az etalont, a szolgáló Jézus Krisztust, annak életéből szükségszerűen kizáródik minden egyéb kultusz, - mert nem lehet két úrnak szolgálni – és így valósul meg a teljes szolgálat. Fél szív, bizony fél szolgálat is a mi Urunk és az emberek felé. Különösen le kell számolni a pénzimádat és bálványimádat kísértésével, mint a teljes szolgálat meghiúsítóival. /Géhazi, Gazdag ifjú, Júdás, Anániás Szafira, stb./
A szolgáló életben fokozatokat is érzékeltet az ige: lehet názír módon 4Móz 6, egy időre odaszentelni magunkat valamilyen szolgálatra, egy évet Krisztusért és pl valamilyen ifjúsági munkáért, stb. De a fokozatok csúcsán az életáldozattal vállalt szolgálat áll. Mk 10:45, Fil 2:5-11 Jézus ezt végezte el, és ezt állította fel a szeretet és szolgálat teljesség-tendenciájának mutatójául.


Gondolatok a történetből:
1.) A kapu ékes, de milyen az ott ülő? Ezekkel a falakkal, kapukkal dicsekedtek a tanítványok Jézusnak? E koldus egyáltalán nem olyan, mint a bölcs asszony férje, vagy mint Jób a kapuban. Nem is olyan, mint a 144Zsolt 12-ben elképzelt ifjak a palotákban. Ékességek, szép falak, művészies szolgálatok mögött mennyi nyomorult élet rejtőzik! E történet, a testi szem látható ékességeken túli állapot-látásra hív bennünket.

2.) Kapuban, de bent soha, állapot jellemzőinek átgondolása, üzeneteinek megjegyzése.
Hogy nem gyógyult meg korábban Jézus idejében? Miért nem követte Bartimeus célirányos törekvését? Születése óta nem a gyógyulását kérte? (az apostoloktól sem ezt kérte!) Milyen lehetett kolduséletéről az önértelmezése? (Cayeux művészettörténész sztorija a Central Park koldusáról – karácsonyi üdvözletemben írtam erről). A sánta rokonainak (akik napról-napra odatették őt) szemlélete: A gyülekezet vagyonközösségi működésének híre állhat a koldus-kérés hátterében? Gyülekezetbe nem viszik, de tagjainak útjába teszik koldulni? Le-lejmoljuk a keresztyéneket? (Ez ma államigazgatási szemlélet is!) Vagy hagyjuk a rokonokat a gondolati vizsgálódásunkban? (Igehirdető műhelyben, nem árt benézni az esetek, személyek mögött élő, ható emberek gondolatvilágába, mert sokszor akiket „mi jó útra terelni, lelkigondozni szeretnénk, ” azokat a mögöttük álló rokonság indított el abba az irányba bizonyos „jóváhagyásokkal”. Többek között ezért is vannak eredménytelen pasztorációs eseteink)

3.) Péter és János imádkozásra készül, de előbb szolgálniuk kell. Igazi-e az olyan imaélet, amely mellett nincs párhuzamosan a szolgáló élet is? Egy ágyban fekvő beteg hívőnél ez az egészség jele lehet. De egy egészségesnél, ha csak imaélet van és nincs szolgáló élet, az a betegség jele!!!!!!
A megelőző szolgálat, megváltoztatta az imádkozást, 8-10. Ha nem végezték volna el a szolgálatot Péterék, akkor is megvalósult volna az imádkozás, úgy csendesen, illendően, alig észrevehetően. Igazunk van-e, amikor ilyen csendes imaórákra vágyunk?

4.) Szólításra vették észre a sántát! Ugyanis ők Isten elé készültek és előtte nem az embereket szemlézték, mint a farizeus imádkozása előtt a vámszedőt. Milyen imádság jöhet ki abból, ha csak embereket vizsgáljuk, szemléljük?

5.) Összetekintés a sántával, - Nézz mireánk - míg a kételkedő, gyanakodó, ellenséges vezetőknek pedig azt mondják: Mit néztek mireánk? Kivel kell összenéznünk? Kiknek kell tekintetüket magunkról másra, Krisztusra irányítanunk a mai világban? Pénz, jó állások, kitüntetések stb-k vannak a vezetők kezében…és ne nézzetek reánk, hanem Krisztusra? Mennyire Krisztusnak szánt életű szolgáknak kell lennünk, hogy a világ vezetőinek javait, figyelmüket… magunk helyett Reá irányíthassuk? Illetve igazi lesz-e a Jézus nevében való szolgálatunk, ha a világgal fonódunk össze, tetszésüket, figyelmüket és nyilván javaikat magunknak kérve?

6.) A szitu pillanatok alatt mérlegre téteti velük, hogy mijük nincs, és mijük van! Mt 10:9-et betartva valósulhat meg a 8 vers parancsa, lehetősége: betegeket gyógyítsatok! Laodícea egyre gazdagabb lett, és közben nem vette észre, hogy egyre nyomorultabb is.
Mai hivő népünk ezt hogyan kerülhetné el?

7.) A Krisztushoz vezetés, a tanítvánnyá tétel megvalósulása: Figyelmesség a szólító hangra, a szolgálati lehetőségre, szituációra. Bevallás arról, hogy mi nincs, és mi van. Végül felsegítése a sántának, ahogyan ezt Jézustól is látták több esetben. Vagyis tanítványi hatalom-tudat felgerjedése Péter János szívében (mint Fineás amikor megállítja az erkölcsi romlást, vagy Dávid, amikor eldönti, hogy megöli Góliátot az Úr erejével).
Nevében való hit érzékelése a „kliens”, a koldus testvér szívében. Készenlét a bizonyságtételre, szolgálatra a Krisztusról az illető ember testi, lelki helyzetében aktuális módon. A gyógyítás itt független fázis?

8.) A gyógyult: hittel azonnal újat kezd testi állapotában – együtt marad az istentisztelőkkel – vállalja a nyilvánosságot, azelőtt a tanúságot 4:14.
9.) Zsidó szívek ostroma e történet. A sánta boldogsága – az apostolok hatalma – saját szembenállásuk lelepleződése – Jézusnak az addigi zsidó rendszerhez viszonyított fölöttességének érzékélése – Jézus áldásainak látása az övéin, stb, mind-mind az Üdvözítő kopogtatása az Őt korábban elutasító nemzetének szívén.
10) „Jézus hagyatéka” e sánta, az apostolok számára, az Ő nevében végzendő szolgálattal meggyógyításra.
Mi is nézzünk utána, kiket hagyott reánk Jézus, az Ő nevében végzendő szolgálatunk drága alanyául! Végezzük el úgy, ahogy Jézustól és apostolaitól láthattuk!" /forrás:Katona László igehirdetői műhelye/

2011. június 15., szerda

A "Hóreben" táborozunk

ezen a nyáron is. Ha az Úr megsegít akkor július 11-től gyermekekkel, július végén pedig a tinikkel és ifjakkal. Közben még mások is igénybe veszik a táborhelyet.  Reméljük hogy azok a fejlesztések amik még szükségesek az "összkomforthoz"(meleg vizes zuhanyozás, korszerű illemhelyek stb.) addigra befejeződnek. A munka (itt) már elkezdődött...

2011. június 12., vasárnap

Márti 35 éves

Ma este a bővebb családban(apósomék is itt voltak) emlékeztünk meg hálaadással arról, hogy az Úr a feleségemet mind ezidáig megtartotta. Különös hogy most a születésnapja a pünkösd ünnepével esett egybe, ezért dupla volt az örömünk is.
Feleségem, anyósom és a lányaim egy csokorban

Egyébként délelőtt Micskén voltam a testvérekkel úrvacsorai közösségben, ami után ebédre Hubert testvérékhez voltam hivatalos. Előtte azonban nem álltam meg hogy le ne fényképezzek egy ifjú párt kik úgy haladtak kéz a kézben hazafelé az imaházból mint két ártatlan gyermek.
 Ha nem lenne erős támasz a férj mi lenne a feleséggel?

Délután négy órára Kémerre mentem evangéliumot hirdetni szolgatársam, barátom Pardi Félix mehívására. Ott délelőtt bemerítési ünnepély volt, ahol Simon József testvér szolgált, de délutánra már nem tudott maradni, mert a nagyváradi bibliaiskolában ma este volt az évzáró istentisztelet amire haza kellett érjen.
A bemerítésre és a délutáni alkalomra kivételesen a még épülő imaházban került sor. Örömmel láttam hogy milyen sokra haladtak a kémeri testvérek a munkálatokkal. Igaz hogy még sok van hátra, pénz pedig ilyen időkben alig van, mégis hálásak az Úrnak azért amennyire jutottak.  Az Úr áldja meg őket és rendelje ki a következő időre is azt a pézösszeget, amely szükséges a munka folytatásához! Nagyon szép és tartalmas volt a délutáni program a gyülekezetben, bizonyságtételek(még Dombi Mátyás is ott volt és szolgált), énekek, hangzottak el és még a fúvós zenekar is szolgált. Többek között egy olyan éneket is zenéltek ami nagyon ismerősnek tűnt, de csak néhány másodperc után jöttem rá hogy honnan. Innen(Keresed a boldogságot...). Kicsi a világ :) Így hát velük énekeltem s csak azt sajnálom hogy nem rögzítettem... Igehirdetéssel a Mt. ev. 11:25-30 alapján szolgáltam és hívtam az Úr Jézushoz a megfáradtakat. Tudom hogy nem hiába! Áldassék az Úr neve!!!



2011. június 11., szombat

A "HÓREBEN"

voltam a tegnap többedmagammal, hogy megbeszéljük a tábor ez évi működését és amúgy is ideje volt már hogy az alapítvány kuratóriuma összeüljön. Az alábbi képek a tegnap készültek.




2011. június 6., hétfő

HÚÚÚÚÚHA

Ma egész nap(kb.8 órát) lelkipásztor társaimmal voltunk közösségben Érmihályfalván, Papp Laciéknál. Azért  olyan a cím amilyen, mert az nem egyszerű hívő embernek való volt amit ott produkáltunk több órán keresztül. (Ezt úgy kell olvasni mint önkritikát.) Ugyanis kemény teológiai összecsapás zajlott a közösségi nap első részében. Hogy ki lőtt először már nem lehetett kideríteni. Egy erős kálvinista nézet és mi a többiek(akik nem valljuk magunkat arminiánusnak) álltunk szemben egymással és hadakoztunk, de a végén mégiscsak- láss csodát- egyben maradtunk. Magamról csak annyit, hogy mint egy kiságyú itt ott szólaltam meg a nagyágyúk mellett és örömmel konstatáltam, hogy bajt nem okoztam, mint ahogy a nagyok sem :) Isten kegyelme tartott meg minket, akik mindvégig kitartunk mellette, szeretetben és békességben. Vas formálta a vasat...
Az alkalom második részében viszont, amikor a kardok már mind a mind a hüvelybe kerültek együtt, egymásért és másokért imádkoztunk. Ezért sem volt hiábavaló a mai nap. Áldott legyen az Úr neve!!!

2011. június 4., szombat

Ady Dániel

anyai nagybátyám látható az alábbi képen és videón. Ma délelőtt Juditkával felmentünk a "Hóreb" táborba körülnézni és onnan hazafele jövet Zilahon benéztünk a sógoromékhoz és Dánielhez aki azóta hogy meghalt a felesége(2009) egyedül él, de nem hagyta el magát. Szépen rendezett a porta és amennyire teheti a gyülekezeti szolgálatba is bekapcsolódik azzal a talentumával ami neki adatott. Míg hűsöltünk egy kicsit nála addig zenélt nekünk, hogy ne unatkozzunk...



2011. június 1., szerda

Záróvizsga - JELES

Ma reggel kilenc órára kellett megjelennem többedmagammal a  Debreceni Egyetemen, hogy a több évet lezáró utolsó vizsgán is megfeleljünk. Államvizsga, záróvizsga kinek hogy tetszik a megnevezése ez utolsó megmérettetésnek, ahol a szakdolgozatot kell megvédeni és a feltett kérdésekre felelni. Azok közül akik elkezdtük 2008-ban a tanulmányokat, alig fele érkezett el ez utolsó állomáshoz. A mai napon összesen mintegy 13-an vizsgáztunk a nappali tagozatosokkal együtt. A reggeli tájékoztató folytán kiderült, hogy én leszek az utolsó. Így csak alig valamivel egy óra előtt szólított be dr. Szirák Péter tanszékvezető a vizsgabizottság elé. Hála az Úrnak hogy amiért utolsónak is osztottak be, nem lettem utolsó az értékelésben, hanem sikerült jelesre(5) vizsgáznom. Áldott legyen érte az Úr neve! Örülök annak hogy ez évek alatt nem hoztam szégyent az Úr nevére és ami jó eredményt sikerült elérni azt is az Ő dicsőségére tehettem! Köszönöm mindazoknak akik imádságban és egyebekben is mellettem álltak. Az Úr áldása legyen rajtatok!