többször rajtakaptam magam azon hogy nagyon kemény szavakat használok mások felé, amikor bűnös magatartást kell megítélni. Néha azt is észrevettem hogy még testvéreim közül is rosszallóan néztek rám, azért mert hiányolták belőlem a szeretetet és a szelídséget. pedig éppen az mozgatott és mondatott ki velem olyan dolgokat melyek olykor kellemetlenek a fülnek szívnek. Nem ismerem Kelédi Gézát, de amit az Áhítat mai magyarázatában ír azt nagyon alá tudom húzni. Alább olvasható:
"Pál a galaták evangélium iránti hűtlenségét ostorozza, ami a hamis tanítók ártalmas működésének következménye volt. Vajon miért kellett ilyen keményen írni? Mit követtek el a galaták, ami miatt Pál esztelenséggel vádolja őket? Az biztos, hogy igen komoly veszélyről volt szó. Vannak élethelyzetek, amikor nem lehet és nem szabad "puhának" lenni, mert életről és halálról van szó. Amikor a gyermekünk nem érezi a veszélyt, és fut az úttest felé, viszont én látom a közeledő autót, nincs már idő megbeszélni a helyzetet, viszsza kell rántanom, ha elég közel vagyok hozzá, vagy rákiáltanom, hogy álljon meg, s így megmenthetem. Pál éles szava egy ilyen kiáltás a gyülekezet részére: "Vigyázat, a vesztetekbe rohantok! Valaki nagyon félrevezetett titeket! Józanodjatok már ki, hiszen ti nem így kezdtétek Jézust követni!"
2012. április 29., vasárnap
VISZ konferencián voltam a rogériuszi imaházban
ahol ugyancsak az "Internet hatása a gyermekekre" témában tarthattam előadást Balla Annamáriával. Érdekes volt tapasztalni hogy a jelenlévő vasárnap-iskolai tanítók majdnem mind fiatalok voltak. Úgy látszik hogy generációváltás ment végbe ezen a területen. Így a téma is releváns volt a résztvevők számára. Az alábbi képen éppen kérdésekre felelgetünk.
2012. április 28., szombat
2012. április 24., kedd
A KCA szervezésében
ismét konferenciára került sor a Margitta közelében lévő holland farmon. Azok akik a cigánymisszióban munkát vállaltak, terhet viselnek együtt voltak két nap erejéig, hogy örömeikről és munkájukról beszámoljanak egymásnak és valamennyien az Úr elé álljanak. Ezen az alkalmon én is részt vehettem Szövetségünk képviseletében és amit az Úr a szívemre helyezett meg is osztottam a testvérekkel. Eric Barrett és felesége is közöttünk volt. A lelki szolgálatok nagyobb részét ők végezték. Áldott alkalom volt.
2012. április 21., szombat
2012. április 20., péntek
2012. április 13., péntek
Elfogyott a cérna ?!
Nehéz a kő ha cipeled...
De ha eltalálja füled?
Nem köszönöd meg.
Inkább hagytad volna
a képmutatóra
és nem a két mutatóujjra.
Mégsem hagyott Jézus cserben,
megváltott a kereszten!
Efraim / 2012 április 12
De ha eltalálja füled?
Nem köszönöd meg.
Inkább hagytad volna
a képmutatóra
és nem a két mutatóujjra.
Mégsem hagyott Jézus cserben,
megváltott a kereszten!
Efraim / 2012 április 12
Mostanra rájöttem
hogy "veszélyes" dolog lelki ébredésért és megújulásért imádkozni. Nem mindig úgy történik ahogy mi elképzeljük. A lelki ébredés/megújulás nem egy sima lehelet, hanem erős megrázkódtatás a testnek. Nem kívánatos az óembernek, de áldás a léleknek. Eddig sajnos csak az első felét érzékeltem többnyire.
Hála az Úrnak azonban, hogy a székelyhídi roma gyülekezetben a húsvéti szolgálat nyomán több mint húszan jöttek az Úr Jézushoz. Jó lenne ha minél többen imádkoznának értük...
Hála az Úrnak azonban, hogy a székelyhídi roma gyülekezetben a húsvéti szolgálat nyomán több mint húszan jöttek az Úr Jézushoz. Jó lenne ha minél többen imádkoznának értük...
2012. április 8., vasárnap
2012. április 5., csütörtök
Igen jól esett olvasni
az alábbi levelet, melyet Szövetségünk elnöke küldött minden szolgatársának az ünnepek alkalmából. Úgy gondolom hogy más számára is bátorítás lehet, ezért alább közreadom:
„A Dávid házára és Jeruzsálem lakosaira pedig kiöntöm a kegyelemnek és könyörületességnek lelkét, és reám tekintenek, a kit átszegeztek, és siratják őt, a mint siratják az egyetlen fiút, és keseregnek utána, a mint keseregnek az elsőszülött után.” Zakariás 12,1
Kedves szolgatársaim,
Ezekben a küzdelmes időkben, nagy szükségünk van meglátni Őt, akit bűneinkkel általszegeztünk. Keressük Őt mély alázattal és töredelemmel. Vigasztaljon és erősítsen mindnyájunkat az Úr az Ő kegyelmével. Jézus Krisztus győzött a bűn és a halál felett. Az Ő feltámadása bizonyítja, hogy az élet erősebb, mint a halál. Nem a felhő az állandó, hanem a napsugár. Hirdessük Krisztust a tőle kapott erővel és méltósággal.
Kívánok mindenkinek áldott ünnepet. A Krisztus feltámadásának ereje legyen valóság mindnyájunk életében.
Szolgatársatok az Úrban,
Simon József

2012. április 3., kedd
"Ideje van a sírásnak és...
...ideje a jajgatásnak..."(Préd.3:4) Ma délelőtt benn voltam Nagyváradon ahol a Szeretet szerkesztőségébe bevittem a "Jó Pásztor" folyóiratot, majd Simon József testvérrel beszélgettünk és imádkoztunk. Sírtunk és könyörögtünk amikor magunkért és közösségünkért fohászkodtunk, mert meg van írva: "A tornácz és az oltár között sírjanak a papok, az Úr szolgái, és mondják: Légy kegyelmes, oh Uram, a te népedhez, és ne bocsásd szidalomra a te örökségedet, hogy uralkodjanak rajtok a pogányok. Miért mondanák a népek között: Hol az ő Istenök?" Jóel 2:17 Az ünnepre is készülve azt kértük, hogy újítson meg minket és közösségünket az Úr! Délután bementem a kórházba beteget látogatni, majd este itthon újra csak ébredésért és megújulásért könyörögtünk az imaközösségben. Hogy mikor fordítja az Úr örömre a siralmunkat nem tudom, de hogy annak is eljön az ideje, az is biztos!
Meghalt Jézus, de fel is támadt! Eleven emlékre és ünnepre vágyom! És te?
Meghalt Jézus, de fel is támadt! Eleven emlékre és ünnepre vágyom! És te?
2012. április 1., vasárnap
Magyarkécben volt az elmúlt

héten evangelizációs sorozat, ahol hála az Úrnak volt megmozdulás és döntések is születtek. Holnap este kezdődik a tanítványság tanfolyam velük. A mai záró alkalmon a goroszlói fúvószenekar szolgált. Délelőtt itt Érszőllősön délután Kécben, este pedig újból nálunk fújták a kürtöt. A pengetőszenekarunk is szolgált. Igazi ünnep volt, mert úrvacsorai közösségben lehettünk együtt a vendégeinkkel és este még egy megtérő lèlekkel is imàdkozhattam a gyülekezetünkből. Az Úr meghallgatta az imáinkat.
S.D.G.
2012. március 27., kedd
Szükséges-e...
vagy csak egy lehetséges opció(igény) az ébredés ill. a megújulás gyülekezeteinkben??? Már több éve azért imádkozunk keddenként itt Érszőllősön és tudom, hogy még más helyeken is hogy adjon az Úr ébredést, megújulást! Azt is megértettem hogy az ima után a tettek ideje is elérkezett...
Az előbbi vers után arra gondoltam hogy jó lenne egy ébredési, megújulási konferenciát szervezni itt Erdélyben, ahol együtt kiálthatnánk az Úrhoz megújulásért, szabadításért. És ez nem egy hivatalos egyházi rendezvény lenne, hanem csak úgy önkéntesekkel szerveznénk. Csak olyanokat várnánk erre az összejövetelre, akik évek óta rendszeresen imádkoztak ezért, vagy mostantól akarnak új életet kezdeni. Még fogok ezért imádkozni és ha te is teszed, akkor hiszem hogy az Úr megfogja mutatni mit kell tenni! Amennyiben te is kész vagy ezen gondolkodni és ezért imádkozni, akkor ezt jelezheted akár írásban, akár szóban örömmel veszem.

Egyszer égett egy ház...
Egyszer égett egy ház, ment a füst az ég felé
Szegény ember kiáltotta: hamar, hamar segítség!
Jöttek is a jó szomszédok, eloltani a tüzet.
Ilyen munkát az életben, senki meg nem fizethet...
Hát te testvér, nem gondolod hogy már ég a házad?
A szívedben kevélység van,nem pedig alázat.
hamar megtudsz haragudni, pattog szavad mint a tűz.
Ha meg nem térsz igazán, majd a kárhozatban ülsz.
Jó lesz hamar kiáltani: Jézus mentsd meg lelkemet!
És Ő a kegyelem vizével eloltja a tüzedet.
Uram segíts, hogy olyan tudjak lenni mint egy kis gyermek!
2012. március 19., hétfő
Fehéren-feketén a Hargita Táborból
Magyarázat, dobpergés, magyarázat, ének,kíséret "Isten fénye út a sötétben..."
2012. március 18., vasárnap
Délelőtt Betlehemben, délután Hegyközújlakon
este pedig Szalacson hirdettem az Igét. Az esti alkalom egy evangelizációs sorozat záró alkalma volt, egészen megtelt az imaház, amelybe amúgy csak néhányan járnak. Jó volt tapasztalni a lelki éhsèget, szomjúságot.
2012. március 16., péntek
"A Bárány vére megtisztít
a Jézus sebe meggyógyít, a Megváltó megszabadít és mindent újjá/jóvá tesz." Ezzel az énekkel zàrtuk a brassói gyülekezet vezetőségi ülését a tegnap esti alkalom után, ahová a Szövetség képviseletében érkeztem. Úgy érzem hogy nem volt hiábavaló az együttlétünk és sikerült dicsőséget adni az Úrnak, aki pedig kegyelmét árasztotta ránk. Áldott legyen az Ő neve!!!
2012. március 15., csütörtök
Sajnos nem elérhető
Szövetségünk honlapja. A gond az, hogy a szolgáltatóval csak közvetett kapcsolatban állunk. Remélem hogy hamarosan megoldódik a probléma, azután pedig szolgáltatót fogunk váltani. Ez is egy imatéma azoknak akik figyelemmel kísérik a munkámat...
2012. március 14., szerda
A Hargita Tábor
ezután alapítványi keretek között fog működni, melynek kuratóriuma a döntéshozó szerv és az ügyvezető igazgató pedig a végrehajtó. A képen a tábor új ügyvezető igazgatója(Joó Zoltán) látható feleségével(Erika) kislányával és anyósával. Ma véget ért a rövid együttlét amit az egymással való kapcsolat ápolására szántunk. Az Úr áldása maradjon rajtunk.
Ma estére Bibarcfalvára megyek, holnap a brassói gyülekezetbe vagyok hivatalos, péntek este pedig Kisgalambfalvára megyek evangéliumot hirdetni. Aki tud imádkozzon értem!
2012. március 13., kedd
Havas hideg táj fogadott
mert itt mèg igen nagy a hó, de azért tudjuk hogy nincs messze a tavasz. A felmelegedés jeleit tapasztaltuk így is úgy is, a házban és az elnökségi ülésen is. Hála az Úrnak jó reménységgel nézhetünk előre, akár a Tábor, akár a Szövetség jövőjét vizsgáljuk!
Csak keskeny osvenyen járhatunk
Csak keskeny osvenyen járhatunk
2012. március 12., hétfő
A Hargita táborban
vagyok, ahová a hétvégi soproni szolgálat érkeztem az Elnökség tagjaival. Hála az Úrnak nem volt hiábavaló az ottlétem, mert meghallgatta az Úr az imádságomat. Áldást vihettem és áldást hozhattam. Az Ûré legyen minden dicsőség.
Valami miatt eszembe jutott
az alábbi történet:
"Monda azért Józsué Ákánnak: Fiam, adj dicsőséget, kérlek, az Úrnak, Izráel Istenének, és tégy néki vallást, és add tudtomra, kérlek, nékem, mit cselekedtél, és el ne titkoljad tőlem! Ákán pedig felele Józsuénak, és monda: Bizony én vétkeztem az Úr ellen, Izráel Istene ellen, és ezt s ezt cselekedtem! Láték ugyanis a zsákmány közt egy jó babiloni köntöst, kétszáz siklus ezüstöt és egy arany vesszőt, a melynek súlya ötven siklus vala, és megkívántam ezeket, és elvevém ezeket, és ímé elrejtve vannak a földben, a sátoromnak közepében, az ezüst pedig alatta van. Ekkor követeket külde Józsué s ezek a sátorba futának, és ímé, elrejtve vala az az ő sátorában, és az ezüst is alatta vala. Kivivék azért azokat a sátor közepéből, és vivék Józsuéhoz és Izráelnek minden fiához, és lerakák azokat az Úr előtt. Józsué pedig fogá Ákánt, a Zéra fiát, az ezüstöt, a köntöst és az aranyvesszőt, az ő fiait és leányait, az ő ökreit, szamarait és juhait, sátorát és mindent, a mije vala, és vele lévén az egész Izráel is, vivék azokat Akor völgyébe. És monda Józsué: Miért rontottál meg minket? Rontson meg téged e napon az Úr! És elborítá őt egész Izráel kövekkel, és megégeték őket tűzzel, miután megkövezték vala őket. És nagy kőhalmot rakának feléje; megvan mind e napig. És megszűnék az Úr haragjának gerjedezése. Ezért nevezik ezt a helyet Akor völgyének mind e napig." Józsué 7:19-26
Miután újra és újra szent félelemmel elolvastam e történetet, hálát adtam az Úrnak, hogy a mai Ákánok számára a bűnvallás, bűnbánat után nem ítélet következik, hanem kegyelem és bocsánat van felkínálva az Úr Jézusban. A mai Józsuék sem kell ítélet-végrehajtók legyenek, hanem a megítélt bűn terhétől roskadozó megtérőnek evangéliumot hirdethetnek.
"A Sárdisbeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az, a kinél van az isteni hét lélek és a hét csillag: Tudom a te dolgaidat, hogy az a neved, hogy élsz, és halott vagy. Vigyázz, és erősítsd meg a többieket, a kik haló félben vannak; mert nem találtam a te cselekedeteidet Isten előtt teljeseknek. Megemlékezzél azért, hogyan vetted és hallottad; és tartsd meg, és térj meg. Hogyha tehát nem vigyázol, elmegyek hozzád, mint a tolvaj, és nem tudod, mely órában megyek hozzád... A kinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek." Jel. 3:1-3

Hirdetést jelentettem meg
a Nőszövetség kérésére a www.magyarbaptista.com honlapon. A meghívót itt lehet megtekinteni...
2012. március 9., péntek
Megújult a Hargita Keresztyén Központ honlapja
Örömmel vettem észre a fb-n hogy megújult a Tábor honlapja mely szemre is tetszetős és kellemes benyomást kelt az éppen arra vetődő érdeklődőben. Kíváncsian várom hogy miként fogják feltölteni tartalommal a bő és izgalmasnak ígérkező keretet... Sok sikert hozzá! Áldást!
2012. március 8., csütörtök
Csak ismételni tudom önmagam...
A "nők napja" a II. Internacionálé VIII. kongresszusának egyik fő célkitűzése, ami 1918-ban vált valóra. A lényege az volt hogy a nők emancipációját elősegítse... Ez mára egy össznépi mozgalommá fejlődött, nemsokkal a Valentin(Bálint) nap után következik, melynek az alkalmi árusok talán jobban örülnek mint a nők.
Na szóval a fentiekből is kiderült, hogy én némi malíciával viseltetek az ilyen munkásmozgalmi örökségek iránt, de... a feleségemről ilyenkor is elmondom, hogy:
Na szóval a fentiekből is kiderült, hogy én némi malíciával viseltetek az ilyen munkásmozgalmi örökségek iránt, de... a feleségemről ilyenkor is elmondom, hogy:
Nála szebb és nekem valóbb NŐ nincs a világon,
célja hogy öt gyerek után is csinos maradjon.
A férjének hűséges segítőtársa,
gyermekeinek gondos anyja,
szüleinek szemefénye,
tanárainak kedvence
és még hosszasan sorolhatnám
mi mindenben a legjobb Mártám...
De most csak annyit írok
amennyit a szívem dobog:
Ő annyira szeret engem
hogy nem múlt el a SZERELEM!
(Nem nők napjára, hanem csak úgy..., tudva hogy mindez kegyelem!)
2012. március 5., hétfő
Kínos?
Van úgy hogy az ember nagyon kínos helyzetbe csöppen. Az ilyen eseteknek általában jól visszakereshetők az okai. Ez történt velem is a múlt nap. Ez egy amolyan családi-apukás sztori. Aki fajsúlyosabb témát óhajt lapozzon tovább.
A múlt hét péntek reggelén Margittán az "Unicarm" üzletben "futottam bele a késbe". Az előzményekről annyit hogy életemben talán ha ötször voltam az öt gyermekem miatt óvodában vagy iskolában szülőértekezleten. Általában a feleségem szokott ilyen helyekre eljárni. Tudom hogy ez nem egy jó példa, de hát a legutóbbi szülőértekezleten kb. 3 hete is amikor a feleségem betegsége miatt nekem kellett elmennem(Napsugár érdekében), a 29 szülő közül csak ketten voltunk férfiak és a tanítónéniket nem is számoltam a 29 résztvevő közé. Ezt megelőzően talán csak egyszer voltam Margittán egy karácsonyi iskolai ünnepségen, amikor Jémináék adtak elő egy műsort. Na tehát ily szülői előélet után a minap az üzletben rám köszön egy fiatalasszony:
-Jó reggel!
-Jó reggel! -viszonoztam a köszöntést és közben azon gondolkodtam hogy vajon honnan is ismerjük egymást. Hoppá! Biztos a szülőértekezletről, mert sem a margittai sem az érszőllősi gyülekezetben nem láttam még a hölgyet. Na ha így van, akkor utána megyek és rákérdezek arra mit is döntöttek végül a szülők, mennyi pénzt kell betenni a közös kasszába? Ugyanis nekem hamarabb el kellett jönnöm szülőértekezletről, mert este evangelizációs összejövetelre igyekeztem szolgálni.
-Elnézést, hogy megkérdezem de mi is volt a döntés a legutóbbi gyűlésen?
-Milyen gyűlésen, milyen döntés? -kérdezett vissza meglepetten
-Hát... hááát azon ami a múlt héten volt az iskolában -dadogtam miközben egyre jobban elbizonytalanodtam
-Mostanában nem is volt szülőértekezlet.
-Nem volt? - már nagyon zavarban voltam, vajon kibe is kötöttem bele?
-Nem most nem - miközben válaszolt láttam rajta hogy gyanúsan végigmér. Rettenetes kínban voltam, de végül a hölgy átvágta a gordiuszi csomót. Elmosolyodott és kicsit leereszkedően, megértően azt mondta:
-Nem csodálkozom magán. Magának annyi gyermeke van hogy azt sem tudja mikor melyik miatt kell menjen szülőértekezletre...
-Hát igen, akkor elnézést. Viszontlátásra! -közben pedig arra gondoltam hogy soha többet szülőértekezletekre nem fogok menni. Ott biztos nem fogunk találkozni. Utólag nekem is leesett, hogy valószínűleg a Jémina egyik osztálytársának lehetett az édesanyja az illető, akivel karácsony előtt találkozhattunk. Egyet azonban biztosan tudok, hogy ez a feledékenység ill. tévedés nem a "sok gyermek" miatt van.

2012. március 3., szombat
Visszanézhető a szolgálattevők konferenciája
Az alábbi linkre kattintva visszanézhető, hallgatható az egy héttel ezelőtt megtartott szolgálattevők konferenciájának teljes anyaga. Érdemes időt szánni rá...
2012. február 26., vasárnap
A nagyváradi missziókerületben
a tegnep konferenciát szerveztünk gyülekezeteink szolgálattevőinek. Több mint 230 volt a résztvevők száma. Előadásokat hallgattunk meg és így is tanultuk, hogy miként vezessük az imaáhítatot, bibliaórát, éneklést és az istentiszteletet. Nagyon élvezetes és izgalmas alkalom volt. Remélem hogy nemsokára linkkel is zsolgálhatok az érdeklődőknek. addig is ide vágom a szolgatársam(Mike József) által előadott/szerzett éneket, ami az igehirdetésre buzdít. Nekem nagyon tetszett és remélem hogy ezzel nem vagyok egyedül... Sajnos a felvétel amatőr és 90 fokban elfordult pozícióban látható, de úgyis a hang az érdekes :)
A konferencia után délután két fiatal eljegyzésén vettem részt, akik a "Nagyvárad-Betlehem" gyülekezet tagjai, ott ahol az elmúlt egy évben ügyintézői szolgálatot végeztem. Megérte. Nem csak ezért...
A vőlegény: Varga Mátyás és a menyasszony: Kulcsár Edina
Az eljegyzés végét nem vártam meg( a vacsorát vasárnap délre hagytam:) után Monospetribe igyekeztem a Bodor testvér meghívására, ahol evangelizációs hétvégét tartottak és szombat este rám várt az igehirdetés szolgálata. Hála az Úrnak nem volt hiábavaló az igyekezet. Az alábbi képet a fúvószenekarról azért készítettem, hogy meglássuk a kicsinyek is nagyon hasznosak tudnak lenni a szolgálatban.
2012. február 21., kedd
Ma este a bihari
gyülekezetben voltam evangelizációs szolgálaton. Itt megtekinthető. Az elmúlt hét és napok annyira tele voltak mindenféle programmal(evangelizációk, elnökségi, tanács ülések, család látogatás, ügyintézés stb.), hogy alig ültem le a gép elé, így a friss bejegyzések is elmaradtak. Kár hogy nem jegyeztem le sok mindent idejében, mert most már nincs kedvem, időm bepótolni. A tegnapról azért megemlékezem, mert jelentős nap volt a tasnádi roma gyülekezet életében. Négy hónapos taítványság tanfolyam után megtartottuk a tagfelvételt. Most hogy újraszerveztük a gyülekezetet csak 22 úrvacsorázó tagot vettünk nyilvántartásba. Hárman voltunk lelkipásztorok(Kajcza János, Gál Győző és én) akik miután meghallgattuk 29 személy bizonyságtételét a megtéréséről és kérdéseket is tettünk fel, döntöttünk. Úgy vezetett a Lélek javasoljam: mi hárman lelkipásztorok külön külön miután meghallgattuk az adott személy bizonyságtételét és felírtuk a nevét, a nekünk adott bölcsesség szerint ítéljük meg amit hallottunk és a név után egy + vagy - jelet tegyünk, majd a három órás meghallgatás után összesítsük a listákat. Akinek a neve mellett legalább két + jel van(tehát hármunk közül legalább ketten jónak látjuk) csak az lehessen tag. A jelenlévők is mind elfogadták ezt a javaslatot. Nagy csodálkozásunkra az összesítés végén azt kellett lássuk hogy nagyjából mind a hárman azonosan ítéltünk. Vagy három +++ vagy három --- volt a nevek mellett. Ez is azt mutatta hogy egyek vagyunk és egy Lélek vezetett minket. Csak azok háborogtak utólag akiket nem vettünk fel gyülekezeti tagnak, de hát a háborgásuk is a döntésünket igazolta vissza. Hisszük hogy jó irányba fordultak a dolgok abban a gyülekezetben és mostantól egészségesen fog fejlődni az a közösség. A délelőtt 10 órától délután kettőig tartott összejövetel, a sok élő és kevésbé élő bizonyság miatt egyáltalán nem tűnt hosszúnak. Sőt számomra is tanulságos volt. Kajcza János testvértől volt mit ellesni :) A ma esti szolgálatomban illusztrációként fel is használtam.
2012. február 13., hétfő
Gyászhír: Sütő László testvérünk "elköltözött"
Az alábbi hírt Szövetségünk honlapjáról vettem át.
2012 február 12-én vasárnap este, életének 72. évében Sütő László nyugalmazott baptista lelkipásztor testvérünk magyarországi otthonából(Ócsa) az örök hazába távozott. A Sütő testvér lányától(Ági) kapott információ szerint Sütő László testvérünk temetésére 2012 február 21.én kedden, 13 órakor kerül sor.
Sütő László nyugalmazott lelkipásztor testvérünket, aki korábban a kiskapusi és az érmihályfalvi körzetekben szolgált, a Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetsége saját halottjának tekinti és a temetésen is megfelelő szinten és számban igyekszik képviselni közösségünket. Az Úr vigasztalja meg a gyászolókat!
"Az Úr szemei előtt drága az ő kegyeseinek halála." 116.Zsolt.15. vers
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)