2011. június 12., vasárnap

Márti 35 éves

Ma este a bővebb családban(apósomék is itt voltak) emlékeztünk meg hálaadással arról, hogy az Úr a feleségemet mind ezidáig megtartotta. Különös hogy most a születésnapja a pünkösd ünnepével esett egybe, ezért dupla volt az örömünk is.
Feleségem, anyósom és a lányaim egy csokorban

Egyébként délelőtt Micskén voltam a testvérekkel úrvacsorai közösségben, ami után ebédre Hubert testvérékhez voltam hivatalos. Előtte azonban nem álltam meg hogy le ne fényképezzek egy ifjú párt kik úgy haladtak kéz a kézben hazafelé az imaházból mint két ártatlan gyermek.
 Ha nem lenne erős támasz a férj mi lenne a feleséggel?

Délután négy órára Kémerre mentem evangéliumot hirdetni szolgatársam, barátom Pardi Félix mehívására. Ott délelőtt bemerítési ünnepély volt, ahol Simon József testvér szolgált, de délutánra már nem tudott maradni, mert a nagyváradi bibliaiskolában ma este volt az évzáró istentisztelet amire haza kellett érjen.
A bemerítésre és a délutáni alkalomra kivételesen a még épülő imaházban került sor. Örömmel láttam hogy milyen sokra haladtak a kémeri testvérek a munkálatokkal. Igaz hogy még sok van hátra, pénz pedig ilyen időkben alig van, mégis hálásak az Úrnak azért amennyire jutottak.  Az Úr áldja meg őket és rendelje ki a következő időre is azt a pézösszeget, amely szükséges a munka folytatásához! Nagyon szép és tartalmas volt a délutáni program a gyülekezetben, bizonyságtételek(még Dombi Mátyás is ott volt és szolgált), énekek, hangzottak el és még a fúvós zenekar is szolgált. Többek között egy olyan éneket is zenéltek ami nagyon ismerősnek tűnt, de csak néhány másodperc után jöttem rá hogy honnan. Innen(Keresed a boldogságot...). Kicsi a világ :) Így hát velük énekeltem s csak azt sajnálom hogy nem rögzítettem... Igehirdetéssel a Mt. ev. 11:25-30 alapján szolgáltam és hívtam az Úr Jézushoz a megfáradtakat. Tudom hogy nem hiába! Áldassék az Úr neve!!!



3 megjegyzés:

  1. Az UR aldja meg Martit jo egeszseggel es hosszu elettel h tudjon szolgalni a csaladban es nem csak, faradhatatlanul.Nagyon szep csalad vagytok,csak ugy gyonyorkodunk bennetek.Szeretunk titeket.Puszilunk.

    VálaszTörlés
  2. Isten éltesse sokáig Mártit,és az egész családot.
    Nagyon szépek mind.
    Hatalmas a kémeri imaház,biztos lesz korlát is,de most olyan furcsa annélkül,a korlát biztonság érzést ad.

    VálaszTörlés
  3. Kedves Marti !

    Mennyei Atyanktol kivanunk sok -sok boldog szulinapot oromben,egeszsegben es aldasokban gazdagon!
    Szeretettel koszontunk,Viola,Zoli ,Edesanyam Erdovidekrol valamint edesapam es Andris ocsem remelem a helyszinen.
    Udvozoljuk az egesz csaladot es kedves Szuleidet is.Sokszor puszillak,Viola

    VálaszTörlés

Itt hozzá(m) szólhatsz...