Megalázkodás vagy tekintélyrombolás?

Tekintélyromboló-e, ha a lelkipásztor bocsánatot kér egy gyülekezeti tagtól? Egyáltalán nem érzem annak. Sőt nagyon is szükséges olykor, mert ha ebben nem tud példa lenni akkor prédikálhat akármennyit. Oda lesz az erő. Most (is) gyengeségemmel dicsekszem. A tegnap több hónapos kihagyás után látogattam meg a házából kimozdulni nem tudó Füstös Irénke testvérnőt, aki nagyon nagy türelemmel volt irántam, de engem mégis furdalt a lelkiismeret. Igaz hogy sok mindent tudtam volna felhozni magyarázatképpen a mulasztásomra, de annak ott helye nem volt. A Szent Lélek arra indított hogy bocsánatkéréssel kezdjem a családlátogatást. Hála az Úrnak hogy nem csak nála de általa is van bocsánat. Az idős testvérnőnél több mint két órát töltöttem el, sokat énekelve, beszélgetve imádkozva... Nem tudom hogy más hogy van a címben megfogalmazott kérdéssel, de én úgy látom hogy az egyáltalán nem árt egy lkp.-nak ha kész arra hogy bocsánatot kérjen. Lehet hogy más kevesebbet mulaszt, de talán nincs olyan aki egyáltalán nem hibázik. Mivel tehát nem vagyunk "szuperman" lkp-ok ezért kifejezetten kívánatos, hogy gyülekezetünk tagjainak olykor a bocsánatkérés gyakorlásából mutassunk példát. Úgy gondolom nem kell nagyon erőlködni ahhoz, hogy okot találjunk rá..., ráadásul így nem lesz nehéz alázatban maradni. Az Úr segítsen erre! Ámen!