2009. június 11., csütörtök

Csütörtök - holnap hálaadónap lesz...

Az elmúlt napokban alig tudtam számítógépközelbe kerülni, ezért csak a képek mondták merre jártam. Kedden délelőtt miután Tőtős Anna néninek úrvacsorát vittem, Zilahra mentem szövetségünk tanácsának rendkívüli ülésére. Az alkotmányozó bizottság(tagja vagyok) által előkészített Belső Szabályzatot vitattuk meg többek között. Egyik fontos közös határozatunk hogy ezután baptista gyülekezeteinkben csak 14. életévüket betöltött személyeket merítünk be. Ezt a szabálygyűjteményt a szerdán összegyűlt lelkipásztorok ugyancsak jó irányba alakították módosító javaslataikkal. Többször izzott-szikrázott a vita, azért mert többen(magam is) szenvedélyesen érveltünk bibliai meggyőződésünk, gyakorlatunk mellett. Avégén mégiscsak sikerült megtalálni a közös formát és a vita hevében adott-kapott felesleges szavakért is bocsánatot kértünk egymástól és az Úrtól. Úgy éreztem magam, mintha azon a jeruzsálemi apostoli zsinaton lettem volna ahol a pogánykeresztyénekről vitatkoztak. Jó nekem hogy az erdélyi magyar lelkipásztorok közösségéhez tartozhatok. Püsök Dániel ezt az érzést ezután csak nagyon távolról tudja táplálni, mivel ma hajnalban Kanadába utazott. A torontói magyar baptista gyülekezet lelkipásztora lett miután elfogadta a meghívást és ezen a lelkipásztori találkozón búcsúzott el tőlünk. Remélem hogy még fogjuk látni idehaza...
Ma délután a feleségemmel és Mirjámmal átjöttünk Debrecenbe, mert holnap neki és nekem is vizsgázni kell.
A holnapi nap nem csak a vizsgák miatt nevezetes hanem azért is, mert ekkor lesz az én Egyetlenem, Gyönyörűségem, Szerelmem, Felem, Asszonyom, Társam, Segítőm, és még ki tudja mi mindenem(immáron 14 esztendeje)... Márti 33 éves. Az én Uram az Úr aki megáldott vele, óvja-védje és tartsa meg még sokáig nekünk(nagy a család, sok a gyerek:)!!!

Holnaptól ugyanúgy mint a tavaly(akkor is a feleségem születésnapján kezdtem) is nyári szünetet tartok a blogolásban szeptember 1-ig. Ez azt jelenti hogy nem lesz rendszeres bejegyzés, hanem csak képekkel és rövid feliratokkal(telefonról) jelentkezek alkalomadtán (táborozásokról, evangélizációkról, menyegzőkről, missziós hétről... stb.) onnan ahová visz a Lélek...

Tehát a viszontlátásra!!! Áldott lelki-testi nyarat mindenkinek!!! Imádkozzunk egymásért!!!

2 megjegyzés:

  1. Az Ur eltessen Marti sokaig csaladod koreben ,boldog lehetsz nagyon fiatal vagy egy 5 gyonyoru lanyod,(tok)meg egy ugyes hivo ferjed.

    VálaszTörlés
  2. Áldjon meg és őrizzen meg téged az Úr
    Ragyogtassa szent orcáját rajtad.
    Könyörüljön kegyelméből életeden,
    S adjon néked békességet .ÁMEN !

    Boldog Szülinapot kedves Márti !
    id.Veress család

    VálaszTörlés

Itt hozzá(m) szólhatsz...