2009. június 7., vasárnap

Szombat-Kelebia- menyegzõ

Ezen a héten kb 48 óránként voltam számítógépközelben úgy hogy írni is tudjak rajta... Ez azt jelenti hogy elég zsúfolt volt a program, de az Úr mégis adott erőt. Szombat reggel hat óra után Híri János testvéremmel indultunk el egy hosszabb útra Szegeden túlra, menyegzőbe. Csak az Úr tudja pontosan hogy miért kellett nekem oda mennem, de én is sejtek valamit és hálás vagyok azért ami van és azért is ami nincs. Ez a kijelentés ugyan magyarázatra szorul, de itt nincs rá idő. Aki nem ért ennyiből az kérdezzen meg személyesen...
A menyegzőn a 1.Móz. 24:50-51-ből szolgáltam és azért imádkozom hogy legyenek jó gyümölcsei az igehirdetésnek. Ezen az alkalmon több olyan testvérrel, rokonnal közeli-távoli ismerőssel is találkoztam, akikre nem is számítottam -Oláh Gábor, Tóka Szabolcs(édesapám első unokatestvére), II.Katona Imre és fiai +még sokan mások- de az Úr mégis részeltetett ebben az örömben. Az összejövetel után, este 8-kor már "indulatba" is jöttünk, mert vasárnap már itthon vár rám szolgálat. Olyannyira igyekeztünk hogy János a szalontai határon még a határőrökre sem volt tekintettel, úgy áthajtott a határon. Az utánunk eredő határőröket észrevéve meg is kérdezte hogy álljunk-e meg? Mondtam neki hogy mindenképpen. Nagy nehezen aztán sikerült megmagyarázni a határőröknek, az egyik határőr fejbiccentését arra vélte hogy iratok felmutatása nélkül mehetünk tovább... Ha nem is könnyen de végül elengedtek és figyelmeztettek, hogy többet ilyet ne csináljunk... Éjfél után egy órára érkeztünk haza, ahová csak egy órával érkezett hamarabb meg a Transporterrel apósom a feleségemmel Debrecenből.
Áldott az Úr!!!

Az ifjú pár: Hegedűs Anita és Pék Csaba a vendég lelkipásztorral

A kelebiai őskeresztyén apostoli gyülekezet imaháza
Tóka Szabolcs orgona- és zongoraművész rokonom mellett én is többet értek a zenéhez :)

2 megjegyzés:

  1. Áldott legyen az Úr!
    Köszönöm hogy eleget tettetek a meghivásomnak.
    Nem is tudjátok hogy mekkora örömöt szereztetek az úr akaratából Anitáéknak meg a gyülekezetnek!
    Csodálatos mennyegzői istentisztelet-evangélizáció volt!
    Több testvérrel beszélgettem az este,éjszaka folyamán,azt mondták hogy ilyen áldott ünnepi szertartást még nem láttak-hallottak.
    Örülök hogy Isten kegyelméből szerencsésen hazaértetek.
    Béke veletek.
    Hegedüs Endre Kelebiáról.

    VálaszTörlés
  2. óó,dejó látni a tanár urat:):) hát mellette én is igazi orgona művésznek éreztem magam! és rokonod??:)dejó

    VálaszTörlés

Itt hozzá(m) szólhatsz...