2010. május 28., péntek

Szombat - Vasárnap Evangelizáció-Aranymenyegző

Szombat délelőtt Gál Lajos(Szeghalom) és Bohus András(Békés) testvérekkel meglátogattuk Bigász testvérnőt aki már régóta nem tud eljönni a gyülekezetbe. Úrvacsorai közösséget is gyakoroltunk a betegágyánál majd miután onnan hazajöttünk elindultunk Zilahra édesapámékat meglátogatni.


Hála az Úrnak eddig még tudta Lajos sógoromat(3 hétre az Egyesült Államokba ment a a feleségével szolgálni) helyettesíteni abban a gyenge állapotában, amiben van. Amikor Bohus András azt kérdezte tőle, hogy "Veress testvér kiheverte már azt a balesetet?" akkor édesapám visszakérdezet: "Melyiket?" mert több is volt az utóbbi időkben... Éppenhogy csak elfogyasztottuk az édesanyám és Pálma által készített finom ebédet, Szekrényes testvér már vitte is édesapámat a Bibliaiskolába órát tartani. Mi Lajosékkal pedig elindultunk hogy megnézzük a Berettyó forrását. A végét ugyanis jól ismeri, hiszen Szeghalom alatt torkollik a Berettyó a Sebes Körösbe.


A forrástól átmentünk a HOREB alapítvány által vásárolt táborhelyre, mert ott kellett találkozzak azokkal a mesteremberekkel, akik segítenek rendbeszedni az épületeket... Végül már alig maradt idő a hazajövetelre. Mire hazaérkeztünk, már a feleségem is itton volt. Őt apósomék hozták haza, így ők is itt maradtak az esti alkalomra...

Vasárnap délelőtt Gál Lajos testvér itt szolgált Érszőllősön, majd délután Szilágypérba ment Gombos Miklós testvérrel. Mi ketten Bohus András testvérrel már reggel Micskére mentünk, ahol egy szép alkalmat élhettünk meg a gyülekezetben mind délelőtt mind délután.
A Hubert házaspár(Imre és Borbála) 50 éves házassági évfordulójukhoz érkezett és ez alkalomból hálaadó istentiszteletet tartottunk.

 Id. és ifj. Hubert Imre


Az imaórán Bohus András és Szabó Barnabás testvérek szolgáltak. Délelőtt mivel az egész család itthon volt, ezért három lelkipásztor volt a szószéken. Ifj. Hubert Imre(pécskai lelkipásztor) mellett, Szabó András(Értarcsa, vendég igehirdető) és én szóltunk az Úr Jézus kiábrázolódásáról, mely bennünk hívőkben történik.
Ebédre Tripó István testvérékhez voltunk hivatalosak sokadmagunkkal...
Délután személyes bizonyságtételek után Szabó András és Bohus andrás testvérek hirdették az igét.
Estére hazajövet már nem találtam itthon a feleségemet, akit apósomék visszavittek Debrecenbe a kezelés folytatására. A ma esti alkalmon ugyancsak Gál lajos testvér hirdette az evangéliumot, de sajnos valaki az alkalom közben kihúzta a router tápkábeljét, ezért az élő közvetítés megszakadt. Azonban a felvételek mind megvannak és majd innen letölthetőek lesznek.
Vacsorára Gombos Miklós testvérékhez voltunk hivatalosak, ahonnan vendég testvéreink este fél tizenegykor indultak haza, miután áldást kértünk életükre...

2 megjegyzés:

  1. Nagy örömmel gondolok vissza a hétvégére, melyet kedves testvéreimmel tölthettem el. Hálás vagyok az Úrnak, hogy új testvéreket és gyülekezeteket ismerhettem meg Érszőllősön és Micskén.Szívembe zártam őket.

    Külön hálás vagyok, hogy az Úr megajándékozott azzal is, hogy Veress testvérékkel is találkozhattam Zilahon, meg kedves barátommal, testvéremmel Lakatos Tiborral.

    Számomra nagy élmény volt látni azt, ahol a Berettyó folyó ered, inni abból a tiszta vízből.

    Indulás előtt mikor imádkoztunk, a római levél jól ismert igéire gondoltam, és azt kértem, hogy bárcsak erősödnénk majd egymás hite által, a Lélek munkája szerint. Meghallgatta az Úr az imádságot! Áldott legyen szent neve!

    Bohus András

    VálaszTörlés
  2. András barátomhoz hasonlóan én is maradandó élményekkel tértem haza az Érszőlősi körzetből. Jó volt újra látni régen megismert és látott kedves testvéreket, mint Veress Ernő bácsit és Anna nénit, vagy a Gombos családot. A Berettyó forrás is felüdítő élmény volt egy "torkolatlakónak". Köszönöm, hogy mindezt átélhettük megtisztelő meghívásod nyomán.

    De példaértékű volt látni a Veress családban uralkodó rendet és örömöt is. A feleség boldogsága és a gyermekek engedelmessége azt tükrözi, hogy ennek a családnak a mennyei de a földi gazdája is a helyén van.

    A gyülekezet egy rétege táplálkozott a rá hulló Igéből, egy másik rétege érintetlen maradt. Megtérőről nem tudok, de szolgálataim általában a hívők megerősítését szolgálják, ahogyan azt megfigyeltem. Szeretném, ha legközelebb méginkább Istenre figyelve hirdethetném ezen a csodálatos helyen az Úr üdvözítő üzenetét.

    Még egyszer köszönöm a megtisztelő szolgálat lehetőségét és a sok szolgáltatást, amit az ott élők szeretetéből kaphattunk Andrással egütt ezen a hétvégén.

    Az Úr áldja meg a gyülekezet és a körzet életét, szolgálatát.

    VálaszTörlés

Itt hozzá(m) szólhatsz...