2010. május 5., szerda

Szerda - Bibliaóra

előtt Lippai János testvérrel meglátogattuk gyülekezetünk egyik idős tagját(Zsisku Sándor,83) aki kora ellenére a leghűségesebben látogatta a gyülekezeti alkalmakat, de mostanra annyira legyengült, hogy nem tud eljárni az összejövetelekre. Ő 70 éves korában merítkezett be, amikor a gyermekei már mind önálló családokat alapítottak. Nagy vágya és imakérése, hogy felesége, gyermekei és unokái is megismerjék az Urat. Ő egy jó példa arra hogy még idős korban is lehet dönteni az Úr Jézus mellett. Miután beszélgettünk, igét olvastunk, imádkoztunk még úrvacsorai közösséget is gyakoroltunk. Mire hazajöttünk már készülődhettem is bemenni a bibliaórára, ahol az első vértanú(István) történetével foglalkoztunk.

Az alábbi képet tegnap készítettem arról a házról amit jó lenne imaháznak megvenni Szilágypérban. Egy román rendőr aki 5 évvel ezelőtt azért vette meg, hogy nyugdíjas napjait egy magyar faluban élje le meggondolta magát és meghirdette eladásra. 48 áras telken található ez a ház, a falu központjához közel a fő úton, csak az ára a 40000 RON(10000EUR) tűnik még nagyon távolinak, pedig megérné... azt a pénzt. Aki tud imádkozzon azért hogy kerüljön elő valahonnan ez az összeg! Egy hónapig várnak a válaszra...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Itt hozzá(m) szólhatsz...