2010. május 2., vasárnap

Vasárnap - Édesanyámra gondoltam

...ugyanis az édesanyákról emlékeztünk meg imádságainkban és értük könyörögtünk a mai napon. Eszembe jutott az amikor 8 évesen súlyos baleset után élet és halál között lebegve magamhoz tértem a kórház intenzív osztályán és édesanyám fogta a kezem. Ő akkor azzal vigasztalt hogy ha meghalunk is( az öcsémmel együtt zuhantunk egy hatalmasat, koponyatörés, agyrázkódás, csonttörések...stb.) akkor is a mennyországba jutunk. Mégis Istennek egyéb terve volt az életünkkel, meghallgatta az értünk mondott imákat és életben tartott.
Délelőtt itthon voltam és a vezérfonal szerinti délutáni igét olvastam fel, majd abból szolgáltam. A házasságtörő nő Jézus előtt, volt a délutánra éppen kijelölt téma, ami nem igazán illik az édesanyák többségére. Nem tudom hogy a Vezérfonalt szerkesztők mennyire tudták hogy ezen a vasárnapon kikre gondolunk inkább, de jóhiszeműen arra gondoltam hogy egy negatív példával akarták jó irányba terelni a gondolatainkat. Az "Áhítat" magyarázatát el sem olvastam volna, ha tudtam volna mi áll benne. Sajnos utólag csak azt tudom mondani hogy igazán kár olyan teológiai bölcselkedésekbe bonyolódni, miszerint a jelzett igeszakasz nem lelhető fel a korábbi János ev. görög kézirataiban, csak a 6. századtól került bele("Ezt a történetet nem találjuk meg a régebbi görög kéziratokban, és többen is úgy vélik, hogy stílusa sem jánosi.") stb. stb. egyáltalán mi szükség van erre a mondatra? Valószínűleg hogy egy akármilyen kommentárból a CTRL+C és egy CTRL+V eredményeképpen került oda, témafelvezetésképpen. Én aki a Biblia szó szerinti ihletettségében hiszek, egyáltalán nem tudom elfogadni a liberális teológia ily csökevény nyúlványait. Az Úr látja a lelkemet, meg sem néztem hogy ki jegyezte az elmélkedést, éppen ezért nem az illető személyre szánom e megjegyzést, hanem úgy általában a liberális teológiára.
Délután Micskére mentem, ahol szalárdi vendég testvérekkel találkoztam, akik részt is vállaltak a szolgálatokban. Csodák csodájára a vendég testvér(Elek András) nem a délutánra kijelölt igeszakaszból szólt hanem a Jn. 6:66-69 alapján hirdette az igét.
Este hatra haza jőve a II:Mózes 2:1-10 alapján szóltam Jókébedről, arról az édesanyáról aki vérzivataros időkben szülte meg gyermekét, azt szépnek látta, rejtegette az ellenség elől, Isten oltalmára bízta, tehát elengedte és végül jutalomképp visszanyerte. Ez a közvetítésben(jobb oldali TV látható volt)
Szép napnak értünk a végére! Áldott az Úr!

1 megjegyzés:

  1. "a mennyország ablaka nyitva áll, és árad a drága erő..."
    én is akkor tanultam meg ezt az éneket tőletek és édesanyámtól.

    VálaszTörlés

Itt hozzá(m) szólhatsz...