2010. június 2., szerda

Szerda

Délelőtt Debrecenbe mentem vizsgázni. Délben volt a vizsga ami 4 kérdésből állt. Egy hosszabb részletesebb leírást kellett adni a magyar államiság alakulásáról 1944-1945 között, majd Mindszenty Józsefről, a Petőfi körről és a '68 utáni reformtörekvések elakadásának okairól kellett értekezni Dr. Püski Levente tanár úrnál. Annyit írtam hogy elfogyott a papír... Azért nem szeretem az írásbeli vizsgákat, mert nem tudom hogy milyen mélységig kíváncsi a professzor a tudásomra, míg a szóbelin ha már nem kíván többet hallgatni, akkor félbeszakít vagy kérdez valami mást... Itt nincs ilyen lehetőség. Magam is kíváncsi vagyok hogy mennyire sikerült a vizsga, mert úgy gondolom hogy ha nem lettem volna annyira részletes mint voltam, akkor többre jutottam volna. Mindenesetre hála az Úrnak hogy túl vagyok ezen is és jöhet a többi...
Délután meglátogattam a feleségemet aki ugyancsak sikerrel vette a mai vizsgát, majd elkísértem a gyógyfürdőbe. Onnan igyekeztem haza estére a bibliaórai szolgálatot megtartani. A bibliaóra után a gyülekezet vezetőségével maradtunk vissza tanácskozásra, ami elég hosszúra nyúlt, mert 11 óra után kerültem csak haza.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Itt hozzá(m) szólhatsz...