2011. október 1., szombat

Magaláztatásban

volt részem éppen az eljegyzésünk 17. évfordulóján. Itt a link. A mondat megértéséhez egy kis háttérelbeszélés szükségeltetik.

Történt pedig a legutóbbi elnökségi ülésen, amikor a Nőszövetség választóközgyűlésére kellet delegáljunk valakit magunk közül aki levezeti a közgyűlést, akkor egyik is másik is elhárította feladatot azzal a címszóval hogy érintettek. Arról volt ugyanis szó hogy egyiknek is másiknak is a felesége rajta volt a jelöltek 14-es listáján, melyet a  a Hargita Táborban állítottak össze a nőtestvérek. Így rám esett a választás mivel én nem voltam érintett hiszen az én feleségem nem volt a listán. Elvállaltam a feladatot noha soha ilyen felkérésem még nem volt. Magamban örvendeztem hogy lám-lám én mily gyönyörűséges helyzetben vagyok, hiszen az én feleségem nem olyan aki vezető pozícióba helyezhető. Ő az én segítőtársam, gyermekeim édesanyja egyszóval az én  otthonteremtőm, nem pedig női konferenciákra és más, egyébként hasznos női tevékenységekre elkívánkozó "emancipált" asszony. Persze ez alatt nem azt értettem, hogy aki ilyesmiben részt vesz az célt tévesztett, csupán arra gondoltam hogy az "olyan" feleség csak másnak való de nem nekem, mert én azt nem bírnám el. Erre fel a héten telefonál nekem a sógorom Lajos, hogy:
-Efraim, azt hiszem neked is vissza kellene lépni a közgyűlés levezetésétől mert a feleséged is jelölve van...
-Dehogy van, a nekem átadott listán ő nincs rajta
-Igen ám de az első 14 jelölt közül néhányan nem vállalták a jelöltséget és így a te feleséged is előre került és elvállalta a jelöltséget.(Nem tudtam róla, de tényleg így történt. A feleségemet éppen mikor nem voltam itthon felhívta Bálint Ibolya és Márti végül is csak azért hogy "kilegyen a létszám" beleegyezett abba hogy a jelölt listára kerüljön)
-Én ezt nem fogadom el Lajos. Te nagyon jól tudod hogy mi nem olyanok vagyunk ahol a feleség elől menne...
-Miért, Te azt gondolod hogy mi, akiknek a feleségeink a Nőszövetségben munkálkodnak rosszul élünk.
-Á nem, dehogy csak tudod hogy az én feleségem nem olyan hogy ily feladatot elvállaljon. Nem neki való... Én nem egyezek bele. Én csak aszerint a lista szerint mennék amit megkaptam...
...
....
-Na jól van, akkor tégy úgy ahogy jónak látod és vezessen az Úr!
Ezzel befejeztük a beszélgetést. Igen ám de ezután eszembe jutott, hogy még az én drága sógorom is arra gondolhat a beszélgetésünkből, hogy én egy rettenetes akarnok vagyok, aki mindenképpen közgyűlést akar vezetni és képes arra is hogy ennek érdekében még a feleségét is letiltsa a listáról. Végül egy kis csendesség és imádság után felhívtam Simon József testvért, szépen elmondtam hogy mibe keveredtem és kértem hogy segítsen rajtam azzal hogy elvállalja a közgyűlés levezetését. Elvállalta. A feleségem aki csak azért ment volna kezdetbe Kolozsvárra hogy engem elkísérjen így nélkülem ment. Megegyeztünk hogy nem fog szól ni egy szót sem. Arra gondoltam hátha nem veszik észre. Erre tessék. Mikor meghallottam, hogy beválasztották a vezetőségbe az egy hideg-zuhany volt a részemre. Nehéz nekem megemészteni mindezt, de hát az Úr mindent jobban tud mint én. Novák Zsolt barátom emlegette egyik alkalommal hogy általában amitől fizikailag idegenkedett(pl lépcsőzés, kék szín) éppen azzal(4. emeleten lakik, kék színű a szolgálati lakás fürdőszobája) kedveskedett neki az Úr. Amikor ezeket elmondta nekem csak nevettem rajta. Most már nem nevetek. Próbálom a "maga(m)biztosságot" levetkőzni hogy csak BENNE bízzak..., így akár áldássá is válhat a bejegyzés címében megfogalmazott érzés...

11 megjegyzés:

  1. Sajnálom,hogy SZékelyfőldről senki se került a vezetőségbe,pedig vannak tehetségesek Udvarhelyen ,Brasóban,Baróton,stb.....

    VálaszTörlés
  2. Kedves testver,nem ertem miert ez a cime ennek a bejegyzesnek,hogy Megalaztatasban.Szerintem ki kene cserelni Isteni Aldasnak,mert azt hogy a kedves testvernot bevalasztottak,az azt jelenti hogy a Mi Urunk ugy latta jonak hogy tobbet bizzon ra es Neki van is hatalma felruhazni,minden olyan tulajdonsaggal,hogy a rabizott feladatot aldasosan fogja vegezni.A hazastars feladata ,hogy imaban es amiben tudja tamogassa ,ami forditva is kel mukodjon.Bocsanatot kerek a megjegyzesert ,nem szeretnek senkit megbantani vele mert nem az a szandekom,csak ezt az Ur a szivemre helyezte!
    Sok aldast kivanok mindkettojuk eletere es munkajara!

    VálaszTörlés
  3. Nekünk pedig az e részünk ezután a bejegyzés után, hogy megalázkodjunk. Meg is tesszük.

    VálaszTörlés
  4. Kedves Testvér!
    A félreértés elkerülése végett szükségesnek látom a pontosítást.
    Tehát nem az volt megalázó a részemre hogy a feleségemre többre bíztak, hanem az hogy én annyira magabiztosan tudtam: velünk más terve van az Úrnak. A végeredmény mutatja hogy olykor a lkp. is melléfog és ennek elismerése alázatra készteti...

    VálaszTörlés
  5. A megjegyzesembol annyit felejtettem ki hogy a megvalasztott tagok kozul volt mar akivel szemelyesen is talakoztam(nok konferenciajan vagy osszevont noi koron),vagy internetes kozvetitesen keresztul hallotam es lattam oket.Nem veletlen volt hogy Isten oket bizta meg ezzel a feladattal,mert olyan testvernok akik altal az Ur sok aldast tud adni.
    Kivanom,hogy munkajuk gyumolcsozo legyen,hogy sokan epulhessunk altaluk!

    VálaszTörlés
  6. Ne búsulj, Márti csak igyekszik utánad:).
    Egyébként érdekesen alakult az a lista...

    VálaszTörlés
  7. Szerettem volna látni azt a listát,mert mi úgy
    elvagyunk szigetelődve,hogy semmit nem tudunk a jelőltekről.Azt se tudjuk,hogy Székelyföldről
    volt-e jelőlt?Azt tudjuk,hogy Szilágyságban nagyobb a létszám,de misziókerületenként egy tag
    azért jó lenne.
    Sok áldást a vezetőségre!!!!!!!

    VálaszTörlés
  8. A mi gyülekezetünkben időben ki volt jelentve a nőszövetségi választás, aki akart részt vehetett,ha nem is szavazott, ha ott akart lenni ott lehetett bárki.Én nem érzem elszigeteltnek magam, amiért székelyföldön élek.Hiszem hogy Isten akarata szerint választottak, és ők engedelmesen válalták a küldetést, az Úr áldja meg őket,és minden hivő testvéremet akár szilágyságban,aradon, temesváron, váradon,vagy falvakban,élhessünk dicsőségére és mások javára!
    Irénke

    VálaszTörlés
  9. Névtelen,
    kértük, hogy legyen misszókerületenként, de hiába... Pedig becsületére válna, ha a Nagy Szövetség és a Vasárnapi iskolai Szövetség után, a Nőszövetség is felzárkózna az Alapszabályzat kiegészítésével. Igy sokkal ellenőrizhetőbb lenne a jelölés, pl. a nőikörök tagjai szavazhatnának, stb., stb. De ezzel még várni kell, majd 4-8-12 múlva "bejön", ha egyáltalán érdekel majd valakit.
    Addig is az Úr áldja meg a régi/új bizottságot!:)

    VálaszTörlés
  10. Úgy látszik itt tárgyaljuk meg....a mi gyül.-ben
    az előljárók feleségei nem járnak nőikörre,vagy csak ritkábban.Egy páran szívüken hordják az ügyet,de nem tolakodóak,nincs választva vezető.
    Miután a gyül.-ben nem egyszer hangoztatták az
    önjelőltséget, megkérdezték ki szeretne elmenni a választásra?Hát ki mert volna jelentkezni?
    Én is áldást kivánok mindenkire!!!

    VálaszTörlés
  11. KEDVES TESTVEREM AZ URBAN ,,A NOT,, ISTEN SEGITOTARSUL RENDELTE EGY FERFI MELE ES UGYAN UGY MINT A FERFIT FELRUHAZTA ERTELEMEL ES ERZELEMEL ES EGY PLUSZT IS ADOTT NEKI AZ ANYASAG OROMET AMEJ OJAN DOLGOKRA TESZI ALKALMASA AMIT EGY FERFI NEM TUD ESZREVENI MERT TUL KICSINYES DOLGOKNAK TARTJA .ORULNI KELLET VOLNA ,BATORIANI ES NEM UTOLSO SORBAN IMADKOZNI ERTE HOGY AZ UR TEGYE ALKALMASA AZ O MUNKAJABAN.OROK HALA AZOKERT A TESVERNOKERT AKIK ESZT VALALJAK .TISZTELETTEL MARIA DOMOKOS

    VálaszTörlés

Itt hozzá(m) szólhatsz...