Csütörtök

Kedd este telefonáltak Ukrajnából(Kárpátaljáról) Szikszai Kálmán testvérék hogy másnap reggel el kellene hozni Steiner István testvért. Mondtam hogy rendben, de azonnal tudtam hogy egyedül nem fogok tudni átmenni a kocsival, mivel az a feleségem nevén van és a közjegyzői felhatalmazás lejárt(itt az unióban nincs szükségünk rá) és az ukránok azt kérik. Miután lezártam a telefont(éjfélkor) mondom a feleségemnek aki hallgatta a beszélgetést hogy:
-Márti, mi lenne hogyha elísérnél?
-Hát arra ne számíts! Hogy én, ilyen állapotban...? Pénteken vizsgáznom kell... azt már nem. Úgy oldod meg ahogy tudod...
-De gondold meg, hiszen soha nem jártál még arrafelé...
-Ne bosszaaaaaants!
-Na jó, rendben. Pihenj le, aludjál...
-Hiába küldesz el akkor sem fogok elmenni.
Végül csak lefeküdtünk és arra gondoltam hogy legalább a határig elmegyek és majd megkérem Szikszai testvért hogy hozza el Steiner testvért odáig.
Reggel amikor felébredtem már azt kérdezte a feleségem:
-Na, akkor indulunk?
-Tényleg jönni akarsz?
-Miért, te nam is akartad igazán hogy menjek?
-Dehogynem.
Hát ilyen aranyos feleségem van.(Dicsőség az Úrnak!) Még ha elsőre fel is háborodott az ajánlatomon, miután aludt rá egyet csak úgy döntött hogy elindulunk kettesben az Unión kívülre...
Tasnád-Nagykároly-Mátészalka-Nagydobos(itt néhánypercre, imádságra betértünk Cserés Attiláékhoz)-Beregsurány-Beregszász-Alsókerepec volt az útvonal arra és majdnem ez volt vissza is, de már Debrecenbe érkeztünk és innen mentem Nagyváradra az ifjúsági evangélizációra. Mentünk éj azonnal jöttünk. A határon való átkelés a régi 90-es éveket idézi a magyar-román határról. A határátkelést ha negatívan ítélem meg akkor azt mondom hogy kikészít(a rendes embert is csempésznek nézik), ha pedig pozítívan akarok fogalmazni akkor azt írom hogy nagyon izgalmas. Mindenesetre nem sírom vissza. Készítettem néhány képet is a tegnapi napról...