Ma van a húgomnak Evódiának a 35. születésnapja és apósomék 35. házassági évfordulója. Világosan emlékszem arra a napra amikor a húgom megszületett, de arra nem gondoltam hogy a Jakab Péter és Bartha Katalin frigyének egyik áldása lesz a feleségem. Most pedig erre a két eseményre együtt emlékezem hálás szívvel.
Adjon az Úr további áldást és győzelmeket a születésnaposnak(jelenleg Ámerikában pezseg), kegyelmet és védelmet a 35 éves házasoknak!!!
Gál Lajos testvér hétvégi szolgálatai itt érszőllősön az alábbi linkekről letölthetők, meghallgathatók:
Péntek este
Szombat este
Vasárnap este
2010. május 31., hétfő
2010. május 28., péntek
Szombat - Vasárnap Evangelizáció-Aranymenyegző
Szombat délelőtt Gál Lajos(Szeghalom) és Bohus András(Békés) testvérekkel meglátogattuk Bigász testvérnőt aki már régóta nem tud eljönni a gyülekezetbe. Úrvacsorai közösséget is gyakoroltunk a betegágyánál majd miután onnan hazajöttünk elindultunk Zilahra édesapámékat meglátogatni.
Hála az Úrnak eddig még tudta Lajos sógoromat(3 hétre az Egyesült Államokba ment a a feleségével szolgálni) helyettesíteni abban a gyenge állapotában, amiben van. Amikor Bohus András azt kérdezte tőle, hogy "Veress testvér kiheverte már azt a balesetet?" akkor édesapám visszakérdezet: "Melyiket?" mert több is volt az utóbbi időkben... Éppenhogy csak elfogyasztottuk az édesanyám és Pálma által készített finom ebédet, Szekrényes testvér már vitte is édesapámat a Bibliaiskolába órát tartani. Mi Lajosékkal pedig elindultunk hogy megnézzük a Berettyó forrását. A végét ugyanis jól ismeri, hiszen Szeghalom alatt torkollik a Berettyó a Sebes Körösbe.
A forrástól átmentünk a HOREB alapítvány által vásárolt táborhelyre, mert ott kellett találkozzak azokkal a mesteremberekkel, akik segítenek rendbeszedni az épületeket... Végül már alig maradt idő a hazajövetelre. Mire hazaérkeztünk, már a feleségem is itton volt. Őt apósomék hozták haza, így ők is itt maradtak az esti alkalomra...
Vasárnap délelőtt Gál Lajos testvér itt szolgált Érszőllősön, majd délután Szilágypérba ment Gombos Miklós testvérrel. Mi ketten Bohus András testvérrel már reggel Micskére mentünk, ahol egy szép alkalmat élhettünk meg a gyülekezetben mind délelőtt mind délután.
A Hubert házaspár(Imre és Borbála) 50 éves házassági évfordulójukhoz érkezett és ez alkalomból hálaadó istentiszteletet tartottunk.
Az imaórán Bohus András és Szabó Barnabás testvérek szolgáltak. Délelőtt mivel az egész család itthon volt, ezért három lelkipásztor volt a szószéken. Ifj. Hubert Imre(pécskai lelkipásztor) mellett, Szabó András(Értarcsa, vendég igehirdető) és én szóltunk az Úr Jézus kiábrázolódásáról, mely bennünk hívőkben történik.
Ebédre Tripó István testvérékhez voltunk hivatalosak sokadmagunkkal...
Délután személyes bizonyságtételek után Szabó András és Bohus andrás testvérek hirdették az igét.
Estére hazajövet már nem találtam itthon a feleségemet, akit apósomék visszavittek Debrecenbe a kezelés folytatására. A ma esti alkalmon ugyancsak Gál lajos testvér hirdette az evangéliumot, de sajnos valaki az alkalom közben kihúzta a router tápkábeljét, ezért az élő közvetítés megszakadt. Azonban a felvételek mind megvannak és majd innen letölthetőek lesznek.
Vacsorára Gombos Miklós testvérékhez voltunk hivatalosak, ahonnan vendég testvéreink este fél tizenegykor indultak haza, miután áldást kértünk életükre...
Hála az Úrnak eddig még tudta Lajos sógoromat(3 hétre az Egyesült Államokba ment a a feleségével szolgálni) helyettesíteni abban a gyenge állapotában, amiben van. Amikor Bohus András azt kérdezte tőle, hogy "Veress testvér kiheverte már azt a balesetet?" akkor édesapám visszakérdezet: "Melyiket?" mert több is volt az utóbbi időkben... Éppenhogy csak elfogyasztottuk az édesanyám és Pálma által készített finom ebédet, Szekrényes testvér már vitte is édesapámat a Bibliaiskolába órát tartani. Mi Lajosékkal pedig elindultunk hogy megnézzük a Berettyó forrását. A végét ugyanis jól ismeri, hiszen Szeghalom alatt torkollik a Berettyó a Sebes Körösbe.
A forrástól átmentünk a HOREB alapítvány által vásárolt táborhelyre, mert ott kellett találkozzak azokkal a mesteremberekkel, akik segítenek rendbeszedni az épületeket... Végül már alig maradt idő a hazajövetelre. Mire hazaérkeztünk, már a feleségem is itton volt. Őt apósomék hozták haza, így ők is itt maradtak az esti alkalomra...
Vasárnap délelőtt Gál Lajos testvér itt szolgált Érszőllősön, majd délután Szilágypérba ment Gombos Miklós testvérrel. Mi ketten Bohus András testvérrel már reggel Micskére mentünk, ahol egy szép alkalmat élhettünk meg a gyülekezetben mind délelőtt mind délután.
A Hubert házaspár(Imre és Borbála) 50 éves házassági évfordulójukhoz érkezett és ez alkalomból hálaadó istentiszteletet tartottunk.
Id. és ifj. Hubert Imre
Az imaórán Bohus András és Szabó Barnabás testvérek szolgáltak. Délelőtt mivel az egész család itthon volt, ezért három lelkipásztor volt a szószéken. Ifj. Hubert Imre(pécskai lelkipásztor) mellett, Szabó András(Értarcsa, vendég igehirdető) és én szóltunk az Úr Jézus kiábrázolódásáról, mely bennünk hívőkben történik.
Ebédre Tripó István testvérékhez voltunk hivatalosak sokadmagunkkal...
Délután személyes bizonyságtételek után Szabó András és Bohus andrás testvérek hirdették az igét.
Estére hazajövet már nem találtam itthon a feleségemet, akit apósomék visszavittek Debrecenbe a kezelés folytatására. A ma esti alkalmon ugyancsak Gál lajos testvér hirdette az evangéliumot, de sajnos valaki az alkalom közben kihúzta a router tápkábeljét, ezért az élő közvetítés megszakadt. Azonban a felvételek mind megvannak és majd innen letölthetőek lesznek.
Vacsorára Gombos Miklós testvérékhez voltunk hivatalosak, ahonnan vendég testvéreink este fél tizenegykor indultak haza, miután áldást kértünk életükre...
Szerda-Csütörtök-Péntek - élő közvetítés este nyolc órától
Szerda reggel miután a gyerekeket elvittük az óvodába(ezen a héten mi vagyunk a sorosok a fuvarozásban), a feleségemmel Debrecenbe mentünk. Ő ott maradt, hogy a kezeléseket elkezdje én pedig jöttem haza. Délután még meglátogattam Tőtős Anna testvérnőt és a fiát Andrist. Este a bibliaórán Saulus megtérésének a történetével foglalkoztunk az ApCsel. 9. rész alapján. Csütörtök délután a tinikkel foglalkoztam, amikor is a gyerekek számot adtak az eddig tanultakról. Többek között olyan kérdés is volt a tesztben, hogy melyik hónap hányadikán lehetett meglátni a hegycsúcsokat az özönvíz után. Meglepően jó válaszokat olvashattam a kérdéseimre. Úgy veszem észre hogy élvezik a gyerekek a bibliatanulmányt...
Este Szilágypérba mentem bibliaórát tartani. Az alkalom után Zsombor egy nagy adag cseresznyével lepett meg, amit örömmel fofógadtam el az Úr Jézus nevében.
Ebben az évben most ettem először ebből a finom gyümölcsből. Csak későn tizenegy után kerültem haza. Ekkorra már a kicsik aludtak, csak Mirjám és Juditka vártak ébren hogy átadják az édesanyjuk üzenetét...
Ma estétől vasárnap estig evangelizációs alkalmak lesznek a gyülekezetünkben, ha az Úr is megsegít. Gál Lajos testvért várjuk vendégszolgálatra Szeghalomról.
Élő közvetítéssel is készülünk ezekről az alkalmakról este nyolc(Budapest szerint 7) órától.
Végül azoknak akiknek van idejük egy hosszabb bizonyságtételt elolvasni, ide illesztek egyet, ami nagyon is tükrözi jelenünk nagy kihívásait az evangelizálás szolgálatában.
"Lakóhelyemen T.-n 1994-ben megjelentek a X.gyül. képviselői, s elmentem egy alkalmukra. Amit ott tapasztaltam mélységesen felháborított, mert az itt látott dolgok igen eltértek az addig általam megismert istentiszteleti módoktól, s úgymond ellenhadjáratba kezdtem ellenük. Történt közben, hogy éjjelente sorozatosan eltűntek az ólból a szárnyasok, s a már X gyülekezethez tartozó rokonaim ezt azzal magyarázták, hogy az Úr büntet, mert nem engedek hívásának és Saulként ártok népének. Ezt persze nem hittem. Egy napon aztán a médián keresztül látva egy hasonló gyülekezet vallási műsorát, valami megragadott és hangosan feltört a zokogás belőlem, mondván: itt a helyem! Alig vártam hogy megtérhessek, ezért elmentem a legközelebbi alkalmukra. Amint beléptem a helyiségbe, a 2-3 hete látott kép fogadott: Gitárkísérettel harsogott az "új" ének, a hívek ugrálva, táncolva, pörögve, kacagva ujjongtak. Némelyek a földön letakarva rángatóztak, ordítottak, vagy úgy látszott elájultan fekszik testük, mintha a lélek bennük sem lenne. Nem értettem a dolgot, de nem is volt rá időm a körülményeket vizsgálni, mert az események egy szempillantás alatt magukkal ragadtak. Hanyatt esve, soha nem érzett kábulatban "vettem" az „Úr” jelenlétét, s lehunyt szemmel feküdve hallgattam a körülöttem zajló, bár számomra egyre távolodó eseményeket. Úgy éreztem, mintha elvarázsoltak volna, s nem észleltem már semmit magam körül. Később hallottam a felszólítást, hogy aki akarja, most fogadja el Jézust. Remegő térdekkel, erős szívdobogással, négykézláb mentem én is előre, elmondatták velem a megtérő imát, majd kézrátétellel imádkozva "beajánlottak" Jézusnál. Ettől kezdve más dimenzióba kerültem, s otthon is csak a dicséret szólt, s a világ számomra jelentőségét vesztette.
Ez a változás mind ismerőseim, mind férjem számára megbotránkoztató volt - bár nem hanyagoltam el kötelezettségeimet, de állandó mámorban voltam, ami látszott rajtam, s a gyülekezeti alkalmakon tetőzött. Férjem tombolt, pedig az előéletem sem volt mindennapi.
14 évesen szembesültem azzal, hogy szüleim kisgyermekként örökbe fogadtak. Ezért a szüleim és köztem lévő feszültségek miatt "világgá" mentem. A hajnal hol egy temetőben, hol az utcán, vagy idegen ágyakban talált. Akkori barátaimmal állandó részegség és narkotikus befolyás alatt ingáztam a rendőrség, az utca és a GYIVI (gyermek és ifj. védelem) között. 16 évesen szinte az utcáról mentem férjhez. Mivel a gyermekáldás elmaradt, 13 év múlva a férjem passzív beleegyezésével örökbe fogadtunk 2 fiúgyermeket, s ekkor már igyekeztem abbahagyni az italozást, de nem sok sikerrel. Állandósult depressziós állapotom miatt időzített bomba voltam mind magam, mind környezetem számára. Istennel haragban állva, tehetetlen kínomban sok öngyilkossági kísérlet után késsel vagdosván magam, többször írtam verseket saját véremmel a Sátánhoz, lelkemet neki ajánlva fel. A gyerekeken kívül nem tudtam adni szeretetet senkinek, s nem is fogadtam el. Életem e szakaszából vezetett ki Isten, felhasználva a X gyülekezetet, miközben szívem - hitem szerint - az Úré lett. Nekem ez volt a lényeg.
Nemsokára én is ott álltam a bemerítendők között. Alkalmainkon először a dicséret fogott meg, s a 1,5-2 óra alatt folyamatos betöltekezés és extázis közben, négykézláb székek közt mászkáltam, ugrálva új nyelveken kiáltoztam, pörögtem, táncoltam, vagy éppen hanyatt esve lepedővel letakarva, mozdulatlanul élveztem az „Úr” jelenlétét. Hasonló dolgokat legtöbbünk átélt, mindezeket nem magunktól, hanem a Szellem ereje által tettük, hisz ez volt a bizonyíték, hogy a Szent Szellem köztünk van. Máskor végigkacagtam az egész alkalmat, a prédikációra sem figyelve. Általában is jellemző volt, hogy a hallott Ige csak pillanatnyilag váltott ki viharos reakciókat, de maradandóan nem maradt bennünk. Míg társaim többségénél ez maradt a lényeg, én otthon olvasni kezdtem a Bibliát. Kinyílt az Ige, s hatására folyamatosan elevenedett meg bensőm. Egyre jobban átformálta gondolkodásomat, s az olvasott és megértett Igékre igyekeztem hittel ráállni, s eközben erősödött személyes vezetésem. Napról-napra tisztított csak úgy spontán felülről, először az alkoholizmusból, majd a világ szeretetétől, s a szem és test kívánságaitól szabadított meg. M-on és L-on egyaránt voltak alkalmaink, 8 évig jártam ide. Az első évben L-on voltunk 80-100-an is, de a következőkben kisebb ingadozásokkal kb.10-en maradtunk. 2002 nyarán a X gyülekezetben a M-on is bekövetkező szakadás miatt meghasonlás támadt a helyi vezetők között is, s felborult az addigi rend. A felszínre törő pletykák, vádak és személyi ellentétek kialakulása miatt, melyet nem akartam illetni (ige a susárlásról), a többiekkel ellentétben nem jártam be már M-ra, és ők sem jöttek már ki tanítani L-ra. Szerettem volna összefogni legalább imádkozás szintjén az itthoni testvéreket, de a helyi gyülekezet összejöveteleit M-ról betiltották. A testvérek egy része továbbra is bejárt oda, de velem a kapcsolatot megszüntették, így magamra maradtam.
Testvéri támasz nélkül telt el 6 hónap, mialatt lelkemben és dolgaimban átéltem az Ő szeretetét, megtartását, de hiányoztak a megszokott istentiszteleti alkalmak. Emiatt a községünkben már egy ideje jelen lévő M-i Sz. gyülekezet alkalmaira kezdtem járni, s örömmel vettem észre, hogy a tanítás és a dicséret módja sokban hasonló. Ez azért volt számomra igen fontos, mert fanatikusan ragaszkodtam az addig megismert tanításhoz. Amikor a vezető testvér felfedezte bennem a tüzet, mely hozzájuk mérten erős volt, ez nála nagy tetszésre talált, s a gyülekezetében egyre jobban kialakuló erőtlenséget ezzel látta jónak orvosolni, a Szent Szellem erős jelenléte által. Ezért teljes mértékben mögém állt, s igyekezett elfogadtatni engem a gyülekezet többi tagjával is. Ezt úgy is megerősítette, hogy egyre több szolgálatot bízott rám. Alighogy meggyökereztem, sajnos helyileg itt is szakadás történt. Egy férfi tagtársunk nyilvánvaló, folyamatos tévtanításai miatt (pl.: ő tudta, mikor jön el Jézus-amit a pásztor testvér a gyülekezet egysége miatt eddig nem tett szóvá). Mivel e testvérrel nem tudtam ezekben egyetérteni, a (pásztor) testvér támogatva észrevételeimet, megintette őt. Erre e tévelygő testvérnek a reakciója az volt, hogy ismét otthagyva gyülekezetét, magával vitte azt a 8-9 bárányt, akikből helyileg állt a nyáj. Ismét magamra maradtam, bár a pásztor a csapatával rendszeresen kijárt hozzám, s én is bejártam M-ra. Együtt könyörögtünk ébredésért, de ekkor már egyre több kérdés merült fel bennem, melyek mind erősebben foglalkoztattak. Ezekre azonban egyelőre nem kaptam választ. Mivel nem volt a faluban olyan testvér, akivel egyek tudtunk volna lenni az Úrban, könyörögni kezdtem imatársért. Ekkor már alkalmainkat a helyi baptista gyülekezet imaházában tartottuk, melyet rendelkezésünkre bocsátottak.
Ekkor ismertem meg Zs. testvért, aki egyben az imaház gondnoka is volt. Pár nap múlva összefutottunk, Isten dolgairól beszélgettünk, s megkérdezte, miért maradtam egyedül. Felismertük egymásban a testvért, s együtt imádkoztunk. Örömmel a szívemben, Istennek hálát adva mentem haza, s megértettem, hogy imatárs tekintetében imám meghallgatásra talált. De visszatérő gondolatok sokasága jelentkezett, amiket nem tudtam honnan valók. Igen komoly kérdések vetődtek fel bennem, melyek érintették mind egyéni, mind gyülekezeti életemet. Ráadásul felmerült a lehetősége, hogy ezek mögött a Sátán áll, miközben lelkemben igen erős vágy támadt megtudni, hogy vajon mit gondol ezekről Isten? Ezért szinte minden szabadidőmben kutattam az Igét, de majd szétszakadt az értelmem, mert amiket olvastam, szinte mindent igyekezett megcáfolni igékkel az ördög, s még azt sem tudtam melyik az igazi hang. Ekkor, eleinte ritkábban, majd egyre többször osztottam meg valódi gondolataimat, vívódásaimat Zs-tal és feleségével, kezdetben nem is tudva, hogyan fognak reagálni. Mivel gyülekezetemben csak a pozitív beszédet gyakoroltuk, ezért a valódi problémáimat, gondolataimat nem volt mód megosztani, nem kaptam rájuk feleletet, s így ezek még jobban feszítettek. Ezért ért meglepetésként, hogy az új testvérekben értő szívet, s akkori dolgaimra érdemi feleletet kaptam, amiket Isten meg is erősített később szívemben.
Ahogy teltek a hónapok, e testvérekkel egyre szorosabbá váló, igaz, szent és tiszta kapcsolat alakult ki, melyhez fogható közösségem, még nem volt eddig senkivel. Őket használta az Úr hiszem, hogy megerősítse, alátámassza és hitelesítse azokat a gondolatokat és látásokat, amik a mostani időkben alakultak ki bennem bizonyságul, hogy ezek Tőle vannak. Gyülekezeti alkalmainkon továbbra is ébredésért imádkoztunk, s erős szellemi harcot vívtunk- valódi eredmény nélkül, de én már megértettem, hogy nem a testvérek száma, hanem az Úrnak odaszánt, megszentelt élet számít igazán. Jártam rendszeresen alkalmainkra, s vártam Isten miként könyörül rajtunk. Kb. 1 év múlva – talán válaszként imáinkra -megjelent M-i gyülekezetünkben egy férfi, aki - mint utólag megtudtuk- a X gyülekezetéhez tartozott először M-on, később Pesten. Később a fő gyülekezetből is eltanácsolva egy másik ágba került, ahonnan egy idő múlva elment Amerikába, s ott töltve valamennyi időt és állítólag képesítést kapván visszaküldetett M-ra, mint evangélista. Gyülekezetünk pásztora örömmel fogadta, annál inkább, mert kiderült, tele van tűzzel, energiával, s mint magáról állította, csodatévő erőkkel, s a gyógyítás ajándékával is. Már a második alkalmon elérte, hogy átvéve az irányítást, tanította a gyülekezetet. Nagy erővel hirdette örömünk forrását, a földi áldásokat, sikert, gazdagságot, betegségekből való gyógyulást, még a levegő is felhevült körülötte. Hangos kiáltásokkal hívta a Szent Szellemet, s állandóan ismétlődő vezényszóként ható "glóri, halleluják, tűz, tölts be!” stb. szavak elhangzásakor nagy erők szabadultak fel, mely a gyülekezet nagy részét nevetésre, ujjongásra, túláradó örömre indította. A felszólításra előre menőket a rajta keresztül áradó erő hanyatt lökte – ezek közt én is ott voltam. Ott fekve a földön kimondhatatlan öröm, békesség, s olyan oltalom, védettség érzése vett körül, melyben kiszorul a környezet, s nincs ott csak „Jézus” és én. Ez maga volt a boldogság. Ez az állapot sokáig fennállt, bár a történések folytatódtak, melybe újból bele kellett illeszkedni. Ezek az események engem először igen nagy örömmel töltöttek el, mert a betöltekezés ilyen mértéke még eddig e gyülekezetben nem volt így megtapasztalható, de most ez a hiány betöltődött, s ez így vagy úgy az egész gyülekezetet érintette. Ujjongva adtam hálát az Úrnak.
Csakhogy ezek után a tanítás nem szólt másról, mint a földi gazdagság, gyógyulás, siker, öröm és betöltekezés úgymond kötelező voltáról. Ezt olvastam tucatnyi könyvben, láttam videokazettákon, s próféciák keltek szárnyra ezek alátámasztására - melyek hitünk szerint pecsétül vannak az Úr követőin. De egyre jobban kezdett zavarni az egyoldalúság, monoton egyhangú édességet ettünk, s ettől kezdtem megcsömörleni. Az olyan igék, melyek más dolgokról szóltak, s az élet egyéb területeit érintő kérdések nem kaptak teret. Pedig mind az ige, mind az élet – a saját életem is - sokkal több dolgot és kérdést vetett fel. Miközben elfelejtkeztek az ige által előírt előfeltételek meghatározó fontosságáról, az áldásról szóló részek állandó túlhangsúlyozása, a hitből való engedelmes megszentelt élet jó gyümölcsei helyett sokszor az engedelmesség megkövetelése a tized és egyéb adakozások tekintetében, s még sok egyéb dolog miatt nyugtalanná vált a lelkem. Hol olvassuk, hogy az öröm rózsaszínű fellegében ujjongtak, s áldás-tengerben élvezték a tanítványok az e-világban elnyerhető csupa jólétet, miközben önfeledten hallelujáztak? Mi van Pál, és a többi apostol és tanítvány szenvedéssorozatával? S maga az Úr Jézus élete is e világon nem legfőképpen a keresztről szólt? Hisz nem nagyobb a tanítvány az ő Mesterénél. Ha Rajta beteltek ezek (az Atya akaratának engedve magára vette bűneinket, elszenvedve értünk a büntetést, mely sokféle szenvedéssel járt), rajtunk is be fog telni az, aminek még „híja van Krisztus szenvedéseiből”.
Helyzetem gyülekezetemben egyre nehezebbé vált, mert az alkalmainkon uralkodó tanítások (melyek nem az Ige egészét, hanem a szövegkörnyezetből kiemelt igéket vették alapul) és működő karizmák ellen lelkemben igék sokasága merült föl, s bennem egy új látás kezdett kialakulni. De ezt semlegesíteni akarta egy másik hang, s nem tudtam, melyik az igazi. Zs-ékkal ekkor már rendszeres közösségem volt, miáltal az új felismerések helyessége fokozatosan megerősödött bennem. Eközben mind ők, mind én jártunk a saját gyülekezetünkbe. Mivel helyileg még egyedül voltam tag, megbízást kaptam, hogy működjek együtt az új evangélistánkkal, kivel egy szabadtéri evangélizációt készítettünk elő T-on. Eközben módom lett közelebbről megismerni. Sajnálatos módon azonban egyre több dolog kezdett zavarni benne pl. a saját személyének erős kiemelése mind a szolgálat, mind a siker tekintetében. Maga az evangélizáció szinte csak az elnyerhető áldásról, gyógyulásról, sikerről szólt, a biblikus megtérés igénye nélkül. Ennek következtében a jelenlévő kb. 50 emberből kb. negyvenen fokozatosan gyülekezeti tagok lettek. Ezek kizárólag a volt X gyülekezeti, néhányan pedig volt J.S.- féle gyülekezeti tagok voltak, akik már 1-3 éve nem jártak gyülekezetbe. A létszámunk ily mérvű növekedése igen nagy örömet okozott az evangélistának, a pásztornak és gyülekezetének, s mind az újonnan bekerült embereknek. De ott feszült bennem a kérdés: Betöltheti-e Istennek a Szent Szelleme azokat, kik éveken át nyilvánvalóan bűneikben élnek, azok rendezése nélkül? Alkalmainkon körülöttem nagy volt az öröm, s a vezényszóként ható szavak és felszólítások („glóri, Jesus, tűz, tölts be!, gyógyulj meg!”) hatására - mint én is régebben- önkívületi állapotban, extázisban élték át az alkalmakat. Az Igét már sokszor nem is lehetett hallani vagy az egyén állapota miatt, vagy azért, mert el sem hangzott. Nem ez volt a cél, hanem a „Szent Szellem” jelenlétének a megnyilvánulása és az érzelmi megelégedés. Szívemben elszomorodva, érzékelve a taszítást, újból jött a kérdés: Mi ez? Jézus - ha szólt - meglett. Itt meg a csoda várása, a Szent Szellem folyamatos hívása (utasítása!) ellenére sem történt a táncoló és mámorban földön fekvő emberek tényén túl valódi gyógyulás, megtérés, újjászületés. Kiáltani tudtam volna: Ébresztő! Ez egy istentisztelet! A nagy hangon elhangzó vicces hasonlatok, színpadiasan megjelenített gesztikulációkkal kisérve, valódi szentség híján - inkább egy show-műsorhoz volt hasonló. Ha valaki bejön közénk, mit lát? Egy önmagából kivetkőzött, őrjöngő, józanságát vesztett társaságot, kiknek egy része álarcot visel. Az igazi szentség, alázat és a mennyei erő, mely új megtérést szerez, amihez Isten hozzáadja az újjászületés tényét - már messze kiszorult ebből a miliőből.
Odáig hatott bennem ez a jelenség, hogy kezdtem szégyellni, hogy közéjük tartozom. Főleg, amikor igyekeztem a világ felé a tiszta evangéliumot hirdetni, és megkérdezték: te is oda jársz? Ezekben az esetekben jött egy sor kritika, amivel nem is tudtam szembeszállni, mert igaz volt. Nem mintha én bármiben is jobb vagy különb lennék társaimnál, de Isten Úrrá és Krisztussá tette Jézust, aki fegyelmezi és megszenteli övéit. Ebben már nekem is volt valamennyi részem, és ezt kívántam testvéreimnek is. De ha ilyesmiről beszéltem a vezetőnek, s másoknak, nem értették. Kezdtem más szemmel látni, sőt LÁTNI! Vizsgáltam saját megtérésem körülményeit, s az általunk gyakorolt nyelveken szólás természetét, az imaharcaim biblikus voltát. Még Mihály arkangyal is csak annyit mert mondani az ördöggel vitatkozván: „dorgáljon meg téged az Úr!” (Júd 9). Én azonban nem csak ennyit mertem. Híjával találtattam az alázatnak, s a biblikus hitnek. Az eddig hallott tanítások és könyvek által a kimondott szó erejében hittem, s nem mertem semmi negatívnak tűnő dolgot mondani. Pl. ha valamilyen betegségbe estem, vagy valami rossz dolog történt velem, akkor is azt kellett hangoztatnom, hogy jól vagyok, egészséges vagyok, nehogy az ördögöt úgymond a falra fessem. Voltak - egyébként emberileg közömbös, vagy ártalmatlan - szavak, melyeket évekig töröltem a szótáramból (pl. fáj, gyenge vagyok, bűnös vagyok, stb.) Kifejezetten ügyeltem rá, hogy másokra se alkalmazzak ilyeneket. Csak pozitív szavakat használtam, ami néha nem volt egyszerű.
Vizsgáltam az annak idején általam vett Szellem eredetét, s nem értettem, hogyan vállalhat közösséget a Szent a bűnös emberrel. Amikor életemben először kb. 12 éve beléptem az első istentiszteletre, vajon mi tölthetett be, és hogyan? Hiszen az ottlétem tényén kívül én semmilyen lépést nem tettem Isten felé, és bűnkérdés tekintetében nem is láttam a saját bűneimet, s így nem is bánhattam meg, s rendezhettem azokat. Ott mégis perceken belül betöltött – a bizonyságtételem elején már leírt körülmények között - valamilyen szellem. Gondolkodtam imáimon, hogy kértem-e, vagy pedig utasításokat osztogattam Urunknak, hogy cselekedjen!? Hogy megvetve a hatalmasságot, lekicsinylő módon többek között balegyenessel fenyegettem az ördögöt és a démoni erőket. Űzni igyekeztem őket másokból a Jézus nevében, miközben a magam életében sem voltam szabad tőlük. Most utólag látva, hogy tisztátalan állapotban emeltem kezeimet magasra, és nyújtottam ki mások áldására, igen megszomorodtam magam és magunk miatt. Jöttek az új felismerések, és én egyre jobban kezdtem megutálni eddigi önmagam, és ezt a szellemet is, ami eddig uralmában tartott, s amiről most felismertem, hogy tisztátalan.
Leborulva, kiáltozva zokogtam az Úr előtt bocsánatért, és felettébb gyötrődtem. Telve voltam kétséggel, s nem tudtam, hogy miként osszam meg ezeket a pásztorral úgy, hogy ne essem vétekbe (Márk 3,28-30) a Szent Szellemet káromolva. Más igékből pedig megértettem az asszony biblikus helyét a gyülekezetben, s ez is megkötött. Miközben helyzetünket illetően továbbra is mardosott a kétség, s ebben egy a televízióban látott műsor is a segítségemre volt. A hipnózist és alkalmazását mutatta be, s mély megdöbbenésemre felismertem bizonyos hasonlóságot az itt látottak, és a gyülekezetünkben történő gyakorlat között. Elgondolkodtató: 11 éve főleg ilyeneket hallok: megáld Isten, meggyógyít, meggazdagít, bűntelen vagyok. Aki bűnösként ment Isten elé, azt a többiek kinevették, hiszen „nincsen immár semmi kárhoztatásuk...” Megkaptunk minden hatalmat az Úrtól, kezünkben pálcával uralkodunk, mert Isten hatalmat adott rá, és Jézussal már ott ülünk az Atya jobbján (Ef 2,6). Ülve veszteg maradunk, parancsolva minden gonosz erőknek, fejére taposunk az Ördögnek, istenek vagyunk, nem nyugodhatunk bele semmilyen betegségbe, rossz vagy szenvedést okozó állapotba, mert Isten országa öröm és áldás, hisz Ő nem akar nekünk rosszat, stb. Ilyen, és hasonlóan "pozitív" tanítások mellett alkalmainkon meghatározó volt a dicsőítés, mely legtöbbször zűrzavaros és rendetlen káoszt eredményezett. Főleg a pszichére hatva elragadott minket az extázis, ill. a koncerthangulat. Az emberi praktika és számítás fokozott jelenléte (csomag, kenyér és ruhaosztás, a szolgálattévők oly megválasztása, kik által árad a kenet és az áldás), miközben a gyülekezet, mint test, inkább befogadó, semmint kontrolláló és szolgatárs. Ahogy egyre jobban felismertem életemben a visszásságokat, annál inkább tisztátalannak és vétekkel terheltnek láttam a gyülekezetben zajló eseményeket. Igyekeztem ezeket megosztani a pásztorral s némely testvérrel is, de nem értették, mit akarok.
Eközben Zs-val és feleségével folyamatos és egyre mélyülő közösségem volt, mely révén személyes dolgaim egyre inkább a helyére kerültek, s az Úr folyamatosan tisztította bensőmet. Igen szerettem volna, ha testvéreim is felismerték volna helyzetüket és a személyes megszentelődés fontosságát, de az új evangélista hatására- kinek a pásztor szabad teret adott -, sokkal inkább az előbb sorolt dolgok erősödtek meg, szinte elborítva mindent. Ezzel a helyzetem még nehezebbé vált. Tetézte ezt, hogy azok az emberek, akik visszajöttek a világból, valódi bűnfelismerés és megtérés nélkül lettek befogadva és elfogadva. Egyre gyötrőbbé vált, hogyan vállalhatok alkalmainkon közösséget, imát velük, hiszen életük dolgai nyilvánvalók voltak, ismertem őket. Közös imáinkon meglepetésemre a többiek imádságai elhangzásakor belőlem egészen más értelmű, és üzenetű mondatok jöttek elő, melyek mintha ellenimák lettek volna a körülöttem elhangzottak felé. Ezeknek az imáknak a gyökere a számomra új jelentést és tartalmat kapó igék sokasága volt. Sokszor volt emiatt néma csend, vagy nem mondtak áment, s nevetség tárgya is lettem. Alkalmas időben ezeket az igéket igyekeztem megosztani a gyülekezettel, de végül is megfeddtek, hogy ezek igen kemény igék, s nem ide valók. Ugyanakkor kétségek is gyötörtek, hogy helyes úton járok-e? Szinte éjjel-nappal olvastam az igét, megkerestem minden visszautalást, gondolkodtam a hallott dolgokon, mérlegre tettem mindazt, ami bennem és körülöttem volt, s igen mély vágy lett úrrá a szívemben: Mit igazol Isten? Sokat imádkoztam, s egyidejűleg történt hogy minél kevésbé tudtam - bár szerettem volna - azonosulni velük, annál inkább összeszerkesztette az Úr az utamat új testvéreimmel.
Még régen, e gyülekezeti életem kezdetén történt, hogy otthon végezve dolgomat összeütközésbe kerültem férjemmel. Talán emberileg igazam volt, de megtörtént: megütöttem. Ő elment valahova, én pedig dicsértem Istent. Ekkor hirtelen mintegy szó hangzott felém, ami megítélt a dicséret, hitéletem és a dolgaim tekintetében. Mert azt énekeltem, hogy: "szeretlek, imádlak...", de az előző események nem ezt igazolták. A sötétség erőivel való akkori hadakozásom is hiteltelenné és nevetségessé vált a magam személye miatt még önmagam előtt is. Isten figyelmeztetése volt ez. Hatása sajnos nemsokára elmúlt, de a megtörténtek ténye bennem maradt. Mostani, Istenre igencsak ráutalt helyzetemben újból átéltem a már ismerős benső hang jelentkezését. Írnom kellett, s később elolvasva félelem fogott el, mert az írás gyülekezetünkről szólt, és mélyen megítélte, megfeddte azt.
A következő istentiszteleti alkalom elején kerestem a lehetőségét, hogy odaadjam a pásztornak, de ez nem sikerült. Az elhangzó tanítás vége azonban megnyitotta lehetőségét annak, hogy mintegy belső parancsnak engedve, erős félelmek és remegés közepette szót kérve, felolvastam mindent a gyülekezet előtt, s közben igen erős szellemi ellenállást tapasztaltam. Az elhangzottak meghallásakor a pásztor ráborult a szószékre, egyfolytában nyögött és sóhajtozott („úgy van, jaj, ó Uram!”). Láttam az egyik testvért vérvörös arccal, leírhatatlan tekintettel, aki az ezt követő mély csend után kiment, és csatlakozott a felolvasottakhoz. Ő is kiegészítette néhány mondattal, kijelentve: ha bizonyos dolgok - amit ő szentségtelennek érzett - és a tagok viselkedése, élete nem változik meg, kilép. Ez később meg is történt. Ezután M-n is felkértek, hogy ott is olvassam fel az írást. Megtörtént és igenelték, de gyakorlatilag semmi sem változott, hacsak az nem, hogy hamar megfogant egy "ellenprófécia", mely jóváhagyta és igazolta az eredeti állapotot. Ráadásul, mivel Zs-val is osztottam meg dolgokat, erősen ellenezték kapcsolatunkat. Az Úr azonban megérttette velem ennek szükségességét. Közben az evangélista – bár voltak ellenzői is - teljesen felrázta a M-i gyülekezetet, átalakítva az ún. "csirkeszemű lapos híveket" tűzben égő buzgó karizmatikusokká. A következő 6 hónap alatt létszámunk ismét erősen lecsökkent, s vezetőink erős késztetés által újabb evangélizációt hirdettek meg T-on, melynek először örültem, hátha az Úr ad még testvéreket. Mikor azonban elkezdődött a szervezés "amerikai" stílusban, gyógyító-csodaösszejövetel címszó alatt előre megírt forgatókönyv alapján, örömöm elmúlt.
A pásztor teljhatalmat adott az evangélistának, s mindketten igen sokat vártak ettől az alkalomtól. Részletes eligazítást kaptunk, mikor, milyen szavak elhangzása után mit kiáltsunk, mit tegyünk /pl. ha az evangélista belefúj a mikrofonba, mi hallelújázzunk, más elhangzásakor igyekezzünk az erőtől hátraesni, mutatván, hogy itt van az Úr. Vendégdicsőítő csapat bevonása az elsöprő hatás növelése érdekében. Szórólapok, plakátok, transzparensek alkalmazása a média bevonásával. Mindezek hatására a szabadtérre tervezett alkalom vége fetrengéssel zárulna (ezt így fejezték ki). E tervre szólt a halleluja, bennem pedig teljes ellenállás keletkezett, párosulva azzal a gondolattal, hogy akik ezt látják, az esetleges istenkeresők és falubeliek, mit gondolnak majd, és mi lesz, ha úgy vélik hogy itt tényleg Isten van? Nem vállalhattam ezzel közösséget, s ezért mikor a délutáni alkalom miatt jövő evangélista lehozta L-ra a szórólapokat, plakátokat, nem vettem részt azok terjesztésében sem, amit időben jeleztem elöljárómnak. Eközben L. ”evangélista” olyan dolgokat mondott: "Nekem gyógyító szolgálatom van és Isten akarata, hogy evangélizáljak. Nem érdekel semmi, nekem senki nem szabhatja meg, hogy hol, nem kell anyagi támogatás sem, én a magam pénzéből csinálom”- miközben tudott dolog volt, hogy idevágó igékkel "tanította" a híveket, szinte kikövetelve az adományokat. „Megyek majd tovább más falukba is, van egy összeállt csapatom fiatalokból, akik odaszántak és velem fognak járni. Gyülekezeteket fogok létrehozni, mert ez az elhívásom. Én az X gyülekezetnél vagyok nyilvántartva, mint evangélista, vannak előhírnökeik itt Magyarországon is, de engedély kellene. Ha csatlakoznátok hozzájuk, az mind szellemileg, mind anyagilag sokat jelentene. Segítsetek meggyőzni a pásztort, nektek kell őt más belátásra bírni. A Sz. és a hasonló gyülekezetek ideje már lejárt, kiöregedtek, ide tűz kell! Az alkalom legyen a Szent Szellemé! Hadd mondják, hogy T. a földön csúszik, mert ahol a Szellem ott a szabadság! Én csinálom! Azért vagyok. Régen, akik bántottak emiatt, érdekes módon már egy se maradt meg gyülekezetében. Engem Isten küldött, nem kérek engedélyt, én csinálom!..."
Egyértelmű lett bennem, hogy ebben nem vehetek részt. Már Ő ellene vétkeznék, ha megtenném. A kitűzött napon az evangélizáció előtt 1 órával, az imaházban találkoztam a pásztorral, és a vele lévő evangélistával. Most vállalnom kellett elhatárolódásomat a gyülekezetünket félrevezető szellemtől, melynek ereje a velem szemben ülő L. ”evangélista” megjelenésével tetőzött. Amit lehetett elmondtam, s kértem vizsgálják meg azt. Még remény volt bennem, hogy lelepleződnek a hamis dolgok, s egységre jutunk egymással, bár ott volt annak a lehetősége is, hogy kizárnak. Mondanivalóm végéhez sem értem, mikor L. már hevesen rám támadt, s szinte belém fojtva a szót igyekezett magát védeni úgy, hogy engem szinte lesöpört a színről. A bensőmben rendíthetetlenül kitartottam az Úrtól kapottak mellett. Megállapításra került részükről, hogy idegen tűz és ördög van bennem, és térjek meg. Mindenért Zs-ot okolták, hogy megfertőzött, aki szintén itt volt F. testvérrel. Ők elmondták, hogy az imaházat csak akkor tudják biztosítani továbbra is a Sz. gyülekezetnek, ha az elszakad e hitető szellemtől, és visszatér a biblikus alapokhoz.
Egy ideig még ott maradtak, majd el kellett menniük, de szóltak a pásztornak, hogy az evangélizáció után visszavárják őket a szükséges dolgok megbeszélése végett. Magunkra maradva a pásztor kijelentette hogy bizonyos gyülekezetek, köztük a baptisták sem ismerik a Szent Szellemet, s térjek meg, mert ha nem, tovább már nem tudunk egy úton járni. Ez nagyon elszomorított, mert én igazán szerettem testvéreimet, s tudom, hogy ők is engem, de nekem Istennek kellett engednem, nem embernek. Amikor pedig azt mondták, hogy: "értem jártak ki L-ra évekig, s miattam csinálták az evangélizációkat, én pedig elárultam őket, s ezek után hogy álljanak a gyülekezet elé, mit mondjanak a testvéreknek, hová lettem?” - ezek még jobban megerősítették hogy az élő Istent kell választanom, s nem a "más Jézussal" közösségben maradni. Nagy sírások közepette kiléptem, s hazamentem. Ők siettek az evangélizációt megtartani. Én ezért már imádkozni sem tudtam, csak úgy, hogy legyen meg az Úr akarata. Másnap megtudtam, hogy a nagy várakozással ellentétben az egész faluból senki nem ment el. Az evangélista a meghirdetett szabadtéri alkalom helyett bent a kultúrházban a még megmaradt helyi tagok közüli 3 ember előtt evangélizált, akikhez Zs. és F. testvér kb. 20 percre megfigyelőként csatlakozott, majd ők is elmentek. E sikertelenségért is később nagy részben engem okoltak, azt állítván, hogy azért nem jöttek az emberek az evangélizációra, mert én délután bejárván a falut, igyekeztem mindenkit lebeszélni az alkalomról. Az evangélizáció után - szavukat megtartva - visszamentek az imaházba, ahol kb. 2,5 órán keresztül sok mindenről beszélgettek, de mivel nem jutottak közös értelemre a dolgok felől, Zs. kijelentette, hogy az imaházat a fejlemények miatt nem tudják tovább biztosítani a Sz. gyülekezetnek, melyet elviekben F. testvér is megerősített. De hozzátették: ha visszatérnek a biblikus alapokhoz, és ha még az aktuális lesz, újból örömmel a gyülekezet rendelkezésére bocsátják az imaházat. A pásztortól, s némely más testvértől másnap és még később is jöttek a telefonok, hogy a történtek után is visszavárnak, s mivel lelkileg még erősen kötődtem hozzájuk - bár eközben többször nem testvérhez méltóan cselekedtek -, mégis ott volt bennem az erős vágyakozás utánuk. Ehhez társult még a vád a lelkemben, hogy otthagytam őket. A férjem, aki már nagyjából toleráns volt hívő voltomhoz, most megvadult, gyalázkodott, igen sok nehézséget okozott, s ez csak később akkor enyhült, mikor Zs. eljött hozzánk, s beszélt vele. Körülöttem szinte felrobbantak a dolgok. Munkahelyemen jóformán mindenki ellenem támadt, gyaláztak, többször akartak megverni, s telefonon is fenyegették életünket. Az élet minden területén nehézségek jöttek, s a már 8 hónappal ezelőtt diagnosztizált, és sok fájdalmat okozó betegségem is nehezítette a helyzetemet. Eközben, bár közösségben voltam Zs.-ékkal, a gyülekezeti élet nagyon hiányzott. Elvégződött bennem, hogy felvételemet kérem a helyi Baptista gyülekezetbe. Ez nemsokára meg is történt, melyre Isten adta a pecsétjét kívül is, belül is. Helyet kaptam ismét Isten népe között, s nemsokára megismertem több testvért, közelebb, messzebb, s van annyi közösség is velük, mely elég.
Időközben kiderült, hogy műtétet kell felvállalnom, amiben a régi gyülekezet segített volna. Részükről az is elhangzott, hogy ha nem ott műtenek, ahol ők már ezt elrendezték, akkor – Isten tudatta velük-, hogy nem élem azt túl. De én a történtek után nem élhettem ezzel a lehetőséggel, s most az új gyülekezetből rendelt ki Isten segítséget nyújtó testvéreket. Túléltem, s műtét közben is, utána is- nem csak a testemben- csodálatosan gondoskodott rólam az Úr. Sokan imádkoztak értem, és mind látogatásuk, mind későbbi, s azóta is tartó testvéri szeretetük megnyilvánulásai bizonyság és erőforrás lelkemnek. Ami számomra a legnagyobb nehézséget jelentette, az a magam lelke volt. Közel 12 éven át rendszeresen átéltem alkalmainkon, s máshol is az Úr intenzív jelenlétét. Ez többféle formában igen erős kötődést jelentett, s csak most tudtam meg, hogy mekkora erővel kötözött.
Ez akkor lett nyilvánvalóvá, mikor - már e mostani helyemen - egészen más súlypontú istentisztelet részese lettem. Ahogyan az Úr engem belülről formált, úgy vált számomra hitelessé és természetessé az itteni gyakorlat, mely egész életemet biblikus szellemi alapokra helyezte. De nagyon hiányzott a régtől megszokott erős pszichés feltöltődés, s az intenzív dicséret, s maga az eufórikus állapot, és azok a testvérek is, akikkel ezt együtt éltük át. Harc tombolt bennem. Szívem mélyen nyugodt volt, hisz az Úr bizonyságok fellegével vett körül, hogy az Ő akarata az én mostani helyem, de lelkemben sokszor meginogtam, annyira húzott vissza az, amit először itt hiánynak éreztem. Ráadásul telefonok sokaságát kaptam a volt gyülekezet pásztorától és a testvérektől, hogy vissza kell térnem hozzájuk. Amikor pedig erre nemet mondtam, jöttek a vádak felőlük. Nem értettük, hogy ha egyszer más gyülekezet tagja lettem, miért nem tisztelték döntésemet. Hisz nem a világba mentem vissza bűnökkel terhelten, hanem Isten népe között maradtam, kik szeretettel befogadtak.
Az Úr lassan, de biztosan győzött meg arról, hogy nekem nem hamis lelki magaslatokra és fűtöttségre van szükségem, hanem szellemben és igazságban való józan járásra, melyben támogat a Biblia minden igéje, melyet aktuálissá tesz az Ő Szelleme, és segít a testvéri közösség. Ebben az is benne van, hogy lassan megtanuljam, hogy ne emberhez, vagy megszokott dolgokhoz kötődjem felettébb, hanem a ma Istenéhez, a mai kegyelemhez Krisztusban, Aki megadja nap mint nap azt, ami kell, és ami elég. Ebben természetesen vannak emberek is, de Ő a lényeg, s csak Ő benne a többi. Hogy kevesebb vagy több által, az lényegtelen. A fontos, hogy Ő legyen az első. Sokat gondolok imádságaimban azokra, akik - akár belátják, akár nem -, megtévesztő szellemek fogságában vannak, mint ahogy régen én is.
Szívem vágya, hogy könyörüljön rajtuk is az Úr. Azokon is, akiket ismerek, s azokon is, akiket nem. Mostanában is rám nehezednek az otthon és az élet gondjai, testemen keresztül is támad az ellenség, lelkemet sokszor marcangolja a depresszió és a csüggedés, de szellemem eleven lett, és alapvetően hálás vagyok Istennek, mert nagyon sok minden a helyére került életemben, hívő értékrendemben. S bármennyi részem lesz még e földi vonalon, az legyen valódi, s Tőle igazgatott. Ez a vágyam, és hiszem, hogy mint eddig, ezután is megadja a hozzávalókat, és segít mennyei kincseket gyűjteni az Ő dicsőségére."
Este Szilágypérba mentem bibliaórát tartani. Az alkalom után Zsombor egy nagy adag cseresznyével lepett meg, amit örömmel fofógadtam el az Úr Jézus nevében.
Ebben az évben most ettem először ebből a finom gyümölcsből. Csak későn tizenegy után kerültem haza. Ekkorra már a kicsik aludtak, csak Mirjám és Juditka vártak ébren hogy átadják az édesanyjuk üzenetét...
Ma estétől vasárnap estig evangelizációs alkalmak lesznek a gyülekezetünkben, ha az Úr is megsegít. Gál Lajos testvért várjuk vendégszolgálatra Szeghalomról.
Élő közvetítéssel is készülünk ezekről az alkalmakról este nyolc(Budapest szerint 7) órától.
Végül azoknak akiknek van idejük egy hosszabb bizonyságtételt elolvasni, ide illesztek egyet, ami nagyon is tükrözi jelenünk nagy kihívásait az evangelizálás szolgálatában.
"Lakóhelyemen T.-n 1994-ben megjelentek a X.gyül. képviselői, s elmentem egy alkalmukra. Amit ott tapasztaltam mélységesen felháborított, mert az itt látott dolgok igen eltértek az addig általam megismert istentiszteleti módoktól, s úgymond ellenhadjáratba kezdtem ellenük. Történt közben, hogy éjjelente sorozatosan eltűntek az ólból a szárnyasok, s a már X gyülekezethez tartozó rokonaim ezt azzal magyarázták, hogy az Úr büntet, mert nem engedek hívásának és Saulként ártok népének. Ezt persze nem hittem. Egy napon aztán a médián keresztül látva egy hasonló gyülekezet vallási műsorát, valami megragadott és hangosan feltört a zokogás belőlem, mondván: itt a helyem! Alig vártam hogy megtérhessek, ezért elmentem a legközelebbi alkalmukra. Amint beléptem a helyiségbe, a 2-3 hete látott kép fogadott: Gitárkísérettel harsogott az "új" ének, a hívek ugrálva, táncolva, pörögve, kacagva ujjongtak. Némelyek a földön letakarva rángatóztak, ordítottak, vagy úgy látszott elájultan fekszik testük, mintha a lélek bennük sem lenne. Nem értettem a dolgot, de nem is volt rá időm a körülményeket vizsgálni, mert az események egy szempillantás alatt magukkal ragadtak. Hanyatt esve, soha nem érzett kábulatban "vettem" az „Úr” jelenlétét, s lehunyt szemmel feküdve hallgattam a körülöttem zajló, bár számomra egyre távolodó eseményeket. Úgy éreztem, mintha elvarázsoltak volna, s nem észleltem már semmit magam körül. Később hallottam a felszólítást, hogy aki akarja, most fogadja el Jézust. Remegő térdekkel, erős szívdobogással, négykézláb mentem én is előre, elmondatták velem a megtérő imát, majd kézrátétellel imádkozva "beajánlottak" Jézusnál. Ettől kezdve más dimenzióba kerültem, s otthon is csak a dicséret szólt, s a világ számomra jelentőségét vesztette.
Ez a változás mind ismerőseim, mind férjem számára megbotránkoztató volt - bár nem hanyagoltam el kötelezettségeimet, de állandó mámorban voltam, ami látszott rajtam, s a gyülekezeti alkalmakon tetőzött. Férjem tombolt, pedig az előéletem sem volt mindennapi.
14 évesen szembesültem azzal, hogy szüleim kisgyermekként örökbe fogadtak. Ezért a szüleim és köztem lévő feszültségek miatt "világgá" mentem. A hajnal hol egy temetőben, hol az utcán, vagy idegen ágyakban talált. Akkori barátaimmal állandó részegség és narkotikus befolyás alatt ingáztam a rendőrség, az utca és a GYIVI (gyermek és ifj. védelem) között. 16 évesen szinte az utcáról mentem férjhez. Mivel a gyermekáldás elmaradt, 13 év múlva a férjem passzív beleegyezésével örökbe fogadtunk 2 fiúgyermeket, s ekkor már igyekeztem abbahagyni az italozást, de nem sok sikerrel. Állandósult depressziós állapotom miatt időzített bomba voltam mind magam, mind környezetem számára. Istennel haragban állva, tehetetlen kínomban sok öngyilkossági kísérlet után késsel vagdosván magam, többször írtam verseket saját véremmel a Sátánhoz, lelkemet neki ajánlva fel. A gyerekeken kívül nem tudtam adni szeretetet senkinek, s nem is fogadtam el. Életem e szakaszából vezetett ki Isten, felhasználva a X gyülekezetet, miközben szívem - hitem szerint - az Úré lett. Nekem ez volt a lényeg.
Nemsokára én is ott álltam a bemerítendők között. Alkalmainkon először a dicséret fogott meg, s a 1,5-2 óra alatt folyamatos betöltekezés és extázis közben, négykézláb székek közt mászkáltam, ugrálva új nyelveken kiáltoztam, pörögtem, táncoltam, vagy éppen hanyatt esve lepedővel letakarva, mozdulatlanul élveztem az „Úr” jelenlétét. Hasonló dolgokat legtöbbünk átélt, mindezeket nem magunktól, hanem a Szellem ereje által tettük, hisz ez volt a bizonyíték, hogy a Szent Szellem köztünk van. Máskor végigkacagtam az egész alkalmat, a prédikációra sem figyelve. Általában is jellemző volt, hogy a hallott Ige csak pillanatnyilag váltott ki viharos reakciókat, de maradandóan nem maradt bennünk. Míg társaim többségénél ez maradt a lényeg, én otthon olvasni kezdtem a Bibliát. Kinyílt az Ige, s hatására folyamatosan elevenedett meg bensőm. Egyre jobban átformálta gondolkodásomat, s az olvasott és megértett Igékre igyekeztem hittel ráállni, s eközben erősödött személyes vezetésem. Napról-napra tisztított csak úgy spontán felülről, először az alkoholizmusból, majd a világ szeretetétől, s a szem és test kívánságaitól szabadított meg. M-on és L-on egyaránt voltak alkalmaink, 8 évig jártam ide. Az első évben L-on voltunk 80-100-an is, de a következőkben kisebb ingadozásokkal kb.10-en maradtunk. 2002 nyarán a X gyülekezetben a M-on is bekövetkező szakadás miatt meghasonlás támadt a helyi vezetők között is, s felborult az addigi rend. A felszínre törő pletykák, vádak és személyi ellentétek kialakulása miatt, melyet nem akartam illetni (ige a susárlásról), a többiekkel ellentétben nem jártam be már M-ra, és ők sem jöttek már ki tanítani L-ra. Szerettem volna összefogni legalább imádkozás szintjén az itthoni testvéreket, de a helyi gyülekezet összejöveteleit M-ról betiltották. A testvérek egy része továbbra is bejárt oda, de velem a kapcsolatot megszüntették, így magamra maradtam.
Testvéri támasz nélkül telt el 6 hónap, mialatt lelkemben és dolgaimban átéltem az Ő szeretetét, megtartását, de hiányoztak a megszokott istentiszteleti alkalmak. Emiatt a községünkben már egy ideje jelen lévő M-i Sz. gyülekezet alkalmaira kezdtem járni, s örömmel vettem észre, hogy a tanítás és a dicséret módja sokban hasonló. Ez azért volt számomra igen fontos, mert fanatikusan ragaszkodtam az addig megismert tanításhoz. Amikor a vezető testvér felfedezte bennem a tüzet, mely hozzájuk mérten erős volt, ez nála nagy tetszésre talált, s a gyülekezetében egyre jobban kialakuló erőtlenséget ezzel látta jónak orvosolni, a Szent Szellem erős jelenléte által. Ezért teljes mértékben mögém állt, s igyekezett elfogadtatni engem a gyülekezet többi tagjával is. Ezt úgy is megerősítette, hogy egyre több szolgálatot bízott rám. Alighogy meggyökereztem, sajnos helyileg itt is szakadás történt. Egy férfi tagtársunk nyilvánvaló, folyamatos tévtanításai miatt (pl.: ő tudta, mikor jön el Jézus-amit a pásztor testvér a gyülekezet egysége miatt eddig nem tett szóvá). Mivel e testvérrel nem tudtam ezekben egyetérteni, a (pásztor) testvér támogatva észrevételeimet, megintette őt. Erre e tévelygő testvérnek a reakciója az volt, hogy ismét otthagyva gyülekezetét, magával vitte azt a 8-9 bárányt, akikből helyileg állt a nyáj. Ismét magamra maradtam, bár a pásztor a csapatával rendszeresen kijárt hozzám, s én is bejártam M-ra. Együtt könyörögtünk ébredésért, de ekkor már egyre több kérdés merült fel bennem, melyek mind erősebben foglalkoztattak. Ezekre azonban egyelőre nem kaptam választ. Mivel nem volt a faluban olyan testvér, akivel egyek tudtunk volna lenni az Úrban, könyörögni kezdtem imatársért. Ekkor már alkalmainkat a helyi baptista gyülekezet imaházában tartottuk, melyet rendelkezésünkre bocsátottak.
Ekkor ismertem meg Zs. testvért, aki egyben az imaház gondnoka is volt. Pár nap múlva összefutottunk, Isten dolgairól beszélgettünk, s megkérdezte, miért maradtam egyedül. Felismertük egymásban a testvért, s együtt imádkoztunk. Örömmel a szívemben, Istennek hálát adva mentem haza, s megértettem, hogy imatárs tekintetében imám meghallgatásra talált. De visszatérő gondolatok sokasága jelentkezett, amiket nem tudtam honnan valók. Igen komoly kérdések vetődtek fel bennem, melyek érintették mind egyéni, mind gyülekezeti életemet. Ráadásul felmerült a lehetősége, hogy ezek mögött a Sátán áll, miközben lelkemben igen erős vágy támadt megtudni, hogy vajon mit gondol ezekről Isten? Ezért szinte minden szabadidőmben kutattam az Igét, de majd szétszakadt az értelmem, mert amiket olvastam, szinte mindent igyekezett megcáfolni igékkel az ördög, s még azt sem tudtam melyik az igazi hang. Ekkor, eleinte ritkábban, majd egyre többször osztottam meg valódi gondolataimat, vívódásaimat Zs-tal és feleségével, kezdetben nem is tudva, hogyan fognak reagálni. Mivel gyülekezetemben csak a pozitív beszédet gyakoroltuk, ezért a valódi problémáimat, gondolataimat nem volt mód megosztani, nem kaptam rájuk feleletet, s így ezek még jobban feszítettek. Ezért ért meglepetésként, hogy az új testvérekben értő szívet, s akkori dolgaimra érdemi feleletet kaptam, amiket Isten meg is erősített később szívemben.
Ahogy teltek a hónapok, e testvérekkel egyre szorosabbá váló, igaz, szent és tiszta kapcsolat alakult ki, melyhez fogható közösségem, még nem volt eddig senkivel. Őket használta az Úr hiszem, hogy megerősítse, alátámassza és hitelesítse azokat a gondolatokat és látásokat, amik a mostani időkben alakultak ki bennem bizonyságul, hogy ezek Tőle vannak. Gyülekezeti alkalmainkon továbbra is ébredésért imádkoztunk, s erős szellemi harcot vívtunk- valódi eredmény nélkül, de én már megértettem, hogy nem a testvérek száma, hanem az Úrnak odaszánt, megszentelt élet számít igazán. Jártam rendszeresen alkalmainkra, s vártam Isten miként könyörül rajtunk. Kb. 1 év múlva – talán válaszként imáinkra -megjelent M-i gyülekezetünkben egy férfi, aki - mint utólag megtudtuk- a X gyülekezetéhez tartozott először M-on, később Pesten. Később a fő gyülekezetből is eltanácsolva egy másik ágba került, ahonnan egy idő múlva elment Amerikába, s ott töltve valamennyi időt és állítólag képesítést kapván visszaküldetett M-ra, mint evangélista. Gyülekezetünk pásztora örömmel fogadta, annál inkább, mert kiderült, tele van tűzzel, energiával, s mint magáról állította, csodatévő erőkkel, s a gyógyítás ajándékával is. Már a második alkalmon elérte, hogy átvéve az irányítást, tanította a gyülekezetet. Nagy erővel hirdette örömünk forrását, a földi áldásokat, sikert, gazdagságot, betegségekből való gyógyulást, még a levegő is felhevült körülötte. Hangos kiáltásokkal hívta a Szent Szellemet, s állandóan ismétlődő vezényszóként ható "glóri, halleluják, tűz, tölts be!” stb. szavak elhangzásakor nagy erők szabadultak fel, mely a gyülekezet nagy részét nevetésre, ujjongásra, túláradó örömre indította. A felszólításra előre menőket a rajta keresztül áradó erő hanyatt lökte – ezek közt én is ott voltam. Ott fekve a földön kimondhatatlan öröm, békesség, s olyan oltalom, védettség érzése vett körül, melyben kiszorul a környezet, s nincs ott csak „Jézus” és én. Ez maga volt a boldogság. Ez az állapot sokáig fennállt, bár a történések folytatódtak, melybe újból bele kellett illeszkedni. Ezek az események engem először igen nagy örömmel töltöttek el, mert a betöltekezés ilyen mértéke még eddig e gyülekezetben nem volt így megtapasztalható, de most ez a hiány betöltődött, s ez így vagy úgy az egész gyülekezetet érintette. Ujjongva adtam hálát az Úrnak.
Csakhogy ezek után a tanítás nem szólt másról, mint a földi gazdagság, gyógyulás, siker, öröm és betöltekezés úgymond kötelező voltáról. Ezt olvastam tucatnyi könyvben, láttam videokazettákon, s próféciák keltek szárnyra ezek alátámasztására - melyek hitünk szerint pecsétül vannak az Úr követőin. De egyre jobban kezdett zavarni az egyoldalúság, monoton egyhangú édességet ettünk, s ettől kezdtem megcsömörleni. Az olyan igék, melyek más dolgokról szóltak, s az élet egyéb területeit érintő kérdések nem kaptak teret. Pedig mind az ige, mind az élet – a saját életem is - sokkal több dolgot és kérdést vetett fel. Miközben elfelejtkeztek az ige által előírt előfeltételek meghatározó fontosságáról, az áldásról szóló részek állandó túlhangsúlyozása, a hitből való engedelmes megszentelt élet jó gyümölcsei helyett sokszor az engedelmesség megkövetelése a tized és egyéb adakozások tekintetében, s még sok egyéb dolog miatt nyugtalanná vált a lelkem. Hol olvassuk, hogy az öröm rózsaszínű fellegében ujjongtak, s áldás-tengerben élvezték a tanítványok az e-világban elnyerhető csupa jólétet, miközben önfeledten hallelujáztak? Mi van Pál, és a többi apostol és tanítvány szenvedéssorozatával? S maga az Úr Jézus élete is e világon nem legfőképpen a keresztről szólt? Hisz nem nagyobb a tanítvány az ő Mesterénél. Ha Rajta beteltek ezek (az Atya akaratának engedve magára vette bűneinket, elszenvedve értünk a büntetést, mely sokféle szenvedéssel járt), rajtunk is be fog telni az, aminek még „híja van Krisztus szenvedéseiből”.
Helyzetem gyülekezetemben egyre nehezebbé vált, mert az alkalmainkon uralkodó tanítások (melyek nem az Ige egészét, hanem a szövegkörnyezetből kiemelt igéket vették alapul) és működő karizmák ellen lelkemben igék sokasága merült föl, s bennem egy új látás kezdett kialakulni. De ezt semlegesíteni akarta egy másik hang, s nem tudtam, melyik az igazi. Zs-ékkal ekkor már rendszeres közösségem volt, miáltal az új felismerések helyessége fokozatosan megerősödött bennem. Eközben mind ők, mind én jártunk a saját gyülekezetünkbe. Mivel helyileg még egyedül voltam tag, megbízást kaptam, hogy működjek együtt az új evangélistánkkal, kivel egy szabadtéri evangélizációt készítettünk elő T-on. Eközben módom lett közelebbről megismerni. Sajnálatos módon azonban egyre több dolog kezdett zavarni benne pl. a saját személyének erős kiemelése mind a szolgálat, mind a siker tekintetében. Maga az evangélizáció szinte csak az elnyerhető áldásról, gyógyulásról, sikerről szólt, a biblikus megtérés igénye nélkül. Ennek következtében a jelenlévő kb. 50 emberből kb. negyvenen fokozatosan gyülekezeti tagok lettek. Ezek kizárólag a volt X gyülekezeti, néhányan pedig volt J.S.- féle gyülekezeti tagok voltak, akik már 1-3 éve nem jártak gyülekezetbe. A létszámunk ily mérvű növekedése igen nagy örömet okozott az evangélistának, a pásztornak és gyülekezetének, s mind az újonnan bekerült embereknek. De ott feszült bennem a kérdés: Betöltheti-e Istennek a Szent Szelleme azokat, kik éveken át nyilvánvalóan bűneikben élnek, azok rendezése nélkül? Alkalmainkon körülöttem nagy volt az öröm, s a vezényszóként ható szavak és felszólítások („glóri, Jesus, tűz, tölts be!, gyógyulj meg!”) hatására - mint én is régebben- önkívületi állapotban, extázisban élték át az alkalmakat. Az Igét már sokszor nem is lehetett hallani vagy az egyén állapota miatt, vagy azért, mert el sem hangzott. Nem ez volt a cél, hanem a „Szent Szellem” jelenlétének a megnyilvánulása és az érzelmi megelégedés. Szívemben elszomorodva, érzékelve a taszítást, újból jött a kérdés: Mi ez? Jézus - ha szólt - meglett. Itt meg a csoda várása, a Szent Szellem folyamatos hívása (utasítása!) ellenére sem történt a táncoló és mámorban földön fekvő emberek tényén túl valódi gyógyulás, megtérés, újjászületés. Kiáltani tudtam volna: Ébresztő! Ez egy istentisztelet! A nagy hangon elhangzó vicces hasonlatok, színpadiasan megjelenített gesztikulációkkal kisérve, valódi szentség híján - inkább egy show-műsorhoz volt hasonló. Ha valaki bejön közénk, mit lát? Egy önmagából kivetkőzött, őrjöngő, józanságát vesztett társaságot, kiknek egy része álarcot visel. Az igazi szentség, alázat és a mennyei erő, mely új megtérést szerez, amihez Isten hozzáadja az újjászületés tényét - már messze kiszorult ebből a miliőből.
Odáig hatott bennem ez a jelenség, hogy kezdtem szégyellni, hogy közéjük tartozom. Főleg, amikor igyekeztem a világ felé a tiszta evangéliumot hirdetni, és megkérdezték: te is oda jársz? Ezekben az esetekben jött egy sor kritika, amivel nem is tudtam szembeszállni, mert igaz volt. Nem mintha én bármiben is jobb vagy különb lennék társaimnál, de Isten Úrrá és Krisztussá tette Jézust, aki fegyelmezi és megszenteli övéit. Ebben már nekem is volt valamennyi részem, és ezt kívántam testvéreimnek is. De ha ilyesmiről beszéltem a vezetőnek, s másoknak, nem értették. Kezdtem más szemmel látni, sőt LÁTNI! Vizsgáltam saját megtérésem körülményeit, s az általunk gyakorolt nyelveken szólás természetét, az imaharcaim biblikus voltát. Még Mihály arkangyal is csak annyit mert mondani az ördöggel vitatkozván: „dorgáljon meg téged az Úr!” (Júd 9). Én azonban nem csak ennyit mertem. Híjával találtattam az alázatnak, s a biblikus hitnek. Az eddig hallott tanítások és könyvek által a kimondott szó erejében hittem, s nem mertem semmi negatívnak tűnő dolgot mondani. Pl. ha valamilyen betegségbe estem, vagy valami rossz dolog történt velem, akkor is azt kellett hangoztatnom, hogy jól vagyok, egészséges vagyok, nehogy az ördögöt úgymond a falra fessem. Voltak - egyébként emberileg közömbös, vagy ártalmatlan - szavak, melyeket évekig töröltem a szótáramból (pl. fáj, gyenge vagyok, bűnös vagyok, stb.) Kifejezetten ügyeltem rá, hogy másokra se alkalmazzak ilyeneket. Csak pozitív szavakat használtam, ami néha nem volt egyszerű.
Vizsgáltam az annak idején általam vett Szellem eredetét, s nem értettem, hogyan vállalhat közösséget a Szent a bűnös emberrel. Amikor életemben először kb. 12 éve beléptem az első istentiszteletre, vajon mi tölthetett be, és hogyan? Hiszen az ottlétem tényén kívül én semmilyen lépést nem tettem Isten felé, és bűnkérdés tekintetében nem is láttam a saját bűneimet, s így nem is bánhattam meg, s rendezhettem azokat. Ott mégis perceken belül betöltött – a bizonyságtételem elején már leírt körülmények között - valamilyen szellem. Gondolkodtam imáimon, hogy kértem-e, vagy pedig utasításokat osztogattam Urunknak, hogy cselekedjen!? Hogy megvetve a hatalmasságot, lekicsinylő módon többek között balegyenessel fenyegettem az ördögöt és a démoni erőket. Űzni igyekeztem őket másokból a Jézus nevében, miközben a magam életében sem voltam szabad tőlük. Most utólag látva, hogy tisztátalan állapotban emeltem kezeimet magasra, és nyújtottam ki mások áldására, igen megszomorodtam magam és magunk miatt. Jöttek az új felismerések, és én egyre jobban kezdtem megutálni eddigi önmagam, és ezt a szellemet is, ami eddig uralmában tartott, s amiről most felismertem, hogy tisztátalan.
Leborulva, kiáltozva zokogtam az Úr előtt bocsánatért, és felettébb gyötrődtem. Telve voltam kétséggel, s nem tudtam, hogy miként osszam meg ezeket a pásztorral úgy, hogy ne essem vétekbe (Márk 3,28-30) a Szent Szellemet káromolva. Más igékből pedig megértettem az asszony biblikus helyét a gyülekezetben, s ez is megkötött. Miközben helyzetünket illetően továbbra is mardosott a kétség, s ebben egy a televízióban látott műsor is a segítségemre volt. A hipnózist és alkalmazását mutatta be, s mély megdöbbenésemre felismertem bizonyos hasonlóságot az itt látottak, és a gyülekezetünkben történő gyakorlat között. Elgondolkodtató: 11 éve főleg ilyeneket hallok: megáld Isten, meggyógyít, meggazdagít, bűntelen vagyok. Aki bűnösként ment Isten elé, azt a többiek kinevették, hiszen „nincsen immár semmi kárhoztatásuk...” Megkaptunk minden hatalmat az Úrtól, kezünkben pálcával uralkodunk, mert Isten hatalmat adott rá, és Jézussal már ott ülünk az Atya jobbján (Ef 2,6). Ülve veszteg maradunk, parancsolva minden gonosz erőknek, fejére taposunk az Ördögnek, istenek vagyunk, nem nyugodhatunk bele semmilyen betegségbe, rossz vagy szenvedést okozó állapotba, mert Isten országa öröm és áldás, hisz Ő nem akar nekünk rosszat, stb. Ilyen, és hasonlóan "pozitív" tanítások mellett alkalmainkon meghatározó volt a dicsőítés, mely legtöbbször zűrzavaros és rendetlen káoszt eredményezett. Főleg a pszichére hatva elragadott minket az extázis, ill. a koncerthangulat. Az emberi praktika és számítás fokozott jelenléte (csomag, kenyér és ruhaosztás, a szolgálattévők oly megválasztása, kik által árad a kenet és az áldás), miközben a gyülekezet, mint test, inkább befogadó, semmint kontrolláló és szolgatárs. Ahogy egyre jobban felismertem életemben a visszásságokat, annál inkább tisztátalannak és vétekkel terheltnek láttam a gyülekezetben zajló eseményeket. Igyekeztem ezeket megosztani a pásztorral s némely testvérrel is, de nem értették, mit akarok.
Eközben Zs-val és feleségével folyamatos és egyre mélyülő közösségem volt, mely révén személyes dolgaim egyre inkább a helyére kerültek, s az Úr folyamatosan tisztította bensőmet. Igen szerettem volna, ha testvéreim is felismerték volna helyzetüket és a személyes megszentelődés fontosságát, de az új evangélista hatására- kinek a pásztor szabad teret adott -, sokkal inkább az előbb sorolt dolgok erősödtek meg, szinte elborítva mindent. Ezzel a helyzetem még nehezebbé vált. Tetézte ezt, hogy azok az emberek, akik visszajöttek a világból, valódi bűnfelismerés és megtérés nélkül lettek befogadva és elfogadva. Egyre gyötrőbbé vált, hogyan vállalhatok alkalmainkon közösséget, imát velük, hiszen életük dolgai nyilvánvalók voltak, ismertem őket. Közös imáinkon meglepetésemre a többiek imádságai elhangzásakor belőlem egészen más értelmű, és üzenetű mondatok jöttek elő, melyek mintha ellenimák lettek volna a körülöttem elhangzottak felé. Ezeknek az imáknak a gyökere a számomra új jelentést és tartalmat kapó igék sokasága volt. Sokszor volt emiatt néma csend, vagy nem mondtak áment, s nevetség tárgya is lettem. Alkalmas időben ezeket az igéket igyekeztem megosztani a gyülekezettel, de végül is megfeddtek, hogy ezek igen kemény igék, s nem ide valók. Ugyanakkor kétségek is gyötörtek, hogy helyes úton járok-e? Szinte éjjel-nappal olvastam az igét, megkerestem minden visszautalást, gondolkodtam a hallott dolgokon, mérlegre tettem mindazt, ami bennem és körülöttem volt, s igen mély vágy lett úrrá a szívemben: Mit igazol Isten? Sokat imádkoztam, s egyidejűleg történt hogy minél kevésbé tudtam - bár szerettem volna - azonosulni velük, annál inkább összeszerkesztette az Úr az utamat új testvéreimmel.
Még régen, e gyülekezeti életem kezdetén történt, hogy otthon végezve dolgomat összeütközésbe kerültem férjemmel. Talán emberileg igazam volt, de megtörtént: megütöttem. Ő elment valahova, én pedig dicsértem Istent. Ekkor hirtelen mintegy szó hangzott felém, ami megítélt a dicséret, hitéletem és a dolgaim tekintetében. Mert azt énekeltem, hogy: "szeretlek, imádlak...", de az előző események nem ezt igazolták. A sötétség erőivel való akkori hadakozásom is hiteltelenné és nevetségessé vált a magam személye miatt még önmagam előtt is. Isten figyelmeztetése volt ez. Hatása sajnos nemsokára elmúlt, de a megtörténtek ténye bennem maradt. Mostani, Istenre igencsak ráutalt helyzetemben újból átéltem a már ismerős benső hang jelentkezését. Írnom kellett, s később elolvasva félelem fogott el, mert az írás gyülekezetünkről szólt, és mélyen megítélte, megfeddte azt.
A következő istentiszteleti alkalom elején kerestem a lehetőségét, hogy odaadjam a pásztornak, de ez nem sikerült. Az elhangzó tanítás vége azonban megnyitotta lehetőségét annak, hogy mintegy belső parancsnak engedve, erős félelmek és remegés közepette szót kérve, felolvastam mindent a gyülekezet előtt, s közben igen erős szellemi ellenállást tapasztaltam. Az elhangzottak meghallásakor a pásztor ráborult a szószékre, egyfolytában nyögött és sóhajtozott („úgy van, jaj, ó Uram!”). Láttam az egyik testvért vérvörös arccal, leírhatatlan tekintettel, aki az ezt követő mély csend után kiment, és csatlakozott a felolvasottakhoz. Ő is kiegészítette néhány mondattal, kijelentve: ha bizonyos dolgok - amit ő szentségtelennek érzett - és a tagok viselkedése, élete nem változik meg, kilép. Ez később meg is történt. Ezután M-n is felkértek, hogy ott is olvassam fel az írást. Megtörtént és igenelték, de gyakorlatilag semmi sem változott, hacsak az nem, hogy hamar megfogant egy "ellenprófécia", mely jóváhagyta és igazolta az eredeti állapotot. Ráadásul, mivel Zs-val is osztottam meg dolgokat, erősen ellenezték kapcsolatunkat. Az Úr azonban megérttette velem ennek szükségességét. Közben az evangélista – bár voltak ellenzői is - teljesen felrázta a M-i gyülekezetet, átalakítva az ún. "csirkeszemű lapos híveket" tűzben égő buzgó karizmatikusokká. A következő 6 hónap alatt létszámunk ismét erősen lecsökkent, s vezetőink erős késztetés által újabb evangélizációt hirdettek meg T-on, melynek először örültem, hátha az Úr ad még testvéreket. Mikor azonban elkezdődött a szervezés "amerikai" stílusban, gyógyító-csodaösszejövetel címszó alatt előre megírt forgatókönyv alapján, örömöm elmúlt.
A pásztor teljhatalmat adott az evangélistának, s mindketten igen sokat vártak ettől az alkalomtól. Részletes eligazítást kaptunk, mikor, milyen szavak elhangzása után mit kiáltsunk, mit tegyünk /pl. ha az evangélista belefúj a mikrofonba, mi hallelújázzunk, más elhangzásakor igyekezzünk az erőtől hátraesni, mutatván, hogy itt van az Úr. Vendégdicsőítő csapat bevonása az elsöprő hatás növelése érdekében. Szórólapok, plakátok, transzparensek alkalmazása a média bevonásával. Mindezek hatására a szabadtérre tervezett alkalom vége fetrengéssel zárulna (ezt így fejezték ki). E tervre szólt a halleluja, bennem pedig teljes ellenállás keletkezett, párosulva azzal a gondolattal, hogy akik ezt látják, az esetleges istenkeresők és falubeliek, mit gondolnak majd, és mi lesz, ha úgy vélik hogy itt tényleg Isten van? Nem vállalhattam ezzel közösséget, s ezért mikor a délutáni alkalom miatt jövő evangélista lehozta L-ra a szórólapokat, plakátokat, nem vettem részt azok terjesztésében sem, amit időben jeleztem elöljárómnak. Eközben L. ”evangélista” olyan dolgokat mondott: "Nekem gyógyító szolgálatom van és Isten akarata, hogy evangélizáljak. Nem érdekel semmi, nekem senki nem szabhatja meg, hogy hol, nem kell anyagi támogatás sem, én a magam pénzéből csinálom”- miközben tudott dolog volt, hogy idevágó igékkel "tanította" a híveket, szinte kikövetelve az adományokat. „Megyek majd tovább más falukba is, van egy összeállt csapatom fiatalokból, akik odaszántak és velem fognak járni. Gyülekezeteket fogok létrehozni, mert ez az elhívásom. Én az X gyülekezetnél vagyok nyilvántartva, mint evangélista, vannak előhírnökeik itt Magyarországon is, de engedély kellene. Ha csatlakoznátok hozzájuk, az mind szellemileg, mind anyagilag sokat jelentene. Segítsetek meggyőzni a pásztort, nektek kell őt más belátásra bírni. A Sz. és a hasonló gyülekezetek ideje már lejárt, kiöregedtek, ide tűz kell! Az alkalom legyen a Szent Szellemé! Hadd mondják, hogy T. a földön csúszik, mert ahol a Szellem ott a szabadság! Én csinálom! Azért vagyok. Régen, akik bántottak emiatt, érdekes módon már egy se maradt meg gyülekezetében. Engem Isten küldött, nem kérek engedélyt, én csinálom!..."
Egyértelmű lett bennem, hogy ebben nem vehetek részt. Már Ő ellene vétkeznék, ha megtenném. A kitűzött napon az evangélizáció előtt 1 órával, az imaházban találkoztam a pásztorral, és a vele lévő evangélistával. Most vállalnom kellett elhatárolódásomat a gyülekezetünket félrevezető szellemtől, melynek ereje a velem szemben ülő L. ”evangélista” megjelenésével tetőzött. Amit lehetett elmondtam, s kértem vizsgálják meg azt. Még remény volt bennem, hogy lelepleződnek a hamis dolgok, s egységre jutunk egymással, bár ott volt annak a lehetősége is, hogy kizárnak. Mondanivalóm végéhez sem értem, mikor L. már hevesen rám támadt, s szinte belém fojtva a szót igyekezett magát védeni úgy, hogy engem szinte lesöpört a színről. A bensőmben rendíthetetlenül kitartottam az Úrtól kapottak mellett. Megállapításra került részükről, hogy idegen tűz és ördög van bennem, és térjek meg. Mindenért Zs-ot okolták, hogy megfertőzött, aki szintén itt volt F. testvérrel. Ők elmondták, hogy az imaházat csak akkor tudják biztosítani továbbra is a Sz. gyülekezetnek, ha az elszakad e hitető szellemtől, és visszatér a biblikus alapokhoz.
Egy ideig még ott maradtak, majd el kellett menniük, de szóltak a pásztornak, hogy az evangélizáció után visszavárják őket a szükséges dolgok megbeszélése végett. Magunkra maradva a pásztor kijelentette hogy bizonyos gyülekezetek, köztük a baptisták sem ismerik a Szent Szellemet, s térjek meg, mert ha nem, tovább már nem tudunk egy úton járni. Ez nagyon elszomorított, mert én igazán szerettem testvéreimet, s tudom, hogy ők is engem, de nekem Istennek kellett engednem, nem embernek. Amikor pedig azt mondták, hogy: "értem jártak ki L-ra évekig, s miattam csinálták az evangélizációkat, én pedig elárultam őket, s ezek után hogy álljanak a gyülekezet elé, mit mondjanak a testvéreknek, hová lettem?” - ezek még jobban megerősítették hogy az élő Istent kell választanom, s nem a "más Jézussal" közösségben maradni. Nagy sírások közepette kiléptem, s hazamentem. Ők siettek az evangélizációt megtartani. Én ezért már imádkozni sem tudtam, csak úgy, hogy legyen meg az Úr akarata. Másnap megtudtam, hogy a nagy várakozással ellentétben az egész faluból senki nem ment el. Az evangélista a meghirdetett szabadtéri alkalom helyett bent a kultúrházban a még megmaradt helyi tagok közüli 3 ember előtt evangélizált, akikhez Zs. és F. testvér kb. 20 percre megfigyelőként csatlakozott, majd ők is elmentek. E sikertelenségért is később nagy részben engem okoltak, azt állítván, hogy azért nem jöttek az emberek az evangélizációra, mert én délután bejárván a falut, igyekeztem mindenkit lebeszélni az alkalomról. Az evangélizáció után - szavukat megtartva - visszamentek az imaházba, ahol kb. 2,5 órán keresztül sok mindenről beszélgettek, de mivel nem jutottak közös értelemre a dolgok felől, Zs. kijelentette, hogy az imaházat a fejlemények miatt nem tudják tovább biztosítani a Sz. gyülekezetnek, melyet elviekben F. testvér is megerősített. De hozzátették: ha visszatérnek a biblikus alapokhoz, és ha még az aktuális lesz, újból örömmel a gyülekezet rendelkezésére bocsátják az imaházat. A pásztortól, s némely más testvértől másnap és még később is jöttek a telefonok, hogy a történtek után is visszavárnak, s mivel lelkileg még erősen kötődtem hozzájuk - bár eközben többször nem testvérhez méltóan cselekedtek -, mégis ott volt bennem az erős vágyakozás utánuk. Ehhez társult még a vád a lelkemben, hogy otthagytam őket. A férjem, aki már nagyjából toleráns volt hívő voltomhoz, most megvadult, gyalázkodott, igen sok nehézséget okozott, s ez csak később akkor enyhült, mikor Zs. eljött hozzánk, s beszélt vele. Körülöttem szinte felrobbantak a dolgok. Munkahelyemen jóformán mindenki ellenem támadt, gyaláztak, többször akartak megverni, s telefonon is fenyegették életünket. Az élet minden területén nehézségek jöttek, s a már 8 hónappal ezelőtt diagnosztizált, és sok fájdalmat okozó betegségem is nehezítette a helyzetemet. Eközben, bár közösségben voltam Zs.-ékkal, a gyülekezeti élet nagyon hiányzott. Elvégződött bennem, hogy felvételemet kérem a helyi Baptista gyülekezetbe. Ez nemsokára meg is történt, melyre Isten adta a pecsétjét kívül is, belül is. Helyet kaptam ismét Isten népe között, s nemsokára megismertem több testvért, közelebb, messzebb, s van annyi közösség is velük, mely elég.
Időközben kiderült, hogy műtétet kell felvállalnom, amiben a régi gyülekezet segített volna. Részükről az is elhangzott, hogy ha nem ott műtenek, ahol ők már ezt elrendezték, akkor – Isten tudatta velük-, hogy nem élem azt túl. De én a történtek után nem élhettem ezzel a lehetőséggel, s most az új gyülekezetből rendelt ki Isten segítséget nyújtó testvéreket. Túléltem, s műtét közben is, utána is- nem csak a testemben- csodálatosan gondoskodott rólam az Úr. Sokan imádkoztak értem, és mind látogatásuk, mind későbbi, s azóta is tartó testvéri szeretetük megnyilvánulásai bizonyság és erőforrás lelkemnek. Ami számomra a legnagyobb nehézséget jelentette, az a magam lelke volt. Közel 12 éven át rendszeresen átéltem alkalmainkon, s máshol is az Úr intenzív jelenlétét. Ez többféle formában igen erős kötődést jelentett, s csak most tudtam meg, hogy mekkora erővel kötözött.
Ez akkor lett nyilvánvalóvá, mikor - már e mostani helyemen - egészen más súlypontú istentisztelet részese lettem. Ahogyan az Úr engem belülről formált, úgy vált számomra hitelessé és természetessé az itteni gyakorlat, mely egész életemet biblikus szellemi alapokra helyezte. De nagyon hiányzott a régtől megszokott erős pszichés feltöltődés, s az intenzív dicséret, s maga az eufórikus állapot, és azok a testvérek is, akikkel ezt együtt éltük át. Harc tombolt bennem. Szívem mélyen nyugodt volt, hisz az Úr bizonyságok fellegével vett körül, hogy az Ő akarata az én mostani helyem, de lelkemben sokszor meginogtam, annyira húzott vissza az, amit először itt hiánynak éreztem. Ráadásul telefonok sokaságát kaptam a volt gyülekezet pásztorától és a testvérektől, hogy vissza kell térnem hozzájuk. Amikor pedig erre nemet mondtam, jöttek a vádak felőlük. Nem értettük, hogy ha egyszer más gyülekezet tagja lettem, miért nem tisztelték döntésemet. Hisz nem a világba mentem vissza bűnökkel terhelten, hanem Isten népe között maradtam, kik szeretettel befogadtak.
Az Úr lassan, de biztosan győzött meg arról, hogy nekem nem hamis lelki magaslatokra és fűtöttségre van szükségem, hanem szellemben és igazságban való józan járásra, melyben támogat a Biblia minden igéje, melyet aktuálissá tesz az Ő Szelleme, és segít a testvéri közösség. Ebben az is benne van, hogy lassan megtanuljam, hogy ne emberhez, vagy megszokott dolgokhoz kötődjem felettébb, hanem a ma Istenéhez, a mai kegyelemhez Krisztusban, Aki megadja nap mint nap azt, ami kell, és ami elég. Ebben természetesen vannak emberek is, de Ő a lényeg, s csak Ő benne a többi. Hogy kevesebb vagy több által, az lényegtelen. A fontos, hogy Ő legyen az első. Sokat gondolok imádságaimban azokra, akik - akár belátják, akár nem -, megtévesztő szellemek fogságában vannak, mint ahogy régen én is.
Szívem vágya, hogy könyörüljön rajtuk is az Úr. Azokon is, akiket ismerek, s azokon is, akiket nem. Mostanában is rám nehezednek az otthon és az élet gondjai, testemen keresztül is támad az ellenség, lelkemet sokszor marcangolja a depresszió és a csüggedés, de szellemem eleven lett, és alapvetően hálás vagyok Istennek, mert nagyon sok minden a helyére került életemben, hívő értékrendemben. S bármennyi részem lesz még e földi vonalon, az legyen valódi, s Tőle igazgatott. Ez a vágyam, és hiszem, hogy mint eddig, ezután is megadja a hozzávalókat, és segít mennyei kincseket gyűjteni az Ő dicsőségére."
Uram, én drága Istenem,
Mily csodás dolgokat tettél énvelem!
Hála a szívemből, mint kút fakad
Igéd éltető édes jó falat.
Kivezettél engem először halálból,
Régtől hordott bűneim elvetetted távol.
Oly sok évig voltam mégis félhomályban,
Csalárd tévtanítók pszichés ostromában.
Te voltál, ó Mester, ki megfogtad kezemet,
Keskeny utadra lábamat helyezted.
Hogy járjak azon a Te kegyelmedből
Erődben megállva, Benned szeretetből.
Uram, Te láttad a keserű napokat,
Kerestem, kutattam mindig nyomdokodat.
Szent életre, tisztaságra nevelő Igédet
Szomjazza szívem hallani beszéded.
S most távol a tévelygő évek útjától
Tisztítod elmém is annak múltjától.
Bár magam maradtam a régi sokaságból,
Fényt gyújtottál nekem a ködös félhomályból.
És Te eléd, Jézus a földre borulok,
Szeretlek jó Atyám, benned megnyugodok.
S ahogy bennem, hatalmast munkált kezed:
Ilyenképpen áradjon másokra szellemed.
Hogy felocsúdjanak „rózsika” álmukból,
Sziklára álljanak kényelmes ágyukból.
Kövessenek Téged keresztet hordozva,
Úgy mint Igéd nékünk, az Írásban megmondja.
Kissné Tünde
Mily csodás dolgokat tettél énvelem!
Hála a szívemből, mint kút fakad
Igéd éltető édes jó falat.
Kivezettél engem először halálból,
Régtől hordott bűneim elvetetted távol.
Oly sok évig voltam mégis félhomályban,
Csalárd tévtanítók pszichés ostromában.
Te voltál, ó Mester, ki megfogtad kezemet,
Keskeny utadra lábamat helyezted.
Hogy járjak azon a Te kegyelmedből
Erődben megállva, Benned szeretetből.
Uram, Te láttad a keserű napokat,
Kerestem, kutattam mindig nyomdokodat.
Szent életre, tisztaságra nevelő Igédet
Szomjazza szívem hallani beszéded.
S most távol a tévelygő évek útjától
Tisztítod elmém is annak múltjától.
Bár magam maradtam a régi sokaságból,
Fényt gyújtottál nekem a ködös félhomályból.
És Te eléd, Jézus a földre borulok,
Szeretlek jó Atyám, benned megnyugodok.
S ahogy bennem, hatalmast munkált kezed:
Ilyenképpen áradjon másokra szellemed.
Hogy felocsúdjanak „rózsika” álmukból,
Sziklára álljanak kényelmes ágyukból.
Kövessenek Téged keresztet hordozva,
Úgy mint Igéd nékünk, az Írásban megmondja.
Kissné Tünde
2010. május 26., szerda
Kedd - még mindig szeret...
...a feleségem, de ez nem jelenti azt hogy velem is marad. Holnap elmegy Debrecenbe a vizsgák miatt, de főleg azért hogy az orvosi kezelés, amire szüksége van elérje a célját. Néhány hete ugyanis nagyon fájlalta a hátát, talán valami idegbecsípődés miatt és így én maradok itthon a sok gyerekkel :). Ez a betegség egy külöleges kegyelem a részére, mert lesz legalább 10 napig való pihenése, férjétől és gyermekektől...:) De ő már előre attól fél, hogy mi fog rá várni amikor hazajön. Oda lesz a kert, tele lesz a ház a sok szennyes holmival, mosatlan edények...stb.stb.
Bárcsak ne lenne igaza...
Ma délután a tinikkel az özönvíz történetét tanulmányoztuk és utána elmentem velük az iskola udvarára focizni. Este az imacsoportban imádkoztunk többek között a hétvégi evangelizációs alkalmakért.
Vasárnap azonban az evangelizációs alkalom mellett még egy különleges eseméányre is sor fog kerülni, ha az Úr éltet minket. Az alábbi képen látható cipellők gazdájának a szülei emlékeznek meg arról az 50 évről melyet az Úrtól szerzett házasságban töltöttek el.
Vajon ki lesz az "ifjú" ara?
Bárcsak ne lenne igaza...
Ma délután a tinikkel az özönvíz történetét tanulmányoztuk és utána elmentem velük az iskola udvarára focizni. Este az imacsoportban imádkoztunk többek között a hétvégi evangelizációs alkalmakért.
Vasárnap azonban az evangelizációs alkalom mellett még egy különleges eseméányre is sor fog kerülni, ha az Úr éltet minket. Az alábbi képen látható cipellők gazdájának a szülei emlékeznek meg arról az 50 évről melyet az Úrtól szerzett házasságban töltöttek el.
Vajon ki lesz az "ifjú" ara?
2010. május 24., hétfő
Pünkösdhétfő
Ma reggel Micskére mentem hogy az ottani testvérekkel is pünkösdi ünnepet tartsunk. Ebédre Szabó József testvérék hívtak meg, ahol a finom ebéd után majdnem méhészkedni kezdtünk, de mivel ünnep nap volt ezért csak a szemünket legeltettük... Onnan Kéczbe mentem délután három órára a magyar testvérekhez, ahol ha kicsiny számban is, de jó volt betelni Szent-Lélekkel. Juhász testvérék ma sokat emlegették a leányukat aki a férjével(Sipos József) és a fiával immár 10 éve Los Angelesben-ben él. Az Úr hallgassa meg a gyermekükért és az unokáért mondott imáikat!!!
Estére aztán haza értem, ha még egy kicsit megkésve is, de elmondhattam(a 24.-i adás 1óra 7 percétől) azt a délutáni ige alapján, hogy a Szent Lélekkel bíró embereknek is lehetnek kísértéseik, úgy mint elkeseredés(lsd. Mózes) és féltékenység(lsd.Józsué), de ezekből a kísértésekből is van kimenekedés... Áldott az Úr!!!
...az egyik barátkozó éppen igét olvas a kéczi magyar gyülekezetben
Estére aztán haza értem, ha még egy kicsit megkésve is, de elmondhattam(a 24.-i adás 1óra 7 percétől) azt a délutáni ige alapján, hogy a Szent Lélekkel bíró embereknek is lehetnek kísértéseik, úgy mint elkeseredés(lsd. Mózes) és féltékenység(lsd.Józsué), de ezekből a kísértésekből is van kimenekedés... Áldott az Úr!!!
2010. május 23., vasárnap
Péntek-Szombat-Vasárnap - Messzire került a bánat...
...na nem azért mintha előtte közel lett volna hanem azért mert ha borús mis volt az ég, nem felejtettem el hogy a felhők fölött mindig süt a nap.
Pénteken Andrissal Debrecenbe mentünk. én az Egyetemre, ő pedig csak úgy a városba széjjel nézni. Nekem este még feladatom volt(egy dolgozatot kellett befejezni, mert a munkacsoport összefoglalóját is elvállaltam), ami szombat reggelig tartott, de a végére értem és szombaton már leadhattam dr.Maksa Gyula tanár úrnak, akinél a szakdolgozatomat is írom. Szombaton délután még Hajdúdorogra is kimentünk Andrissal, hogy elhozzam a Boszporuszi Naptűz kennelből sógorom(Kelemen Sándor) kutyájának a törzskönyvét. Az én kutyám Szultán is innen származik.
Este Nagyváradra mentünk, mert Andris ott ült fel arra a buszra ami Bibarcfalváig vitte. Ma délelőtt és este itthon szolgáltam a pünkösdi igékből, a két összejövetel közt pedig Szilágypérba mentem, ahol 3 órától úrvacsorai alkalmunk is volt. Előtte azonban ebédre Ferenczi Jánosékhoz mentünk vendégségbe. Estére már mi fogadtuk a vendégeket, akik apósomékon kívül Sikó Endre és Margit voltak Bölönből. Ők a lányuknál vannak(Grétinek most született a 2. lánya) Margittán és így nem esett nehezükre hogy meglátogassanak minket.
Az alábbi videó a Baptista magazin pünkösdi kiadása.(A linkért köszönet Violának) Az adás 12.15 percétől dr.Mészáros Kálmán testvér társaságában édesapám is feltűnik a nagybányai missziós konferencián .
...kikeltek a gólyák
Pénteken Andrissal Debrecenbe mentünk. én az Egyetemre, ő pedig csak úgy a városba széjjel nézni. Nekem este még feladatom volt(egy dolgozatot kellett befejezni, mert a munkacsoport összefoglalóját is elvállaltam), ami szombat reggelig tartott, de a végére értem és szombaton már leadhattam dr.Maksa Gyula tanár úrnak, akinél a szakdolgozatomat is írom. Szombaton délután még Hajdúdorogra is kimentünk Andrissal, hogy elhozzam a Boszporuszi Naptűz kennelből sógorom(Kelemen Sándor) kutyájának a törzskönyvét. Az én kutyám Szultán is innen származik.
Este Nagyváradra mentünk, mert Andris ott ült fel arra a buszra ami Bibarcfalváig vitte. Ma délelőtt és este itthon szolgáltam a pünkösdi igékből, a két összejövetel közt pedig Szilágypérba mentem, ahol 3 órától úrvacsorai alkalmunk is volt. Előtte azonban ebédre Ferenczi Jánosékhoz mentünk vendégségbe. Estére már mi fogadtuk a vendégeket, akik apósomékon kívül Sikó Endre és Margit voltak Bölönből. Ők a lányuknál vannak(Grétinek most született a 2. lánya) Margittán és így nem esett nehezükre hogy meglátogassanak minket.
Az alábbi videó a Baptista magazin pünkösdi kiadása.(A linkért köszönet Violának) Az adás 12.15 percétől dr.Mészáros Kálmán testvér társaságában édesapám is feltűnik a nagybányai missziós konferencián .
2010. május 20., csütörtök
Szerda-Csütörtök
A tegnap esti biblioaóra után ma délelőtt a feleségem Debrecenbe én pedig a tuszai táborhelyre mentem. Hála az Úrnak nem volt hiábavaló az utazás, mert a látvány a mi fogadott, arról győzött meg hogy érdemes volt azt a három munkást oda kivinni. Két nap alatt elvégezték azt ami öt napra volt kiadva...
Részletek a http://hooreb.com oldalon
Részletek a http://hooreb.com oldalon
2010. május 18., kedd
Hétfő-Kedd
A tegnap Nagyváradon voltam és sikerült talákoznom Szász Erzsikével a Partium Egytemen, aki elvállalta a HOREB alapítvány könyvelését. Az Okonom(ez a könyvelő cég neve) irodájában el is készítették a tavalyi évre azokat a pairokat amit e margittai pénzügyi hivatalhoz kell beadni... Mire haza értem addigra Andris lekaszálta az udvart és a kert egy részét.
Ma reggel pedig kimentünk a táborhelyre Andrissal és még két alkalmi munkással, akik ott is maradtak hogy a bontási és tereprendezési feladatokat elkezdjék. Gondolom hogy a hét végére meg lesz a látszatja is a munkának, annak ellenére hogy ma is egész nap esett az eső.
Ma este az imaközösségben az árvízkárosultakért is könyörögtünk és azért is imádkoztunk, hogy e nehéz időkben Istenhez forduljanak segítségért és nyissák meg szívüket az evangélium előtt... Adja az Úr hogy úgy is legyen!!!
Ma reggel pedig kimentünk a táborhelyre Andrissal és még két alkalmi munkással, akik ott is maradtak hogy a bontási és tereprendezési feladatokat elkezdjék. Gondolom hogy a hét végére meg lesz a látszatja is a munkának, annak ellenére hogy ma is egész nap esett az eső.
Ma este az imaközösségben az árvízkárosultakért is könyörögtünk és azért is imádkoztunk, hogy e nehéz időkben Istenhez forduljanak segítségért és nyissák meg szívüket az evangélium előtt... Adja az Úr hogy úgy is legyen!!!
2010. május 16., vasárnap
Szombat - Vasárnap
Már péntek este Debrecenben voltam, mert az egyetemen szombaton reggel nyolctól kezdődött az előadás és este hatig tartott. Birkás Antal oktatta a politológiát, akivel miután elmondtam hogy milyen lelkipásztor vagyok és jelenleg hol szolgálok kiderítettük hogy közös ismerősünk Steiner József lelkipásztor a Híd Baptista gyülekezetből. Jó néhányszor megfordult már abban a közösségben. Mindez nem jelent majd előnyt a vizsgán, de legalább tudom hogy hol keressem ha nem találom az egyetemen :)
Mielőtt apósommal este hétkor elindultunk volna Vámospércsre még Islik Noémivel is találkoztam, akivel volt miről beszélgetni és miért imádkozni.
Vámospércsről Nagyváradra mentem, mert oda érkezett vonattal az unokatestvérem(Fehér András), hogy onnan aztán együtt jöjjünk haza. Éjfél már jóval elmúlt, mire lefeküdtünk.
Ma délelőtt Kéczbe mentünk Andrissal a magyar gyülekezetbe. Az alkalom után amely egyben úrvacsorai közösséget is jelentett, ebédre hazajöttünk. Ebéd után meglátogattam Tőtős Anna testvérnőt, akinek úrvacsorát is vittem, majd fél négyre Andrissal Micskére mentünk. Ott a János ev. 8:28-47 alapján hirdettem az igét. Este hattól ugyancsak ez volt az itthoni igehirdetés alapigéje is. Andris Kéczben imaórai buzdítással, Micskén és itthon pedig bizonyságtétellel szolgált. Az esti prédikáció után meg is jegyezte hogy ugyanazt mondtam mint Micskén egy két apróbb eltéréssel és ha nem ismerne, azt hinné hogy bemagoltam a prédikációt. Erre csak az a magyarázatom, hogy ragaszkodom az üzenethez és nem mondhatok akármit ugyanabból az igéből.
Mielőtt apósommal este hétkor elindultunk volna Vámospércsre még Islik Noémivel is találkoztam, akivel volt miről beszélgetni és miért imádkozni.
Vámospércsről Nagyváradra mentem, mert oda érkezett vonattal az unokatestvérem(Fehér András), hogy onnan aztán együtt jöjjünk haza. Éjfél már jóval elmúlt, mire lefeküdtünk.
Ma délelőtt Kéczbe mentünk Andrissal a magyar gyülekezetbe. Az alkalom után amely egyben úrvacsorai közösséget is jelentett, ebédre hazajöttünk. Ebéd után meglátogattam Tőtős Anna testvérnőt, akinek úrvacsorát is vittem, majd fél négyre Andrissal Micskére mentünk. Ott a János ev. 8:28-47 alapján hirdettem az igét. Este hattól ugyancsak ez volt az itthoni igehirdetés alapigéje is. Andris Kéczben imaórai buzdítással, Micskén és itthon pedig bizonyságtétellel szolgált. Az esti prédikáció után meg is jegyezte hogy ugyanazt mondtam mint Micskén egy két apróbb eltéréssel és ha nem ismerne, azt hinné hogy bemagoltam a prédikációt. Erre csak az a magyarázatom, hogy ragaszkodom az üzenethez és nem mondhatok akármit ugyanabból az igéből.
2010. május 14., péntek
Péntek - itthon vannak mind a gyerekek
A tegnap délelőtti istentiszteleten itthon szolgáltam és ahhoz képest, hogy nem volt munkaszüneti nap mégis elég szép számban összegyűltek a testvérek. Délután a tinikkel foglalkoztam, ami után Szilágypérba mentem az esti szolgálatra. Alighogy befordultam az Erdei Sándor testvérék utcájába, Jémina és Tirza majdhogynem repülve jöttek elém. Egy heti távollét után jó volt őket újra látni és magamhoz ölelni. Az összejövetel után este 10-kor indultunk haza és egész hazáig lelkendezve mesélték élményeiket, tapasztalataikat kezdve a traktorozástól, lovagoláson szekerezésen át az újjonnan szerzett barátokig.
Hálásak vagyunk az Úrnak az Erdei házaspárért, akik az elmúlt hétben ily örömet szereztek gyermekeinknek és így segítettek a feleségemnek is abban, hogy nyugodtan készüljön két vizsgájára. Nekik is köszönhető tehát a két 5-ös érdemjegy. Az Úr áldja meg őket!!!
Hálásak vagyunk az Úrnak az Erdei házaspárért, akik az elmúlt hétben ily örömet szereztek gyermekeinknek és így segítettek a feleségemnek is abban, hogy nyugodtan készüljön két vizsgájára. Nekik is köszönhető tehát a két 5-ös érdemjegy. Az Úr áldja meg őket!!!
2010. május 13., csütörtök
Áldozócsütörtök - Jézus mennybemenetelére emlékezünk
és arra az ígéretére hogy ahol Ő lesz mi is ott leszünk.
Nekem különösen emlékezetes a mai nap, mert 1987 május 28-án éppen ezen az ünnepen fogadtam el az Úr Jézust. A mai nap tehát a 24. örömteljes áldozócsütörtök, melyet megélhetek. Áldott legyen az Úr neve!!!
Adja az Úr hogy minél többen legyünk ott, ahol Ő van! Ezért imádkozni kötelességünk... Talán még a politikusok közül is kerülhetnek a mennyországba emberek, ha tartják a jó irányt. Ez jutott eszembe a korábban közölt miniszterelnöki vallomás megtekintése után. Mivel volt aki szerette volna látni az egész felvételt, ezért feltöltöttem mostanra az egészet a vimeora. Idevágom hogy Szabó Barna is meg tudja nézni :)
A parlament holnapi ünnepi ülésén Magyarország következő miniszterelnöke is szólni fog, aki remélhetőleg nem más mint aki öt évvel ezelőtt az alábbi felvételen is szerepelt: Orbán Viktor Mihály (szerintem kevesen tudják a teljes nevét)
Minden politika, de a politika nem minden... from Veress Efraim on Vimeo.
Nekem különösen emlékezetes a mai nap, mert 1987 május 28-án éppen ezen az ünnepen fogadtam el az Úr Jézust. A mai nap tehát a 24. örömteljes áldozócsütörtök, melyet megélhetek. Áldott legyen az Úr neve!!!
Adja az Úr hogy minél többen legyünk ott, ahol Ő van! Ezért imádkozni kötelességünk... Talán még a politikusok közül is kerülhetnek a mennyországba emberek, ha tartják a jó irányt. Ez jutott eszembe a korábban közölt miniszterelnöki vallomás megtekintése után. Mivel volt aki szerette volna látni az egész felvételt, ezért feltöltöttem mostanra az egészet a vimeora. Idevágom hogy Szabó Barna is meg tudja nézni :)
A parlament holnapi ünnepi ülésén Magyarország következő miniszterelnöke is szólni fog, aki remélhetőleg nem más mint aki öt évvel ezelőtt az alábbi felvételen is szerepelt: Orbán Viktor Mihály (szerintem kevesen tudják a teljes nevét)
Minden politika, de a politika nem minden... from Veress Efraim on Vimeo.
2010. május 12., szerda
Szerda - Bibliaóra
A viharos idő miatt kevesebben voltunk ma este a bibliaórán mint máskor, de akik ott voltunk nem siettük el a hazamenetelt. Háromnegyed tízkor lett vége az ApCsel. 8:4-13, 26-40 tanulmányozásának.
2010. május 11., kedd
Kedd - Teszt
-írásra került sor a tinédzser foglalkozáson. Az eddig elsajátított bibliai ismeretről adtak számot a kamaszok és meglepően jó eredményel vették az akadályt. Általában csütörtökön szoktam velük foglalkozni de amost kivételesen kedden is együtt voltunk. A foglalkozás után a fiúk hosszas kérlelésére(aki ismer az hüledezve olvassa, de tényleg így volt, mert a bal térdem már hónapok óta elég gyenge és nem nagyon használ neki az ilyen terhelés) végül átmentem velük az iskola udvarára egy focimeccsre. A játék során Juditka lányom volt számomra az egyik legnagyobb meglepetés, mert nagyon ügyesen bánik a labdával, talán azért is sikerült nyernünk mert középhátvéd feladatát tökéletesen ellátta. Mire befejeztük a játékot, már készültem is az esti közbenjáró alkalomra. Ma nem voltunk sokan(5 személy csupán), de mégis alig valamivel este 11 előtt értem haza az imaközösségből. Végül egy kis érdekesség szombatról...
A Kvint koncert közben az egyik énekes immár nem első alkalommal(egyszer már megesett ugyanez) megjegyezte hogy 2005-ben éppen a zilahi konferencián döntött az Úr Jézus mellett. Azt mondta: "Itt van Veress Efraim is már nem először hallja, hogy nem is emlékszem hogy miről prédikált azon az alkalmon, de amikor ötödjére is elhangzott a felhívás a döntésre, akkor én is előre jöttem". Amikor ezt hallottam csak azon izgultam rám ne kérdezzen, hogy miből szolgáltam akkor. Örülök hogy nem tesztelt az én ifjú barátom. Amikor hazajöttem elkezdtem keresni azt az alkalmat és megtaláltam. Ha lesz még egy ilyen alkalom, akkor már ki fogom tudni segíteni ha megkérdez.
Alább látható az öt évvel ezelőtti szolgálat Zeffer Szabolcs jóvoltából...
A Kvint koncert közben az egyik énekes immár nem első alkalommal(egyszer már megesett ugyanez) megjegyezte hogy 2005-ben éppen a zilahi konferencián döntött az Úr Jézus mellett. Azt mondta: "Itt van Veress Efraim is már nem először hallja, hogy nem is emlékszem hogy miről prédikált azon az alkalmon, de amikor ötödjére is elhangzott a felhívás a döntésre, akkor én is előre jöttem". Amikor ezt hallottam csak azon izgultam rám ne kérdezzen, hogy miből szolgáltam akkor. Örülök hogy nem tesztelt az én ifjú barátom. Amikor hazajöttem elkezdtem keresni azt az alkalmat és megtaláltam. Ha lesz még egy ilyen alkalom, akkor már ki fogom tudni segíteni ha megkérdez.
Alább látható az öt évvel ezelőtti szolgálat Zeffer Szabolcs jóvoltából...
2010. május 9., vasárnap
Vasárnap - Micske
Délelőtt a micskei gyülekezetben szolgáltam és úrvacsorai közösségben voltam ottani testvéreimmel. Ebédre id. Hubert Imre testvér hívott, ahol bőséges táplálék után még azt is megengedték hogy egy órát pihenjek a délutáni szolgálat előtt... A délutáni szolgálat után Kéczbe mentem hat órára a cigány gyülekezetbe, ahol most tartották az "anyáknapi" alkalmat. Miután alkalmi igével szolgáltam, hálát adtunk a hívő édesanyákért és azért könyörögtünk, hogy az Úrnak neveljék gyermekeiket. Este kilenc után érkeztem haza... JÓ az ÚR!
2010. május 8., szombat
Csütörtök -Péntek-Szombat - Az írás egyre rosszabb...
..., mert a napok hosszabbak. Ezt úgy kell érteni, hogy általában az éj leple alatt szoktam megírni a nap történéseit és mivel az éjszakák egyre rövidebbek, ezért kevesebb idő marad a nap történéseit összegezni. Mivel még van néhány nap június 12-ig(a feleségem szülinapjától szoktam nyári szünetet tartani), ezért röviden összefoglalom az elmúlt napom eseményeit.
Csütörtökön Lippai János testvérrel(a scooterek nagy barátja), az előző napi gyakorlatot ismételve beteglátogatásra indultunk és Füstös Irénke testvérnőt(79) kerestük fel, aki már karácsony óta nem tudott eljönni a gyülekezetbe. Majdnem egy órát töltöttünk el nála miközben úrvacsoráztunk is. Onnan este fél nyolc körül immár négyen(Jémina és Tirza időközben csatlakoztak hozzánk) elmentünk Szilágypérba. Ott nyolc órától fél tízig tartott az esti alkalom és utána az Erdei házaspár vendégei voltunk vacsorára. Mivel a feleségem korábban úgy egyezett meg Erdei Ilonával, hogy a gyerekeknek korábban beígért szilágypéri nyaralás most kezdődik(Márti pénteken és hétfőn is vizsgázik), ezért Jéminát és Tirzát ott hagytuk egy hétre.
Pénteken Mártival elmentünk Debrecenbe az egyetemre, ahol röpke másfél óra alatt túlesett a kötelező vizsgán és délután ötkor már indulhattunk is haza. Előtte azonban meglátogatott minket egy barátnője(Szilvike, aki tán egy éve ismerkedett meg vele), akivel együtt imádkoztunk hogy amit az Úr elkezdett benne azt vigye tovább. Hiszem hogy csatlakozni fog a Krisztus testéhez a gyülekezethez. Imádkozunk érte! Este nyolctól Micskén voltam együtt bibliaórán, az ottani testvérekkel együtt.
Szombaton reggel Mirjámmal(14 éveslesz augusztusban), a nagyobbik lányommal Zilahra mentünk az erdélyi baptista ifjúsági találkozóra. Nekem a fórum beszélgetésen és a délutáni szabadidőprogramban volt feladatom. A fórumot vissza lehet nézni-hallgatni az előbb jelzett linken, de a délutáni focimérkőzés(lelkipásztorok és az ifjúsági válogatott között) rekonstruálása csak szövegben lehetséges. Röviden összegezve az Úr "prófétáiként" 4-2-re vertük a heves ifjakat(ők sokkal gyorsabbak és ügyesebbek voltak, de a rutin többet jelentett) nekem védőként csak két gólpasszra futotta, de az éppen elég volt...:)
Az esti evangelizáción Simon József testvér hirdette az evangéliumot. Az alkalom után többekkel visszamaradtunk és együtt könyörögtünk azért hogy az Úr a bűnbánat lelkével érintse meg őket. Hála Neki hogy kiáradt a Lélek!!! Mirjámmal csak éjfél körül értünk haza.
Bizonysagtetel
www.emabisz.ro
Sent via BlackBerry from Vodafone Romania
Csütörtökön Lippai János testvérrel(a scooterek nagy barátja), az előző napi gyakorlatot ismételve beteglátogatásra indultunk és Füstös Irénke testvérnőt(79) kerestük fel, aki már karácsony óta nem tudott eljönni a gyülekezetbe. Majdnem egy órát töltöttünk el nála miközben úrvacsoráztunk is. Onnan este fél nyolc körül immár négyen(Jémina és Tirza időközben csatlakoztak hozzánk) elmentünk Szilágypérba. Ott nyolc órától fél tízig tartott az esti alkalom és utána az Erdei házaspár vendégei voltunk vacsorára. Mivel a feleségem korábban úgy egyezett meg Erdei Ilonával, hogy a gyerekeknek korábban beígért szilágypéri nyaralás most kezdődik(Márti pénteken és hétfőn is vizsgázik), ezért Jéminát és Tirzát ott hagytuk egy hétre.
Pénteken Mártival elmentünk Debrecenbe az egyetemre, ahol röpke másfél óra alatt túlesett a kötelező vizsgán és délután ötkor már indulhattunk is haza. Előtte azonban meglátogatott minket egy barátnője(Szilvike, aki tán egy éve ismerkedett meg vele), akivel együtt imádkoztunk hogy amit az Úr elkezdett benne azt vigye tovább. Hiszem hogy csatlakozni fog a Krisztus testéhez a gyülekezethez. Imádkozunk érte! Este nyolctól Micskén voltam együtt bibliaórán, az ottani testvérekkel együtt.
Szombaton reggel Mirjámmal(14 éveslesz augusztusban), a nagyobbik lányommal Zilahra mentünk az erdélyi baptista ifjúsági találkozóra. Nekem a fórum beszélgetésen és a délutáni szabadidőprogramban volt feladatom. A fórumot vissza lehet nézni-hallgatni az előbb jelzett linken, de a délutáni focimérkőzés(lelkipásztorok és az ifjúsági válogatott között) rekonstruálása csak szövegben lehetséges. Röviden összegezve az Úr "prófétáiként" 4-2-re vertük a heves ifjakat(ők sokkal gyorsabbak és ügyesebbek voltak, de a rutin többet jelentett) nekem védőként csak két gólpasszra futotta, de az éppen elég volt...:)
Az esti evangelizáción Simon József testvér hirdette az evangéliumot. Az alkalom után többekkel visszamaradtunk és együtt könyörögtünk azért hogy az Úr a bűnbánat lelkével érintse meg őket. Hála Neki hogy kiáradt a Lélek!!! Mirjámmal csak éjfél körül értünk haza.
Bizonysagtetel
Sent via BlackBerry from Vodafone Romania
2010. május 5., szerda
Szerda - Bibliaóra
előtt Lippai János testvérrel meglátogattuk gyülekezetünk egyik idős tagját(Zsisku Sándor,83) aki kora ellenére a leghűségesebben látogatta a gyülekezeti alkalmakat, de mostanra annyira legyengült, hogy nem tud eljárni az összejövetelekre. Ő 70 éves korában merítkezett be, amikor a gyermekei már mind önálló családokat alapítottak. Nagy vágya és imakérése, hogy felesége, gyermekei és unokái is megismerjék az Urat. Ő egy jó példa arra hogy még idős korban is lehet dönteni az Úr Jézus mellett. Miután beszélgettünk, igét olvastunk, imádkoztunk még úrvacsorai közösséget is gyakoroltunk. Mire hazajöttünk már készülődhettem is bemenni a bibliaórára, ahol az első vértanú(István) történetével foglalkoztunk.
Az alábbi képet tegnap készítettem arról a házról amit jó lenne imaháznak megvenni Szilágypérban. Egy román rendőr aki 5 évvel ezelőtt azért vette meg, hogy nyugdíjas napjait egy magyar faluban élje le meggondolta magát és meghirdette eladásra. 48 áras telken található ez a ház, a falu központjához közel a fő úton, csak az ára a 40000 RON(10000EUR) tűnik még nagyon távolinak, pedig megérné... azt a pénzt. Aki tud imádkozzon azért hogy kerüljön elő valahonnan ez az összeg! Egy hónapig várnak a válaszra...
Az alábbi képet tegnap készítettem arról a házról amit jó lenne imaháznak megvenni Szilágypérban. Egy román rendőr aki 5 évvel ezelőtt azért vette meg, hogy nyugdíjas napjait egy magyar faluban élje le meggondolta magát és meghirdette eladásra. 48 áras telken található ez a ház, a falu központjához közel a fő úton, csak az ára a 40000 RON(10000EUR) tűnik még nagyon távolinak, pedig megérné... azt a pénzt. Aki tud imádkozzon azért hogy kerüljön elő valahonnan ez az összeg! Egy hónapig várnak a válaszra...
Kedd
A tegnap áramszünet volt ezért nem írtam, ma meg annyira késő van(nemrég jöttem meg az imaközösségből), hogy ezzel a bejegyzéssel is holnapra maradok...
A tegnap délwlőtt azokkal a szolgatársakkal voltunk együtt akikkel minden hónapban szoltunk találkozni. Beszélgettünk, imádkoztunk és asztali közösséget is gyakoroltunk a feleségem jóvoltából.
Ma délután Ferenczi Béla testvérrel együtt elmentünk Szilágypérba, hogy megnézzünk egy eladó házat, mert a misszió fejlődése megkívánja hogy mind a magyar, mind a roma közösség külön helyen tudjon összegyűlni. Ha az Úrtól van a dolog akkor hiszem hogy mi magyarok meg tudjuk venni azt a házat imaháznak és ahol jelenleg gyűlünk, azt akkor átadhatnánk a romáknak. Ezért is imádkoztunk a ma esti imaközösségben...
A tegnap délwlőtt azokkal a szolgatársakkal voltunk együtt akikkel minden hónapban szoltunk találkozni. Beszélgettünk, imádkoztunk és asztali közösséget is gyakoroltunk a feleségem jóvoltából.
Ma délután Ferenczi Béla testvérrel együtt elmentünk Szilágypérba, hogy megnézzünk egy eladó házat, mert a misszió fejlődése megkívánja hogy mind a magyar, mind a roma közösség külön helyen tudjon összegyűlni. Ha az Úrtól van a dolog akkor hiszem hogy mi magyarok meg tudjuk venni azt a házat imaháznak és ahol jelenleg gyűlünk, azt akkor átadhatnánk a romáknak. Ezért is imádkoztunk a ma esti imaközösségben...
2010. május 3., hétfő
Hétfõ - Villámlik-Dörög ezért áramszünet van nálunk
A bejegyzésre most nem adottak a nyugodt feltételek..., talán majd holnap!
2010. május 2., vasárnap
Vasárnap - Édesanyámra gondoltam
...ugyanis az édesanyákról emlékeztünk meg imádságainkban és értük könyörögtünk a mai napon. Eszembe jutott az amikor 8 évesen súlyos baleset után élet és halál között lebegve magamhoz tértem a kórház intenzív osztályán és édesanyám fogta a kezem. Ő akkor azzal vigasztalt hogy ha meghalunk is( az öcsémmel együtt zuhantunk egy hatalmasat, koponyatörés, agyrázkódás, csonttörések...stb.) akkor is a mennyországba jutunk. Mégis Istennek egyéb terve volt az életünkkel, meghallgatta az értünk mondott imákat és életben tartott.
Délelőtt itthon voltam és a vezérfonal szerinti délutáni igét olvastam fel, majd abból szolgáltam. A házasságtörő nő Jézus előtt, volt a délutánra éppen kijelölt téma, ami nem igazán illik az édesanyák többségére. Nem tudom hogy a Vezérfonalt szerkesztők mennyire tudták hogy ezen a vasárnapon kikre gondolunk inkább, de jóhiszeműen arra gondoltam hogy egy negatív példával akarták jó irányba terelni a gondolatainkat. Az "Áhítat" magyarázatát el sem olvastam volna, ha tudtam volna mi áll benne. Sajnos utólag csak azt tudom mondani hogy igazán kár olyan teológiai bölcselkedésekbe bonyolódni, miszerint a jelzett igeszakasz nem lelhető fel a korábbi János ev. görög kézirataiban, csak a 6. századtól került bele("Ezt a történetet nem találjuk meg a régebbi görög kéziratokban, és többen is úgy vélik, hogy stílusa sem jánosi.") stb. stb. egyáltalán mi szükség van erre a mondatra? Valószínűleg hogy egy akármilyen kommentárból a CTRL+C és egy CTRL+V eredményeképpen került oda, témafelvezetésképpen. Én aki a Biblia szó szerinti ihletettségében hiszek, egyáltalán nem tudom elfogadni a liberális teológia ily csökevény nyúlványait. Az Úr látja a lelkemet, meg sem néztem hogy ki jegyezte az elmélkedést, éppen ezért nem az illető személyre szánom e megjegyzést, hanem úgy általában a liberális teológiára.
Délután Micskére mentem, ahol szalárdi vendég testvérekkel találkoztam, akik részt is vállaltak a szolgálatokban. Csodák csodájára a vendég testvér(Elek András) nem a délutánra kijelölt igeszakaszból szólt hanem a Jn. 6:66-69 alapján hirdette az igét.
Este hatra haza jőve a II:Mózes 2:1-10 alapján szóltam Jókébedről, arról az édesanyáról aki vérzivataros időkben szülte meg gyermekét, azt szépnek látta, rejtegette az ellenség elől, Isten oltalmára bízta, tehát elengedte és végül jutalomképp visszanyerte. Ez a közvetítésben(jobb oldali TV látható volt)
Szép napnak értünk a végére! Áldott az Úr!
Délelőtt itthon voltam és a vezérfonal szerinti délutáni igét olvastam fel, majd abból szolgáltam. A házasságtörő nő Jézus előtt, volt a délutánra éppen kijelölt téma, ami nem igazán illik az édesanyák többségére. Nem tudom hogy a Vezérfonalt szerkesztők mennyire tudták hogy ezen a vasárnapon kikre gondolunk inkább, de jóhiszeműen arra gondoltam hogy egy negatív példával akarták jó irányba terelni a gondolatainkat. Az "Áhítat" magyarázatát el sem olvastam volna, ha tudtam volna mi áll benne. Sajnos utólag csak azt tudom mondani hogy igazán kár olyan teológiai bölcselkedésekbe bonyolódni, miszerint a jelzett igeszakasz nem lelhető fel a korábbi János ev. görög kézirataiban, csak a 6. századtól került bele("Ezt a történetet nem találjuk meg a régebbi görög kéziratokban, és többen is úgy vélik, hogy stílusa sem jánosi.") stb. stb. egyáltalán mi szükség van erre a mondatra? Valószínűleg hogy egy akármilyen kommentárból a CTRL+C és egy CTRL+V eredményeképpen került oda, témafelvezetésképpen. Én aki a Biblia szó szerinti ihletettségében hiszek, egyáltalán nem tudom elfogadni a liberális teológia ily csökevény nyúlványait. Az Úr látja a lelkemet, meg sem néztem hogy ki jegyezte az elmélkedést, éppen ezért nem az illető személyre szánom e megjegyzést, hanem úgy általában a liberális teológiára.
Délután Micskére mentem, ahol szalárdi vendég testvérekkel találkoztam, akik részt is vállaltak a szolgálatokban. Csodák csodájára a vendég testvér(Elek András) nem a délutánra kijelölt igeszakaszból szólt hanem a Jn. 6:66-69 alapján hirdette az igét.
Este hatra haza jőve a II:Mózes 2:1-10 alapján szóltam Jókébedről, arról az édesanyáról aki vérzivataros időkben szülte meg gyermekét, azt szépnek látta, rejtegette az ellenség elől, Isten oltalmára bízta, tehát elengedte és végül jutalomképp visszanyerte. Ez a közvetítésben(jobb oldali TV látható volt)
Szép napnak értünk a végére! Áldott az Úr!
2010. május 1., szombat
Szombat - május elseje
Ma közösségi napot tartottunk a gyülekezettel úgy hogy együtt kirándultunk és egy bográcsból és ugyanazon igéből(Mt.6:25-31)részesedtünk. Már délelőtt kimentünk a falunk melletti erdő alá ahol egy szép helyen letáboroztunk kicsik nagyok és idősebbek is. Játék, igeolvasás, imádkozás, közös éneklések, közös étkezés, mindez belefért a mai napba. Még anyósomék is eljöttek hozzánk erre az alkalomra.
gyülekezés
Igeolvasás
gyülekezetünk jegyzője:Füstös Ernő
Ferenczi Gedeon és Ferenczi Lídia
éneklés
Apósom és a mi ötödik lányunk: Virág-Viola
Lukács Karcsi az ebédet még elérte
Lukács György testvér
Ebédet készítenek
A feleségem is ott volt és különösen annak örült hogy a tegnapi vizsgán jobb jegyet ért el mint amire én számítottam, ugyanis ötöst kapott.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)