2011. május 25., szerda

Ez már megvan

az Úr kegyelméből. Mármint az abszolutórium. "Csak" az államvizsga van hátra, ami a jövő hét szerdájára van kitűzve, reggel kilenc órára. Így visszatekintve az elmúlt időre, azt kell mondjam hogy nagyon hamar eltelt, annak ellenére hogy voltak húzós-rázós időszakok is. Sokat tanultam ill. több mindenre rácsodálkoztam.  Úgy is mondhatnám hogy a magam részére is felfedeztem azt, ami egyesek számára már rég evidencia... Hálás vagyok az Úrnak azért hogy tanított mások által és adott erőt, kedvet olyankor is amikor már fogytán volt. A családomon kívűl gyülekezetemért, testvéreimért(közeliekért-távoliakért) is hálás vagyok akik ugyancsak támogattak tanulmányaimban, türelemmel és imádsággal. Sokat köszönhetek azoknak is akik innen a netről informálódva mondtak értem akár egy imát is. Meghallgatta az Úr. Övé a dicsőség! Nekem meg orcám pirulása, mert teljesíthettem volna jobban is. Jó barátom Szabó Barnabás kifejezetten azért szokott imádkozni, hogy ne ötöst hanem négyest kapjak a vizsgán. Mikor rákérdeztem hogy miért ez a kérése, azt mondta azért hogy ne szálljon a fejembe a dicsőség... Hát sokszor meghallgatta az Úr, de volt mikor eltekintett tőle :) Nem tudom hogy mennyi időt ad nekem az Úr ezen a földön, de amennyi lesz igyekszem mindazt kamatoztatni amit az elmúlt időben az egyetemen felszedhettem. Azért imádkozom hogy a tanultakkal legyen még hasznosabb a szolgálatom az Úr munkájában!
A fenti képen az utolsó félév eredményei láthatók(lényeg hogy minden ki van pipálva) míg ezen(http://ubuntuone.com/p/vbc/) a linken látható az elmúlt három év gyümölcse egy ismétlővizsgával fűszerezve.

3 megjegyzés:

  1. Hála az Úrnak,hogy adott erőt,egészséget,kitartást,lehetőséget tanulni.
    Mindig értékeltem a szorgalmas,törekvő,tanulni vágyó embereket.Meg is néztem a jegyeket,tantár-
    gyakat,ahányszor ki volt téve.Szép teljesítés ,
    gratulálok.


    ,

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm! Jól esik tudni, hogy többen imádkoztak értem és hiszem hogy ezután is tenni fogják. Az Úr áldása és ereje hassa át életüket!
    Szeretettel,
    vefraim

    VálaszTörlés

Itt hozzá(m) szólhatsz...