2011. május 23., hétfő

Trubács József lelkipásztor

hívott tegnap délutánra Pelébe evangelizálni. Délelőtt Micskén voltunk együtt a gyülekezettel úrvacsorai közösségben, majd miután Tripó István testvérék vendégszeretetét elfogadtam elindultam Tasnádra. Ugyanis oda beszéltük meg a találkozót a szolgatársammal. Ő civilben a nagyváradi Vocea Evangheliei keresztyén rádió kereskedelmi igazgatója, egyébként a tasnádi román baptista gyülekezet és körzet lelkipásztora és szövetségünk elnökének dr.Simon József testvérnek az első unokatestvére. Pele egy nagyon elzárt település a külvilágtól, ahol magyarok, románok és romák élnek, de eddig még nem alakult evangéliumi gyülekezet. Sem József, sem én nem jártunk még abban a faluban és kiváncsiak voltunk hogy mennyien fognak eljönni az alkalomra, melyet a művelődési házba hirdettünk meg. Az alábbi videón látszik, hogy többen eljöttek mint gondoltuk és néhány roma testvér már énekeket is tanított nekik.Az alkalom végén többen jelezték hogy az Úr Jézust akarják követni, ezért a jövő vasárnap is lesz ott összejövetel. Józseffel úgy egyeztünk hogy közösen a gyülekezeteinkkel valahogy megoldjuk a rendszeres látogatását ennek a helynek, mert Isten ott valamit elkezdett.


Akövetkező videó pedig még a hónap eleji kárpátaljai látogatásomkor készült Ungváron.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Itt hozzá(m) szólhatsz...