2010. március 8., hétfő

Hétfő - Visszatekintő

Mivel édesapámat gerincbántalmak gyötörték, ezért csütörtökön és pénteken délelőtt elvittem Tasnádra az ottani gyógyvizes fürdőbe. A 70 fokos(hűteni kell) sós víz megtette a hatását, mert a kúra után már jobban érezte magát édesapám. Mikor péntek délben hazaérkeztünk, már várt minket Magyarremetéről egy házaspár, akik azért jöttek hogy elvigyék édesapámat a hétvégére evangelizálni. Ő tehát Remetére, én pedig Micskére indultam, ahová Judit, Mirjám és Jémina is elkísértek. Ugyancsak Micskén voltam a tegnap délelőtt és délután is, de délután már kilenced magammal mentem, mert onnan már Köröskisjenőre igyekeztünk azokkal akik az evangelizáló alkalomra kísértek el Érszőllősről. A Ján. ev.5. részéből hirdettem az evangéliumot abban a gyülekezetben ahol még soha nem jártam. Dániel Zalán szolgatársam ott a lelkipásztor. Este tíz óra után érkeztünk haza.
 
A szépen felújított imaház belülről


A velem jött kis csapat szolgálat közben

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Itt hozzá(m) szólhatsz...