2011. március 7., hétfő

Bukarestben voltam a sógorommal(Budai Lajos) a szekus dossziék arhívumának a központjában...

A múlt visszaköszön és ezt nem könnyű így átélni. Imádkozom hogy az Úr segítsen szeretettel feldolgozni azt ami nem könnyű! Nagyon furcsa érzés volt édesapámról olvasni mások jelentését, tudva, hogy egyik másik informátor ma is aktív... Még az én ügyemet(1988-ban illegálisan elhagytam az országot) is újraolvastam és most utólag látom, hogy mennyire nehéz volt utána szüleimnek elszenvedni a zaklatásokat.
A megdöbbentő az egészben az hogy akiknek a jelentését olvastam, azok közül egyről sem tudok, hogy megbánta és rendezte volna a dolgot...
Én úgy gondolom hogy nagy kegyelem ha valaki még e földi létben szembenézni kényszerül besúgó(áruló) mivoltával és megtér, lsd. Dávid példáját. Nátán mikor kimondta hogy "Te vagy az, az ember" Dávid összeomlott és bűnbánatra indult...

25 megjegyzés:

  1. sok atyafi kerüli majd a tekinteted?:)))

    VálaszTörlés
  2. Az az imádságom,hogy se másnak se nekünk ne ártson az igazság, hanem Isten Lelke munkálkodhasson. Nekünk segítsen az elengedés mellett meg is bocsátani szívből, őszintén, más pedig tudjon először is Isten előtt megállni tisztán.

    VálaszTörlés
  3. nagy botrány lenne belőle, ha az akkori "hívő" besúgókat nyilvánosságra hoznád? mondjuk nem a Szeretetben de az érdeklődőknek elmondanád a családodat közvetlenül érintett besúgókat? ...bár véleményem szerint az lenne az igazságos, ha mindenhol megirnak e személyek nevét és ügyködéseiket...

    VálaszTörlés
  4. Az lenne a legjobb ha ezekután mindazok akik nem rendezték dolgaikat, önként a nyilvánosság elé tárnák bűnbánattal a tevékenységüket.
    Mert pl. nem csak édesapámról hanem más gyülekezeti tagokról is informálták a szekut, akik aztán tették a dolgukat... Tudom hogy nehéz ilyen teherrel élni, de sokkal rosszabb ilyen teherrel meghalni.
    Tartozunk egymásnak azzal hogy némelyek még rettentésssel is(ha önként nem megy akkor nyilvánosságra hozzuk a fedőnevüket) megmeneküljenek az utolsó napon....
    Ez nem"megkövezést" és törlesztést jelent, hanem segítséget a helyreállásban...

    VálaszTörlés
  5. Az informátorok meg vannak nevezve a dossziéban, vagy csak a fedőnevük szerepel? Mert valamikor azt olvastam a sajtóban, hogy nagyon próbálták "valakik" megsemmisiteni az indexeket, amik a fedőneveket kötötték össze az igazi identitással.

    VálaszTörlés
  6. A fedőnevek jól beazonsithatoak a környezetük a foglalkozásuk a jelentésük, de a hivatalos felfedés is folyamatban van...
    vefraim

    VálaszTörlés
  7. Engem is megfenyegettek néhányszor, hogy ne tegyek bizonyságot az Úr Jézusról a munkahelyemen, külömben a Duna Csatornában rothadnak meg a csontjaim, és senki sem fogja megtudni, hol haltam meg. Ma is tisztán emlékszem ezekre a fenyegetésekre.

    Evódiával nagyon egyet értek. Az igazság megárthat nektek, mert ítélkezést és neheztelést szülhet. Ráadásul ami ott le van írva, nem is biztos, hogy mind iagzaság. Ne felejtsük el, hogy a hazugság atyjának a fiai írták azokat a feljegyzéseket. Sok információt manipulálva rögzítettek.
    Múlt szerdán foglalkoztunk a bibliaórán Jn. 14:6,7 versekkel. Én vagyk az igazság... mondja Jézus. Ő az egyedüli abszolút igazság, és ő jelenti ki az abszolút igazságot, amit ha megismerünk, nem árt meg, hanem szabaddá tesz.
    szeretettel gondolva rátok: Lukács János Chicagóból

    VálaszTörlés
  8. Kedves János!
    Hiszem, hogy az igazság nem árt, ha Krisztusban vagyunk! Édesapámat látva ezt nyugodtam mondhatom. Neki és nekünk is mind javunkra váltak azok a nehéz idők, azonban nem gondolhatunk csak magunkra.
    Az megkísértett illető személy állapota iránt sem lehetünk közömbösek. Az a döbbenetes hogy a besúgók saját kézzel írt jelentéseit is olvastam, amelyeket több kevesebb(havi, negyedévi) rendszerességgel írtak olyan dolgokról amelyek személyesek. Pl. hogy édesapám kivel találkozott, mit kapott a külföldiektől, mit mondott stb. stb.
    Ha volt olyan aki nyilvánosan is elimerte a lelkipásztorok előtt hogy beszervezték(kényszerítették, de már akkor megszabadult tőlük), miért nem volt bátorsága másnak is megtenni ezt? Igaz hogy aki ezt akkor felvállalta, annak egy jelentését sem olvastam, mert nem volt. Ő tiszta lelkiismerettel lehet...

    Semmi egyébre nincs szükség csak megalázkodásra és bocsánatkérésre..., mert van bűnbocsánat és szeretet, csak legyen kinek adni!

    VálaszTörlés
  9. Ezzel az utolsó mondattal nagyon egyetértek.
    Olyan szomorú, hogy egyik-másik (mindegyik) gyülekezetben akadt olyan "testvér" aki ártott másnak. Most viszont magának árt a legtöbbet, ha nem tudja elítélni, megbánni, megalázkodni, bocsánatot kérni...
    Az Úr legyen kegyelmes mindannyiunkhoz.

    VálaszTörlés
  10. Hálát adok Istennek értetek, az Úr adjon nektek erőt e munka véghezvitelébe.
    Véleményem szerint minden gyülekezet kellene
    kövese példátokat.
    Isten előtt mindenki számot ad tetteiért,de most már titeket terhel az árulók felfedése,még akkor is ha szolgatársaitok.
    Én nagyon remélem hogy a baptista gyülekezetek meletetek kifog állni még akkor is ha pásztorokat kel esetleg számonkérni tetteikért.
    A belső árulók minden külső emberi ellenségnél veszélyesebbek, mi akkor ezt tudtuk de nem tehettünk elenök semmit,ma már tehetünk.
    Nem méltó árulót úgy szeretni mint testvért,és magunknál jobban szeretni az ellenséget,még Jézus is felfedte árulóját.(nem hiszem hogy Jézus Szentségénél nagyobb szentség követeltessék tőletek)
    Adjon az Úr nektek erőtök felet való erőt e munka elvégzésében.

    VálaszTörlés
  11. ki.kelmondani.azigazsagot.neven.kell.nevezni.a.besugokat

    VálaszTörlés
  12. Kedves Efraim!
    Azt gondolom, hogy a besúgók nevének közzétételét az államnak kell megtennie. Talán úgy érzem, hogy az állami hatalom van Istentől (még ha sokszor nem is tűnik úgy). Nem vagyok jó teológus, ezért ezt a gondolatot nem vinném tovább.
    Tehát a nevek nyilvánosságra hozása fontos, és az is, hogy aki érintett, az ne végezhessen ezzel a teherrel összeegyeztethetetlen szolgálatot (csak miután rendezte ezt).
    Egyetértek azzal is, hogy felelősségünk van az ő lelki helyreállásukban, azonban ebben, a megfigyelt személyek része elsősorban a megbocsátás lehet, és nem a bocsánatkérés forszírozása.
    Harold

    VálaszTörlés
  13. A viselkedésük alapján,és nemcsak 2,3 személy a vezető jelőltekből gyanús,sajnálom nem szeretnék rosszat gondolni senkiről ok nélkül,de légy példa a hívőknek a beszédben,magaviseletben....ebben csalódás ért sokakat,velük kapcsolatban.

    VálaszTörlés
  14. Hát ,ha így áll a dolog,most is legyen érvényes,hogy a bűn megbocsátatik,de a következményét viselni kell.Válasszatok egyszerű,hűséges,alázatos embereket,akik az ÚRÉRT és a népért élnek,nem önmagukért.
    Az összes gyülekezet vezető,igazgató,akármilyen ,vezető mondjon le.

    VálaszTörlés
  15. Arra volnek kivancsi hogy a magyarorszagi gyülekezetekben hany besugo volt ?mert biztos voltak csak mind kiismerve a magyaroszagi-magyarokat nem fogjak sem kutatni sem nyilvanyossagra hozni, itt a melebeszeles az ur es megmondom oszinten hogy banom mar hogy eljöttem annak idejen varadrol /nagyot csalodtam / es kivanom mindenki rendeze ügyeit mig tart földi elete . tesveri udv Laodiciai

    VálaszTörlés
  16. Varom edesapad konyvenek a 2.reszet! Szucs Tibor

    VálaszTörlés
  17. Meg kell nekik bocsájtani, kár már ezt feszegetni, ők is bizonyára megbánták.Vajon, ha kipellengérezzük őket, mi nem ártunk embertársainknak?

    VálaszTörlés
  18. Tibor testvéred az ÚRBAN2011. július 3. 1:40

    Sajnálom, hogy az internetes kampány más dimenziókat is öltöt, aminek kizárólag romboló hatása van.
    Úgy gondolom, nem volt bölcs döntés, hogy a szolgatársak egy része ellen lejáratási kampányt folytas, mert nem mindenki volt besúgó vagy áruló.
    Az ige világosan tanitja mindazokat akik tanulni akarnak, hogyan kellene kezelni azt az ügyet mikor panaszod van valaki ellen.
    A CNSAS-nál másolatokat is kérhettél volna és dokumentummal a kezedben kellet volna megkeresni azt a szolgatársat aki ellen van panaszod. És rendeződöt volna rég az ügy.
    Ma sem késő ezt ige szerint rendezni, mert külömben a szolgatársainkra mértél csapások sorozatát. Testvéri szeretettel, Tibor testvéred az ÚRBAN.

    VálaszTörlés
  19. Kedves (nemtudoménmilyen) Tibor atyámfia!

    Nehezen értelmezhető az a mondatod hogy "...a szolgatársak egy része ellen lejáratási kampányt folytas, mert nem mindenki volt besúgó vagy áruló." Tehát ha te magad úgy látod, hogy az írás a szolgatársak egy része(!) ellen van, akkor felesleges hangoztatni, hogy nem mindenki volt informátor. Hiszen ilyet senki sem állított.
    A javaslatoddal kapcsotaban hadd mondjam el azt hogy dokumentummal a kezemben megkerestem az illetőt és nem rendeződött az ügy. Tehát a Mt.18:15 alkalmazva volt a részemről.
    A Mt. 5:23-24-ben te is azt olvasod hogy:"Azért, ha a te ajándékodat az oltárra viszed és ott megemlékezel arról, hogy a te atyádfiának valami panasza van ellened: Hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat, és menj el, elébb békélj meg a te atyádfiával, és azután eljövén, vidd fel a te ajándékodat."
    Ezzel az írással minden egyes valamikori kollaboráns, besúgó testvér(?) eszébe kellett volna jusson, hogy esetleg panasz lehet ellenük. A lehetőség még nyitva áll hogy rendezzék önként a múltjukat azokkal szemben akik ellen vétkeztek.

    VálaszTörlés
  20. a mi gyulinkbe is voltak besugok es meg vannak mivel nem fedtek fel kiletoket ,tortent hogy kozsegunk egyik uzemeben nagytakaritast vegeztettek szemelyekkel es dossziekat kellett egetni.az egyik doszieban denes ferencz evangelizal eppen a mi gyulinkbe persze kepen es meg mas hozzank kozel eso gyulibol kepek unnepsegekrol ,aki takaritott nem volt hivo de jart mar a mi gyulinkbe es felismerte azt , igy elhozta a kepeket hozzank amit sajnos szuleim felelmokbe megsemmisitettek .kerdesem KI KESZITETTE A KEPET MI CELBOL , ES HOGY KERULT A CEG DOSZIEJAI KOZE .megjegyzesem NE GONDOLJA SENKI HOGY AZ A KORSZAK LEJART , MOSTANI TEHNIKAVAL MUKODIK A LEGJOBBAN EGYEDUL ISTENBE BIZHATSZ CSAK .

    VálaszTörlés
  21. Egy év elteltével jó lenne legalább a fedőneveket közölni kedves Efraim!

    VálaszTörlés
  22. Kedves "Tibor testvéred az ÚRBAN" én megértek mindent, de engedd meg, hogy én is hozzá szóljak a gondolatmenetedhez, aki besúgó és áruló az a világ előtt is megvetett, tehát kérlek ne nevezd őket szolgálattevőknek, mert ők számomra nem szolgálattevők, és engedd meg másnak, hogy használja a józan paraszt észt amit az Isten adott, ha neked ez nehezen megy! Örültem volna, ha felvállalod a neved, mert Tibor testvér sok létezik! Az agymosott dumákra nincs szükség! Efraim időd adott véleményem szerint, hogy önként rendezzék áruló tettüket, és ez nem 4szemközti dolog kedves barátom, ahogy te előadod, hanem ezt teljesen nyilvánosan kell rendezni, mert én cseppet sem vagyok kíváncsi árulók, tolvajok, sikkasztók prédikálására! Nem igazán hiszek abban, hogy az ördög tudna evangélizálni!
    Egy év telt el, és nem tudom kik és kik nem vallották be, de ideje lenne ha tiszta víz kerülne a pohárba, mert nem az a lejárató kedves barátom, hogy 5-10 sunyi lekerül a szószékről, HANEM az a lejárató a baptista felekezetre nézve, hogy ezeket (szeretettel) megtűrik! Ilyen formálag nem én leszek az egyedüli, aki nem szívesen fogj ilyen közösségeket látogatni!
    Ideje félre tenni azokat akik gazemberek, és azokat is akik nekik falaznak!
    "Vétkesek között cinkos aki néma"

    VálaszTörlés
  23. Diákéveim alatt, és még azután is sokszor megfigyelhettem a kommunista aktivistákat és munkamódszereiket.

    Sajnos ehhez hasonló stílust látok a gyülekezetben is. Aki ezt használja, az ezzel leleplezi magát. Besúgók meghallgatása, bátorítása, személyválogatás gyakorlata diktatúrához vezet. Ilyen helyen a szeretet és bizalom ritka vendég.

    Atyámfiai! Így kell ennek lennie az Úr Gyülekezetében? Nem volt elég 20 év a megtérésre? Vajon ennyire közel vagyunk az utolsó időkhöz? (Luk 21,16).

    VálaszTörlés
  24. Nagyon kozel vagyunk az Ur Jezus visszajovetelehez.....
    Legyetek keszen olajjal a lampasban,
    nezzetek folfele... varjatok Ot.

    VálaszTörlés
  25. Sok erőt, és felülről való bölcsességet kívánok ennek a dolognak helyes kezeléséhez.

    VálaszTörlés

Itt hozzá(m) szólhatsz...