Itt pedig megtekinthetőek a március végi balatonszemesi baptista gyülekezetben végzett szolgálatai.
Magamra visszatérve: Reggel miután egy keveset aludtam, a feleségemet elvittem Debrecenbe az egyetemre, majd pedig hazajöttem. Délután pedig a tinikkel foglalkoztam, ami eléggé elnyúlott, de mégsem volt hiábavaló. Úgy vettem észre az imádságukból, hogy megértették a bibliatanulmányból kinyert üzenetet.
Juditka ma délután az iskolában megnyerte az atlétikai versenyt a lányok között és annak ellenére hogy még csak ötödikes. Nagyon boldog volt amikor hazahozhatta az elsőnek járó díjat. Én is örültem vele együtt. El is mentünk együtt focizni az iskola udvarára, ahol kb. egy órán keresztül rúgtuk a "bőrt" a gyerekekkel, tinikkel. El is fáradtam úgyhogy megragadom a lehetőséget és olyat teszek amire már hetek(hónapok?) óta nem volt példa. Este 10-kor lefekszem. Áldott pihenést másoknak is! Jó éjt!
Gratulálok Juditkának!!!
VálaszTörlésJudimnak üzenem, hogy nagyon jól alakít,mint eddig, és én tudom mit mond a "just girls" pólója is:D
VálaszTörlésmár megint ez az álca
VálaszTörléskülönbensem tudtam mit jelent ez a szó
Itt pedig Bódis Miklós a feleségével együtt bizonyságot tesznek egy román nyelvű televíziós adásban, 2 részben:
VálaszTörlés1) http://www.credo.tv/index.php?option=com_hdflvplayer&id=215&Itemid=17
2) http://www.credo.tv/index.php?option=com_hdflvplayer&id=216&Itemid=17
Valaki ezt írta, aki Hátszegen járt:
«Az ember azt hinné, tréfálkozik az amúgy komoly embernek tûnõ hátszegi református lelkész, amikor azt mondja: az õ szórványgyülekezeteiben százszázalékos a templomlátogatás. Sõt ha úgy tetszik azt is mondhatná, hogy háromszáz százalékos. Hiszen Pestényben, például, ahol többszáz éves mûemléktemploma van az egyháznak, a kétlelkes református gyülekezet mindig jelen van a vasárnapi istentiszteleten, sõt nyolc-kilenc román helybéli is be szokott térni a templomba, meghallgatni az görögkeleti szertartásokból szinte teljes mértékben hiányzó igemagyarázatot.
És Bódis Miklós református lelkész hirdeti is az igét, olyan lelkesedéssel, mintha háromszázan hallgatnák. Néha románul beszél, hogy mindenki megértse. Hiszen Hátszegen és a környékbeli falvakban már kevesen vannak, akik értenék a magyar nyelvet, s még annál is kevesebben, akik beszélik is. A magyar tannyelvû oktatás már évtizedekkel ezelõtt megszûnt, a lelkész harmadikos kislánya több száz kilométerre szüleitõl jár magyar iskolába, a húga pedig román óvodában tanul.
Az óvodából kijövet azonban már magyarul meséli élményeit édesapjának és ezt sem az óvónéni, sem óvodástársai, sõt a román járókelõk sem veszik rossz néven. Megszokták, elfogadják a hátszegi magyarságot, sõt talán némi tisztelettel tekintenek rájuk. E tiszteletet talán a történelem szülte, az õsi, honfoglaláskori települések emléke, maradványa, és a török-tatár pusztítás után újraéledõ hátszegi társadalmi élet, melynek fõszereplõi a Nopcsa bárók, a Kendeffy, a Brezovai, a Puj család és még számos neves kisbirtokos nemzetség. Amelyek már akkor az európai kultúra magvait hintették el e vidéken, iskolákat, kórházakat alapítottak, fejlesztettek, templomokat tartottak fenn.
A XIX. században újraépített református templom a millenniumi évben ültetett tíz, hatalmassá nõtt fa árnyékában. A maroknyi hátszegi gyülekezet tavaly önerõbõl felújította templomát, sõt a pestényi mûemléktemplom belsejét is restaurálták. Az idén talán a boldogkõváraljai templom is sorra kerül
Ma egészen más értelmet kap az európaiság Hátszegen. Bódis János lelkész a Titanic hajó példájával élve szemléletesen lefesti: a süllyedés pillanatában, illetve azt követõen már egyáltalán nem számít, hogy valaki magyar, román, zsidó, ortodox, református, miegymás, egyszerûen az a mérvadó, hogy ki kerül a megmenekültek és ki az elveszettek listájára. A lelkész szerint jelenleg Hátszegen is hasonló a helyzet. A szórványok szórványában már csak az egyetemes emberi értékek, erények számítanak, keveset nyom a latba a hovatartozás. Bódis Miklós lelkész úgy érzi, nyitni kell a többségi nemzet felé, ténylegesen elfogadni egymás nyelvét, kultúráját, az egyházakon belül is — ez lévén az egyetlen lehetõség a túlélésre. Ez persze vitatható (és vitatott) kérdés, de érdekes elgondolkodni rajta akkor, amikor egy kalotaszegi születésû, szórványban szolgáló református lelkész véleményeként hangzik el.
Az kétségtelen, hogy az alkalom adta magyarkodás, hullámszerû pátyolgatása a hátszegi magyarságnak nem sok eredményt szül. Hiszen mindkét történelmi egyház a közelmúltban lelkész nélkül tengõdött. Most lelkes lelkipásztorok kerültek ide, de kérdés: tényleg van-e még kit vezetgetni és meg lehet-e akadályozni azt a lavinaszerû folyamatot (beolvadást, elvándorlást, kihalást), amely a hátszegi magyarságot az utóbbi 80 esztendõben egytizedére csökkentette?!»