2012. január 31., kedd
Könyvet lehetne írni arról
amin az elmúlt hónapban átmentünk. Egyik alkalommal valakinek mindezt elbeszéltem és visszakérdezett: Nem nézel te túl sok filmet, krimit stb. hogy ilyen összefüggésekben látod az elmúlt heteket? Magamat egy külső szemlélő helyzetébe képzelve én is ezt kérdezném. Nem véletlenül indított az Úr Lelke arra, hogy 8 napos böjttel(csak innivalót fogyasztottam) kezdjem ezt az évet. A Sátán támadott, de az Úr hatalmasabb és ezt is megtapasztaltuk. Egyszer majd ha több időm és indíttatásom lesz rá leírom... Most evangelizációra készülünk és az előzetes megpróbáltatás mindig jó előjel. Szerdán kezdjük az evangelizációs sorozatot, melyen szerda estétől vasárnap estig édesapám fog szolgálni. Imádkozzatok értünk!
2012. január 25., szerda
Olaj a léleknek
az alábbi levél, amit ma továbbított édesanyám nekem Mezei Attilától. Ő Novák Zsolt szolgatársam munkatársa a gyergyószentmiklósi misszióban. Nekem azért is kedves az ő személye, mert amikor Zsolt még nem volt felavatva a lelkipásztori munkára, engem hívtak meg, hogy Mezei Attila bemerítésére. Nagy öröm számomra látni azt hogy miként munkálkodik az Úr azokon keresztül akikhez testvéri-baráti szálak fűznek és akikért a gyülekezeteinkben itt a körzetben rendszeresen imádkozunk. Az Úr áldása legyen rajtuk! A gyergyószentmiklósi magyar baptista gyülekezet cigány missziójának honlapja itt érhető el.
Röviden bemutatkoznék, akik nem ismernek. Mezei Attila vagyok a gyergyoi gyülekezet tagja, aki szívvel lélekkel megpróbálja az Urat követni és szolgálni.(igaz még csak 4 éve) de hálás vagyok az Úrnak, hogy részese lehetek a gyergyoi missziónak, és egyike lehetek én is azoknak, akik a lehetőségeimhez mérten és gyenge egészségi állapotom mellet is szolgálhatom az Urat. Számomra ez kegyelem, mivelhogy szklerózis multiplexes mozgássérült beteg vagyok. Isten gondoskodik az övéiről mindig, és ezért fontosnak érzem, hogy lelkipásztorunknak Novák Zsolt testvérnek segítségére legyek amennyiben csak lehet és tehetem. Szavakban nem lehet leírni azt, amikor láthassuk és megtapasztalhassuk Isten munkáját. Valami csodálatos dolognak vagyunk részesei itt Gyergyóban. Kapuk nyílnak az evangélium számára. Hálás vagyok hogy egy új gyülekezet is, létrejöhetett. Öröm számunkra hogy most két gyülekezet lehet városunkban egy magyar és egy cigány gyülekezet. Úgy érzem, hogy feladatom van nekem is a gyülekezetben a cigány gyermekek vasárnapi iskolai tanítása, és az adományok (élelem, ruha,lábbeli) eljuttatása rászoruló családoknak. Hálás vagyok azért is, hogy időnként mikor szükség akkor szolgálataimmal is szolgálhatom az Urat és embertársaimat. Újból hangsúlyoznám ez nem más, mint kegyelem. Hálás vagyok Istennek, hogy időről időre meg érthetem a misszió munkaterületén, mit kell tennem és ez jó és kedves a mi Istenünk előtt. Ilyenek pl.: gyermek programszervezések, táborozások, kirándulások megszervezése, beteg sérült embereknek programszervezés. Külön nagy öröm számomra a cigány gyermekek vasárnapi iskola oktatása. Próbálok nagy hangsúlyt fektetni rájuk a tőlem telhető módon, mivelhogy ők a jövő cigány generációja és belőlük lesz majd a jövő cigány gyülekezete. Sokan elítélnek ezért de, ez nem enged engem elcsüggedni, mert az Urat látom ebben a munkában, én és társaim csak eszközök (vagyunk),vagyok. Öröm számunkra hogy hirdethessük az igazságot az Úr Jézus Krisztusról, és hogy Bibliákat osztogathatunk az embereknek egy olyan helyen ahol tilos volt olvasni Isten igéjét az embereknek. Veress Ernő bácsiék által a tavaly és az idén is eljutott hozzánk felajánlt támogatás a gyermekek részére karácsonyra. Hálásak vagyunk érte és hálásak az Úrnak, hogy nagy létszámú gyereket tudtunk összehívni a karácsonyi alkalmainkra. Karácsonyi csomagot adhatunk meleg teát, kalácsot és hallhatták Isten igéjét a gyermekek és szülök. Karácsonyi csomagokat készíthettek a cigány gyermekek a szegény magyar gyermekek részére egy osztályban, ahol nagy meglepetésben volt részük a magyar gyermekeknek. Ha bemegyünk közösen egy cukrászdába, akkor imádkoznak az asztalnál a gyermekek, imádkoznak az utcán, Énekelnek Istent, dicsőítik a város utcáin. Ilyent nem tudok én tanítani, és nem tud senki más. Ez az Úr Jézus Krisztus munkája. Könnyek fakadnak a szememben, amikor azt látom és hallom, hogy egy putriban élő cigány gyermek fel akarja ajánlani a magyar árva gyermeknek az ö karácsonyi csomagját. Ilyent csak Istenképes elvégezni a szívekben.Három gyermek alkalmat rendeztünk meg karácsonyra. Egyet a cigány gyermekek részére és kettőt a magyar gyermekek részére. Hálásak vagyunk az Úrnak, hogy láthassuk munkálkodását egy olyan területen ahol nem volt reformáció. Hisszük hogy eljön az ébredés ideje városunkban is, ami számunkra öröm és vágyjuk és öröm lesz a mennyben is. Addig is a mi feladatunkat híven végezve hintsük a magot, amivel megbízott Isten.
Utóiratként: Jó az Úr szőlőjében munkásnak lenni.
Szeretettel és Isten
áldásával Attila
2012. január 24., kedd
Szombaton a nagyváradi roma gyülekezetben
voltam evangelizációs alkalmon, ahová édesanyám és ifj.Híri János testvér is elkísért. Vasárnap pedig itthon Érszőllősön voltam, mert délelőtt megtartottuk a rendes éves közgyűlésünket, majd este pedig vendégül láttuk a szilágypéri roma gyülekezetből a testvéreket. Mivel Ferenczi Béla testvér a mi gyülekezetünkhöz tartozik és ő is beszámolt a közgyűlésen a roma körzetben végzett munkáról, ezért jó volt látni este a munkájának a gyümölcsét is.
Nagyváradon az evangelizáción
A tegnap este is szép ünnepünk volt itthon
2012. január 21., szombat
A tegnap Füstös Gyula
hajdúböszörményi lelkipásztor testvéremmel szolgáltunk a Füstös Irénke testvérnő temetésén. Füstös Gyula testvér az Irénke néni férjének volt az unokaöccse. Ő a 18.Zsoltár 2-6 verse és az 1Kor.15:53-57 alapján szolgált, én pedig a Róm. 8:31-39 szerint hirdettem az igét a kápolnánál. A temetőben pedig az 1Kor.15:20-23-ból mondtam el mindazt amit az Úr a szívemre helyezett.
2012. január 19., csütörtök
Betekintés a kulisszák mögé
Az alábbiakban egy olyan levelet osztok meg itt, amit először a csak lelkipásztorok részére fenntartott levelező listára írtam válaszként. Ez által egy kis betekintést nyerhet az olvasó abba, hogy a lelkipásztorok is ugyanazon kíhívásokkal néznek szembe mint mindenki más és nekünk is kell keresni a biblikus választ mindarra, amivel ebben a világban szembesülünk.
A G.....a testvér által javasolt előadást és ezt az előadást is jó lenne ha mindenki meghallgatná(időt kell rá szánni, kb. 2 órát), mert egybevág és mind olyan dolgokat hallok ki belőlük amiről a Bibliában már olvastam, pedig ezek az emberek nem teológusok és nem a biblia alapján jutnak arra a következtetésre amiről mi már régóta tudunk. Világkormány, egységes pénzrendszer bevezetése és majd csak úgy lehet kereskedni hogy az nagyon szabályozottan történhet, mind ott van a Jelenések könyvében. Minderre csak azt tudom mondani hogy közel az Úr Jézus eljövetele!!! Nagy időket élünk... Ne higyjen senki se a többségnek a média fősodrása mindig Krisztus ellen hangol. Józan keresztyén ember nem engedi meg hogy a médiumok irányítsák a gondolatat és befolyásolják. Magamban nagyon is mosolygok(lehet hogy sírni kéne?!) azon a naivitáson amikor egyesek csak úgy bevesznek mindent amit beadagolnak a népnek. Tudni kell hogy a hírmédiumok többsége a pénzvilág kezében van. Ne higgyetek nekik. Nekem volt alkalmam a tanulmányaim során betekintést nyerni és részt venni a hírgyártás(Ezt szó szerint értsétek) folyamatába. Minden irányított és előre megírt forgatókönyv alapján történik úgy a nyomtatott mint az elektronikus sajtóban.
"Szeretteim, ne higyjetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, ha Istentől vannak-é; mert sok hamis próféta jött ki a világba"(1Jn.4:1) Ha erre a figyelmeztetésre a hívők közötti kapcsolatokban is szükség van akkor mennyivel inkább igaz ez a világban meglévő nagyon is aktív médiumokra.
Magunknak azt tanácsolom, hogy ne legyünk elkötelezve egyetlen médium mellett sem, ha önálló véleményt akarunk kialakítani. Önálló véleményt(hogy ne csak azt szajkózd amit egyesek a szádba rágnak) pedig úgy lehet kialakítani ha innen is onnan is(hírportálok, TV, Rádió) elolvasunk, meghallgatunk ezt azt, de mindent fenntartással. Azután néhány fórumot is végigböngészünk hogy minél több véleményt és események szemtanút figyelembe véve, a bibliai értékrend alapján mérlgelni tudjunk. Na csak ezekután gondolhatjuk hogy valamennyire objektív a tudásunk erről vagy arról, de még ilyenkor is lehet csalódás. Mindent összevetve tehát mi lelkipásztorok legyünk nagyon óvatosak és egyedüli hiteles vezérfonalunk a Szentírás legyen. Ezért írtam korábban azt hogy a hívő ember ne kötelezze el magát politikailag semmilyen táborhoz, hanem minden esetben legyen pragmatikus. A mindenkori jelenben amely törvény, ember, vélemény legközelebb áll a Bibliához vagy egybevág a krisztusi tanítással azt kell nekünk is támogatni, addig amíg nem lesz még jobb alternatíva.
Bocsássatok meg hogy ilyen hosszúra nyúltam, de ez kikívánkozott belőlem..
Szeretettel,
Efraim

Már-már megbántam
de azért mégsem azt, amit az előző bejegyzésemben oly örömmel írtam. Tudniillik azt hogy éppen amikor azért imádkoztam hogy az Úr vegye megához kedves szolgálóleányát, akkor el is távozott e földről Irénke testvérnő. Ugyanis a tegnap olyan kérés is érkezett, hogy lenne még valaki akiért kellene imádkoznom. A félreértések elkerülése végett közlöm hogy ez nem rendelésre történik. Amikor éppen imádkoztam én sem gondoltam, hogy azon pillanatban vigye az Úr magához, csak láttam hogy nagyon nehéz az állapota és azért kértem az Úrtól. Ő mégis azonnal megadta. Tehát nem rajtam múlt a dolog. Ezért nem válallok olyan felkérést, hogy ezért vagy azért imádkozzam, hogy az Úr vigye haza...
2012. január 17., kedd
Szép halál..., gyönyörű szép, kívánatos!
Ma reggel 7-kor indultam itthonról Nagyváradra, majd onnan Simon József(szövetségi elnök) testvérrel folytattuk utunkat Kolozsvárra, ahol Borzási Gyula testvérrel, Margaret Robinson misszionáriusnővel és Szűcs Sándor(gazdasági alelnök) testvéremmel folytattunk párbeszédet a Hargita Keresztyén Tábor jövőjéről.. Az Úr vezetését követve jöttünk haza és hisszük hogy a mi Urunk mindennel jót munkál!
Éppen hogy hazaértem már indultam is a rendszeresített kedd esti imaközösségbe, de útközben a Lélek arra indított, hogy térjek be Füstös Irénke testvérnőhöz akivel kapcsolatban korábban mulasztásom volt. A menyével együtt álltam meg a beteg ágyánál azért hogy imádkozzam érte. Azt kértem hogy az Úr vegye figyelembe a testvérnő hűségét, kitartását, betegségében való örömét és hívja magához az ő lelkét. Mire az imádságot befejeztem Füstös Irénke testvérnő az Úrhoz költözött!
Bárcsak ilyen hatékonysággal tudnék imádkozni minden időben...!
Akármilyen furcsán hangzik, örömmel töltött el az a tudat, hogy több mint 80 év után az Úr Jézus egy imádság erejével magához vonja azt kiért életét áldozta.
Ilyen halált kívánok én is magamnak! Bárcsak a lelkipásztorom értem mondott imája közben hívna haza az én Megváltóm! ÁMEN!

2012. január 16., hétfő
Vége a vakációnak
és holnap reggeltől már ismét korán lesz zajos a ház. Viszont miután a gyermekek elmennek, csendes, nyugalmas délelőttünk lesz itthon a feleségemmel. Tehát amint a vakációnak, úgy ennek az időszaknak is megvan az áldása. Amúgy lesz tennivaló bőségesen, mert a héten lapzárta a Szeretetnél, jövő vasárnap éves közgyűlésünk lesz a gyülekezetben amire ugyancsak fel kell készülni, kedden utazás Kolozsvárra, szerdán elnökségi ülés, csütörtökön Nagyvárad-Betlehem gyülekezetben szolgálat, szombaton ugyancsak Nagyváradon a roma gyülekezetbe evangelizálni hívtak. Nagyon is rá vagyok szorulva az Úr kegyelmére és testvéreim imatámogatására. Aki tehát olvassa e sorokat és szeret minket, emlékezzen meg rólunk imádságban ezen a héten is. Az Úr Jézus nevében előre is köszönöm a támogatást!
2012. január 10., kedd
2012. január 8., vasárnap
Megadatott
az a kegyelem, hogy amit vállaltam az Úrért azt megtarthattam. Az Úré legyen a dicsőség! Még az elmúlt év utolsó napján, amikor az imaheti sorozaton gondolkodtam, adta az Úr azt a gondolatot hogy imádság mellett böjtöt is vállaljak azért, amiért könyörgünk(ezt a feleségem is elfogadta). A gyülekezetért való imádság az imahét központi tárgya, ezért úgy értettem meg hogy az imádságot és a böjtöt(teljes önmegtartóztatással) elsősorban azon gyülekezetekért kell vállaljam amelyekben szolgálok. Elhatározni és óév utolsó estéjén teli hassal megfogadni hogy 8 napig semmivel nem táplálkozom, nem volt nehéz. Annál nehezebb volt viszont a 2. 3. nap, amikor gyengeség, betegség és egyéb kísértések szellemi támadások akartak eltántorítani az Úrnak tett fogadásomtól. Nem győzök eléggé hálát adni az Úrnak, hogy mégis megerősített és a szolgálatokat is eltudtam végezni. Teljesen bizonyos vagyok abban, hogy amiért imádkoztam és böjtöltem az megadatik! Megtisztul és megerősödik a gyülekezetünk ebben az esztendőben!
Testvérem! Ha megteheted kérlek te is vállalj olykor több napos böjtöt a gyülekezetedért, vagy más nehéz helyzetben lévő személyekért! Meg fogod látni hogy nagy ereje és eredménye van a böjttel együtt járó imádságnak!
Erről az időszakról annyit tudok még elmondani azoknak akik esetleg hosszabb böjtre vállalkoznak, hogy a 2. és 3. nap a legnehezebb. Zúg az ember feje és szédül meg persze irtó éhes, csak az imádság ami ilyenkor segít. Azonban a 3. nap után mind fizikailag mind szellemileg nagyon friss lesz az ember. Az esze vág mint a borotva, a gondolatai tiszták, az imádsága mély, az igetanulmány, a felkészülés a szolgálatra könnyű(!) és az öröm is állandó. Persze fizikailag ilyenkor nem nagyon terhelhető az ember, mert eléggé elgyengül. Ma estére például már én is nagyon elgyengültem, alig tudtam úgy járni-kelni mintha minden rendben lenne.. Ez vállalás tehát kifejezetten szellemi foglakozásúak ill. lelkipásztorok számára fenntartott kiváltság, mert a fizikai munkások számára ilyen hosszú böjt nemigen vállalható.
Az Úr segítsen engem máskor is ilyen elhatározásokra!

A délelőtti és délutáni micskei szolgálatról hazatérve jó volt gyönyörködni abban, ahogy a pengetős zenekar dicsérte az Urat! |
2012. január 7., szombat
Szérben
evangelizációs alkalmon szolgálhattam ma este az Úr kegyelméből. Innen Érszőllősről elkísért a két nagyobb lányom és Lippai János testvér. Annak ellenére hogy szombat este volt elég sokan eljöttek a faluból az alkalomra és örültem annak is hogy a hadadnádasdi fiatalok is ott voltak. Azért imádkozom hogy akit megszólított az Úr Jézus az engedelmeskedjen az Igének.
2012. január 4., szerda
Egyszer hopp
máskor kopp, szokták mondani. Hát most épp kopp van, mert egy erős nátha(influenza) környékezett meg, de már kifele jövök belőle. Hála az Úrnak! A legrosszabb ma délben volt a helyzetem, azonban akkor jött az egyik testvér aki imádkozott értem és estére már annyira jól voltam hogy szolgálhattam is a gyülekezetben. Remélem hogy holnapra ismét "hopp" lesz, mert estére Nagyvárad-Betlehem gyülekezetben vár rám szolgálat. A feleségem Debrecenben van Mirjámmal orvosi vizsgálaton. Adja az Úr hogy ő is mihamarabb kigyógyuljon a tüdőgyulladásból! Ámen!
2012. január 2., hétfő
Gyönyörűűű
idő volt ma. Ahhoz képest hogy január 2.-át írunk sütött a nap és +8 fokos meleg volt a nap nagyobb részében. Ma este tovább folytattuk az imaheti program szerinti hálaadást és könyörgést a gyülekezetben. Ritkán vagyok imaáhítatra beosztva, így most éltem a lehetőséggel hogy a testvéreket a "szokványostól" eltérő imaközösségre hívjam.(Holnap Micskére megyek:) Nem volt ellenvetés, sőt... A mi gyülekezetünk egy imádkozó gyülekezet és hiszem hogy az imameghallgattatás gyümölcseit ebben az évben is látni fogjuk! Ámen! Úgy legyen!
2012 január 2 - Baptista imaház - Érszőllős |
Szultán és Danka is új évet kezdtek. Ha nem is a jövőbe, de azért előre néznek... :)
2012. január 1., vasárnap
Jó reménységben legyetek!
„Mindazáltal mostanra nézve is intelek benneteket, hogy jó reménységben legyetek; mert egy lélek sem vész el közületek, hanem csak a hajó..”ApCsel 27:22
A fenti igevers egy olyan történetre irányítja a figyelmünket, amelyből kiindulva könnyű párhuzamot vonni akkori és mai idők, események között. Pál apostol egy olyan hajón utazott, amit nem ő irányított, olyan társakkal akiket nem ő választott és olyan bajba vitték amit ő is szeretett volna elkerülni. Rómaiak, zsidók, foglyok és szabadok voltak egy hajóban a hánykódó tengeren. Ennek ellenére, vagy éppen ezért Isten kegyelme mindannyiukat életben tartotta. A legválságosabb pillanatban állt elő Pál és a fenti szavakkal bíztatta társait. Tehette, mert bízott Abban aki elhívta őt és hitt Annak aki nem hagyta magára a halál árnyékának hullámvölgyeiben sem. Én is bízok én is hiszek az Úr Jézusban és éppen ezért mondhatom: Jó reménységben legyetek!
Kiknek szólt és ma kiknek szól e bátorító szózat? Szólt zsidónak és rómainak, szabadnak és rabnak, rangosnak és rangon alulinak. Mindenkinek aki abban a hajóban volt. Egészen pontosan számszerint kétszázhetvenhat lélek menekült meg. Ma is ugyanúgy magára veheti e bátorító üzenetet mindaz, aki egy hajóban evez velünk, mindaz aki Krisztusban van. Senki nem veszett el csak a hajó. Azért halt meg Jézus hogy mi életben maradjunk. Neked is szól kedves testvérem e bátorítás. Hidd el! Egyikünk sem vész el, „Mert tudjuk, hogy ha e mi földi sátorházunk elbomol, épületünk van Istentől, nem kézzel csinált, örökké való házunk a mennyben” 2Kor.5:1
Milyen időkben, mikor hangzott a bátorítás? Válságos időkben. Reménytelen időben. Tombolt a vihar. A hajón lévők sok mindent elveszítettek, már-már éheztek, féltek. Ez új esztendő küszöbén sokan ugyancsak ilyen időket élünk. Gazdasági válság tombol a világban, megszorítások voltak és lesznek, sok a veszteség kevés a fizetés. Nő a munkanélküliség, egyre kevesebb becsülete van a fizikai munkának, romlik az erkölcs, a bűnözés is növekszik. Bizonytalannak tűnik a jövő. És mi hívők is sokszor kétségeskedünk, mert tudjuk hogy voltunk sokkal jobban is mind lelki, mind fizikai szempontból. Gyülekezeteink sok helyen fogynak, a taglétszám is csökken. Fiataljaink közül alig van évente egy, akinek elhívása lenne a teljesidejű lelki munkára. Lehangoló idők, nehéz idők ezek. Sokan már-már beletörődnek abba hogy ez így is marad. DE NEM! „...Mert hiszek az Istennek, hogy úgy lesz amint nékem megmondatott.”(25.vers) Pál apostollal együtt én is azt mondom hogy megtartatunk. Ezért jó reménységben legyetek testvéreim!
Lett eredménye a bátorításnak? Igen. Mind a hajó parancsnoka, mind a többiek hallgattak Pálra és valamennyien megmenekültek. Isten bizonyít az övéi mellett. Most is így lesz. Én hiszem és tudom hogy nem vagyok egyedül. Többen vagyunk akik valljuk hogy megdicsőíti magát az Úr bennünk ebben az esztendőben, minden támadás és nehézség ellenére. Lesz ugyan veszteség és nehéz pillanat több is, de nem maradnak el a győzelmek sem. Hallelujah! Lelki szemeim előtt már látom azon társaimat akik a próbák, a veszélyek ellenére nem veszítik el nyugalmukat, sőt még ilyen időkben is hálát adnak. Látom azokat a lelki munka iránt most még közömbösnek tűnő fiatalokat, amint betölti őket a Lélek és megtelnek erővel, örömmel, mentő szeretettel. Látom azokat a lelki rabokat akik még megkötözöttek, de már hullik róluk a kötelék, mert az Úr nekünk adta őket ajándékba. Az Úr Jézus le fogja rontani az ördög munkáját ebben az esztendőben. A mi neveink fel vannak írva a mennyben(Lk.10:20). Ezért hát jó reménységben legyetek testvéreim! A reménység nem szégyenít meg 2012-ben sem! Induljunk hát jó reménységgel ennek az esztendőnek! Jézussal győzni fogunk! Áldassék az Ő szent neve! Ámen!
Ezen írásommal kívánok boldog új életet és évet minden kedves ide látogatónak!!!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)