Szombat este Gyergyószentmiklóson édesapáméknál szálltunk meg. Édesanyám nem volt otthon így édesapám fogadott minket akik 9-en voltunk. Meglepődtem azon hogy mennyire szépen elkészített mindent(megvetett ágyak stb.), pedig alig lát... Ezt az éjszakát a Magyar Köztársaság elnöke(Sólyom László) is Gyergyószentmiklóson töltötte, de sajnos nem jött el a bemerítési istentiszteletre, ami de. 10 órakor kezdődött. ifj Híri János és ifj, Ozsváth Miklós(mindeketten Érszőllősről) buzdítottak imára, majd én hirdettem igét az ApCsel. 19:1-5 -ből. Ezt követte Mezei Attila bizonyságtétele és a bemerítés, amit ugyancsak nekem kellett végezni. A kézrátételes imádság(id. Veress Ernő)után úrvacsora és Novák Zsolt evangelizáló szolgálata következett. Egy óra körül lett vége a délelőtti alkalomnak. A szeretetvendégségre a "Szilágyi" vendéglőben került sor. Nem csak mi voltunk ugyanis vendégek, hanem Magyarországról is ott volt egy csoport, akik Zsolt meghívására jöttek el és még jó néhányan a városból, a környékről barátkozók.
Délután 3-tól már hálaadó istentiszteletre gyűltünk össze, ahol édesapám szolgált igehirdetéssel. Este fél hétkor indultunk haza és éjfél után fél egykor érkeztünk meg az Úr kegyelméből Érszőllősre.
A tegnap délután mielőtt hazamentek volna meglátogattak Szabó Barnáék, akik Micskén(az apósáéknál) töltötték a hétvégét. Miután elmentek én is útra keltem Zilahra három gyermekkel(Mirjám, Jémina, Tirza -Juditka Debrecenben van) hogy meglátogassuk Lajosékat és a feleségem is pihenjen egy kicsit. Ott Zilahon hétfő este szoktak néhányan összejönni imádkozni -úgy mint mi itthon kedden, így én is részt vehettem azon(6-tól 8-ig). Volt imatéma bőven, többek között a beteg lelkipásztorokért is imádkoztunk: Rajna Ottó, Bálint Pál(holnap daganat miatt műtik), Vékás Zoltán, Vass András(agyérgörcsöt kapott).
Az imádkozás után nyolc órától Lajossal elmentünk egyet mozogni(focizni) a helyi fiatalokkal és ez sem volt hiába. Kezdem visszanyerni a korábbi formámat így(súlyra) is úgy(játékra) is...
Utána még Dánieléknél(nagybátyám) és Lajoséknál beszélgettünk, imádkoztunk és ezért csak 11-kor indultunk haza, immár nem négyen hanem öten, mert Budai Pálma is velünk tartott...
Ez egy teljesen hétköznapi ember(lelkipásztor) naplója VOLT 2007-2011 KÖZÖTT. Azóta alkalmi forrás. Ez írások révén egy kicsivel több belátást engedek az életembe, mert amit a szószéken állva látnak rajtam vagy hallanak tőlem, az csak egy kisebb ám fontos része az életemnek. Bárcsak lenne e próbálkozás kellő bizonyíték arra, hogy a lelkipásztor nem csak palástban, vagy a szószéken tudja mit kell mondani, hanem képes azt meg is élni. Az én Uram az Úr segítsen meg ebben! Ámen!
Legolvasottabb bejegyzések
-
Az alábbi vélemény édesapámtól származik és a Boros Gyula szolgatársam blogjáról vettem át a kommentek közül... Külön kiemeltem azokat a mo...
-
A múlt visszaköszön és ezt nem könnyű így átélni. Imádkozom hogy az Úr segítsen szeretettel feldolgozni azt ami nem könnyű! Nagyon furcsa ér...
-
A KCA által megrendezett találkozó egyik részében merült fel a címben említett kérdés egyik testvérünk elbeszélése nyomán. A történet a köve...
-
volt részem éppen az eljegyzésünk 17. évfordulóján. Itt a link. A mondat megértéséhez egy kis háttérelbeszélés szükségeltetik. Történt pe...
-
Ma reggel 7-kor indultam itthonról Nagyváradra, majd onnan Simon József(szövetségi elnök) testvérrel folytattuk utunkat Kolozsvárra, aho...
2008. október 28., kedd
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 vélemények:
Megjegyzés küldése
Itt hozzá(m) szólhatsz...