2008. december 1., hétfő

Hétfő

Ahogy az a tegnapi képekből is kiderült vendégszolgálaton voltam Magyarlónán és Nagyvárad-"Betlehem" gyülekezetben. Magyarlónára azért mentem mert már korábban megígértem Jutkának(Kisgalambfalván még én merítettem be) hogy ezen a neves eseményen ott leszek. Jó volt találkozni ott a szüleivel és testvéreivel akiket korábban pásztoroltam. Az Úr áldása legyen rajtuk! Mirjám és Jémina is elkísért erre az útra, de ők inkább választották hogy a rokonokhoz mennek ebédre. Ha valaki nem tudná akkor most elmondom hogy apósomnak a gyökerei egészen Lónáig nyúlnak, úgy hogy az öccse, Jakab Gyula még ott lakik. Ők nagy szeretettel vették gondjaikba a gyerekeimet, akiket alig lehetett aztán du. 2-kor autóba tuszkolni hogy Váradra menjünk, mert Enikő(a feleségem unokatestvére) annyira elszórakoztatta őket.
Ja és hogy el ne felejtsem, a lónaiak karácsony harmadnapjára 50 éves fúvószenekari jubileumot szerveznek, amire minden Lónáról elszármazott zenészt visszavárnak...
Délután négy óra után kicsivel érkeztem meg Nagyváradra, mert muszáj volt betartani a sebességkorlátot a településeken(rengeteg videóradar van felszerelve). A "Betlehem" gyülekezetben tábori utótalálkozóra került sor. Azok a fiatalok voltak ott többnyire akikkel a nyáron együtt táboroztunk. A délutáni igéből szóltam hozzájuk azt amit az Úr Jézust váróknak tudni kell: 1: Légy ébren, mert az alvó ember védtelen...2. Övezd fel derekad! Szedd össze magad, légy útra kész! 3. Világíts magadnak és másnak! Olvasd a Bibliát!!! Az alkalom végén szeretetvendégségre került sor amit még egy hosszabb beszélgetéssel is megtoldtunk Szilágyi Zsigával... Este 10 órára értünk haza...
Ma délelőtt a Tripó házaspár(István és Magda) társaságában átmentem Debrecenbe ügyes-bajos dolgokat intézni(el kellene adjam az autót...) és csak estére értem haza...

1 megjegyzés:

  1. Koszonjuk a felszolitast,batoritast az igebol.Ebren lenni,utra keszen,vilagitva csaladtagjainknak,testvereinknek,embertarsainknak a Bibliat olvasva varakozni,segits Ur Jezus hogy igy legyen az eletunkben.Aldott unnepeket Denes es Irenke

    VálaszTörlés

Itt hozzá(m) szólhatsz...