Reggel miután elvittem a gyerekeket az óvodába, Ferenczi Márta is elvitte a kis Virágot az otthonába. Ő is az Úr egyik gondviselése a részünkre. Amikor Márti odavan az egyetemre akkor többnyire Ferenczi Márta vigyáz az ötödikre, de nem csak rá hanem még a nagyobbakat is felügyeli ha én sem vagyok itthon. Mint például ma is...
Már délután egy óra előtt elindultam Perecsenbe, mert dr.Borzási István(azt hiszem hogy most már így kell írni hivatalosan a nevét) testvér megkért arra, hogy ha már az esti evangelizációt elvállaltam akkor menjek hamarabb, mivel egy temetésre is sor került. A ravatalozó háznál, ami majdnem átellenben volt az imaházzal, délután kettőkor kezdődött a temetés és hála az Úrnak még idejében odaértem. Szolgáltam a háznál, majd a temetőben és este az evangelizációs alkalmon is. Mondani sem kell hogy az esti alkalmon voltak a legtöbben(vagy 350-en), de sajnos csak délután temettünk. Pedig jó lett volna este is temetni az óembert, hogy új életre szülessenek azok akik meghaltak a réginek. A Lk. 16-ból hirdettem az örömüzenetet, hogy "Még nem késő" 1. törődni az odafelvalókkal, 2. megtérni, 3.gondolni azokra akik a kárhozat felé haladnak. Adja az Úr hogy holnap se legyen késő!
Az ebédemet és a vacsorámat is Borzási Márta (az István felesége)révén rendelte ki nekem az Úr és hálás is voltam érte, mert jól esett.
Este 11-re értem haza és addigra már csak Mirjám volt ébren, hogy a napi jelentést megtegye nekem a családfőnek. A többiek már mind mélyen aludtak. Csend és békesség van, csak az anya és feleség(Márti) hiányzik...
Perecsenről jut eszembe hogy Józsa Zsolt még a nyáron készített egy csomó képet a tasnádi "Sószóróról".
Itt a link.
Ügyes Márták és boldog férjek!
VálaszTörlés