2010. augusztus 29., vasárnap

Vasárnap hajnalban

összedőlt a berettyóújfalui magyar baptista imaház. Videó itt.  Ilyen hír után kifejezetten vágytam, hogy ott legyek ahol fehér ruhában tesz valaki vallást a Megváltóról. Délelőtt itthon szolgáltam a falunap alkalmából az egyházakkal megtartott közös istentiszteleten, ahol a Mt. 7:-ből a 21-24 volt az igehirdetés alapja.
Délután ifj.Híri János testvéremmel és Borzás László testvérrel(a fia biharszentjánosi) Biharszentjánosra mentünk bemerítési alkalomra, ahová Papp Dezső lelkipásztor testvér hívott meg. Kellemes meglepetésben volt részem, mert a bemerítkező testvérnő aki a világból tért meg, azzal fogadott hogy másodjára látjuk egymást.

Az első alkalommal a télen találkoztunk, amikor ott voltam szolgálni evangelizációs estén.  Ő akkor volt először baptista imaházban, megérintette az ige és döntött az Úr Jézus mellett. Áldott az Úr aki miatt nem volt hiábavaló a biharszentjánosi(a szilágypéri testvérek is elkísértek akkor) szolgálat.(akkori beszámoló itt).
Még a tavaly érlelődött meg bennem az elhatározás, hogy nem megyek el szolgálni mindenhová ahová hívnak és az időmből is futja, hanem csak ott akarok szolgálni ahol az Úr, az én Uram is látni akar. Ezért nem adok azonnal  választ azonnal(csak a határidőnapló alapján) a meghívásra, hanem csak azután mikor az Úr elé vittem a kérést és Ő válaszolt. Ez egy jó elhatározás volt és igyekszem ehhez tartani magam ezután is, hogy ne legyen hiábavaló a jövésem-menésem. Az én Uram az Úr segítsen ebben! Ámen!
Tehát nem kell minden meghívásnak eleget tenni, csak azért mert úgymond "beleférne" a határidőnaplóba...

2010. augusztus 27., péntek

Péntek este

Micskén voltam bibliaórán, ahol a Józsué könyvének 3. részét tanulmányoztuk. Fő üzenet volt többek között az hogy akit Isten kiválasztott a vezetésre, az mellett Ő bizonyít. Az elmúlt napok levelei után(I.E.-től) igencsak megerősített ebbéli látásomban. Aki mindenképpen magát ajánlja vagy a végsőkig(néha még a fenyegetéstől sem riad vissza) küzd azért hogy az Úr hirnökeként hitelesítse magát, annak nagyon is megkérdőjelezhető az identitása. Isten azt mondta Józsuénak hogy naggyá teszi és az egész nép meg fogja látni hogy úgy lesz vele is mint Mózessel. Isten hitelesítette az Ő szolgáját. Ez a legfontosabb nekünk is lelkipásztoroknak, vezetőknek hogy amit az Úr ránk bízott azt képviseljük és Ő majd kiáll mellettünk. Ez sokkal több mint a "kanadai-nemzetközi nyomozóhatóság" és egyéb emberi erőlködések... Azok miatt akik nincsenek tisztában a helyzettel el kell mondanom hogy I.E. nem a tengerentúlról írja nekem leveleit, hanem innen a faluból. Tehát ez egy lokális dilemma... Nekem ő nem ártott soha és semmi személyes indok nem motivált abban, hogy róla negatív képet fessek. Csupán az az erőlködés és az a módszer, amely által mindenképp meg akart győzni arról hogy ő "Isten áldott embere" késztetett arra, hogy kimondjam(kiírjam) azt, amit itt helyben is sokan tudnak és vallanak, de nem merik a véleményüket nyíltan felvállalni.
Igaz hogy könnyebb és konfliktus mentesebb lett volna őt elfogadni egy szolgálat erejéig és utána elfelejteni, de kérdezem én akkor hol lett volna a vezetői felelősség...? Biztos hogy én egy nehéz eset vagyok és nehéz velem zöld ágra vergődni(az Úr tudja hogyan kell engem kordában tartani:) azért, mert ha két rossz közül kell választani akkor nem akarom a kisebbik rosszat elfogadni, hanem szüntelen keresem a harmadik megoldást, a jót még akkor is ha emberileg nincs rá esély hogy megtaláljam. Na az ilyen ember nem jó politikusnak, még  egyházpolitikusnak sem, de nem is akarok az lenni. Nem hiszem hogy hogy a hívő embernek az Úr ne tudna kínálni két rossz között egy jó megoldást. Az maga a csoda. Csak ahhoz hit kell és bátorság! Adja meg az Úr nekem mindkettőt!!!

U.i. E világi foglalatosságaim közé a héten belefért, hogy összeállítsam még a nyár elején vásárolt  vákuumcsöves napkollektort 180 literes tartállyal. Egy kicsit igaz, hogy elkéstem vele, mert egész nyáron villanybojlerrel melegítettük a vizet, de mégis megérte a fárdstág. 70-80 Celsius fokos víz folyik a tartályból. Hála az Úrnak aki a Napot az égre helyezte...!

A pillanat zsarnoksága - egy jó könyv Thomas H. Eriksen-től

Ilyeneket lehet olvasni benne: "Minél többet tudunk, annál több lesz az, amit nem tudunk. Ez az általános elv ragályos népbetegséggé vált az információs társadalomban. Egyre többet és többet tudunk, és éppen ezért egyre kevesebbet tudunk. Ahogy ezt Lars-Henrik Schmidt társadalomfilozófus pontosan kifejezte: Az embernek tudásához mérten kell korlátoznia az információit" 
...
"Amikor a gyors és a lassú idő találkozik, a gyors lesz a győztes.
 Ezért nem teszzük meg azt, ami igazán fontos lenne, mert mindig van valami, amit még előtte meg kell tenni. Az ember először mindig ahhoz fog, ami leginkább sürgeti. Ezáltal elveszíti a hosszútávra szólót és a lassút. Egy olyan korszakban, amikor a munka és a szabadidő közötti választóvonalat kitörölték, és a hatékonyság az egyetlen közös érték a gazdaság, a politika és a kutatás számára ez igazán nem tesz jót többek között az átgondolt munkának, gyerekekkel való játszásnak és hosszantartó szerelmi viszonyoknak."


A szerző fenti megállapításai igazak és nagyon megfontolandók. A felmerült problémákra és azok kezelésére mi a választ a Bibliában találjuk: "De én az Úrra nézek, várom az én szabadításom Istenét; meghallgat engem az én Istenem!"Mik.7:7 Ahogy az elmúlt héten hallottam a Hargita Táborban: Nem az a kérdés, hogy mennyi időt töltesz Istennel, hanem az hogy Ő mennyi időt tölt veled...?
Nem azt mondom hogy szánj időt Istenre, hanem azt: engedd hogy Isten időt tölthessen veled!

Csütörtök délután

Gombos György testvérrel meglátogattuk gyülekezetünk betegeit, öregjeit, akik nem tudnak eljönni az imaházba és úrvacsorát vittünk nekik. Öröm volt ilyen istentiszteleteken részt venni. Este nyolcra Szilágypérba mentem, ahová elkísért négy lányom + az egyik unokahúgom(Budai Pálma), aki néhány napig nálunk vendégeskedett. Jémina és Tirza ott maradtak Pérban az Erdei családnál, ahol a vakáció utolsó napjait kívánták eltölteni.

 Jémina és Tirza a bibliaóra végére mély álomba szenderültek Erdei Sándorné(Iluka) karjaiban

A bibliaóra után Pálmát hazavittük Zilahra, ahol Lajos és Evódia vártak finom vacsorával. Miután jó néhány dolgot megosztottunk a sógorommal, imádkoztunk és hazaindultam Mirjámmal és Judittal.
Édesapámnak ma délután volt a műtéte, amiért többen és sokfelé imádkoztunk. Nagy fájdalmak után túl van már a műtéten és kíváncsian várjuk hogy milyen eredménye lesz ennek a műtétnek... Akármi is lesz mi  tovább imádkozunk édesapánkért!!!

2010. augusztus 26., csütörtök

Vasárnap délutánra készülve...

"Krisztus nagyobb Mózesnél". Az áhítat szerkesztő munka  során ezt a címet kapta, de ezt igei megfogalmazásban nem igen találjuk így. Miért: Talán mert zsidók között kellett Krisztus nevével először evangélizálni. Mert e levél írója is rendelkezett Pálnak az athéni esetben leírt, a hallgatók vallásosságát tisztelő, de a figyelmüket Krisztus személye irányába felkeltő bölcsességével. Mert Mózes szolgálatát, nagyságát nem semmisítette meg Jézus, hanem hermeneutikai, históriai és perszonális beteljesedéshez, Isten üdvtervében rendelt helyére vezette.
A mély felé búvárruhát öltve azt mondom, hogy
A "zsidók előnye" Róm 3:1-2 , és annak igehirdetői tisztelete ott kellett lebegjen a zsidó misszió végzőiben, miközben a Mózesnél nagyobbhoz akarták hívni hallgatóikat.
Rá kellett ébreszteni hallgatóikat, hogy a "cselekvés-ismétlés-ritualizás-szakralizálás" folyamata következtében Ábrahám és Mózes a rabbinikus hermeneutikában"elébe állt" az Atyák Istenének, amivel már Bemerítő János és Jézus is élesen szembeszállt. Keresztyén misszió idején is félretehetetlen tény volt, hogy a törvény Mózes által lett, Jn 1:17, és ezt ki kellett mondani az apostoloknak, ha arról akartak beszélni, hogy a kegyelem és igazság pedig ki által lett. Jézus mondja Jn 4-ben, "az üdvösség a zsidók közül támadt". A Zsid 2:2 angyalok által hirdetett, un. mózesi erős igékről beszél, de az üdvünket lehetővé tévő igehirdetéseket, és életáldozatot mégis Jézus végezte el. S
Rá kellet mutatni, hogy sem a mózesi igék, vsem az ábrahámi hit nincs összefüggésbe állítva az üdvösséggel - ez csak Jézus személyével szolgálatával összefüggésben jelenik meg.
Isten előre látta, hogy az ősök elébe lépnek majd az idők folyamán az ősök istenének, ezért már Mózessel hirdettette, "prófétát ad néktek az Úr..... őt hallgassátok." Jézus is érvelt hallgatói előtt azzal, hogy Ábrahám mit nem tenne a kortárs Messiással, amit merészeltek a kortársak mégis tenni.
Jézus és Mózes különbsége eléggé kutatható
. Mózes nem akart menni a küldetésbe, Jézus azt mondta: Ímhol vagyok. Mózes földi hatalommal konfrontálódik, Jézus a gonosz személyével műveivel, végső soron a sötétség uraival akiket legyőzött és megszégyenített. Mózes mellett más személy kellet pap gyanánt, Jézus maga pap is, stb.
A Fiú, és Mózes háza összehasonlításában is világnyi különbséget érezhetünk.
A Fiú házát illetően két dimenziót láthatunk: a Kol 1:16, Zsid 1:2 alapján a teremtés, és a 6 v alapján a megváltásban létrehozott háza, a megváltottak közössége - amely mi vagyunk.
A Fiú miközben benne volt, van és lesz házában, mégis van attól egyfajta különállása, hatalma, dicsősége és örök létállapota alapján. Mózes benne van a zsidó házban és velük együtt nem mehetett be Kánaánba. Ezt finoman jelzi a levél, úgy hogy ne bántson vele zsidó érzelmeket, de felkeltse a tökéletesebb személy irányába nyitó és tudakozódó lelkületre.
Különállása megteremtette számunkra a nemcsak anyagban, hanem a hitnek létállapotok és világok közötti futását, az örök dimenziókra vágyakozást, sóvárgást, azok ígéreteit, amelyeket hit és türelem által öröklünk.
Különállása (áthidaló módon) megteremtette a vele lehetséges szellemi kapcsolatot, annak semmi mással nem pótolható értékét, vágyát, és ugyanakkor a Krisztusban felállt személyiség felelősségét is. stb.
Számomra figyelemre méltó Mózes személyének elismerő, tiszteletteljes kezelése a levélben, textusban, úgy, hogy a Krisztus személyéről való gazdag igehirdetői üzenet nem kötöződött meg, sőt gazdagodott és meggyőzőbbé lett a Mózes vonatkozások által. A hallgatóink eddigi vallási meggyőződéseinek tisztelete, de továbbsegítésük a Krisztus felé, minden alkalmon nagy feladatunk.          
      További termékeny elemző, meditáló és igehírdető munkát kívánok. Kalasz(Katona László, Nagyvarsány)

Humoros is lehetne, ha nem tudnám hogy baptista gyülekezetekben is "szolgált" :(

Tisztelt Efraim!

Látjuk a tegnap óta változtattál és levetted az én figyelmeztető levelemet. Most még azt is várom, hogy véglegesen letöröld az ellenem szóló írást is és egy kiigazitó írást megjelentess!!! Amelyben közlöd, félreértés történt és rosszul voltál informálva. Ez fontos, mert a szolgálataimat leállitottad és hátráltatod, a Kanada-ievangélistának a szolgálatait . Máskor vigyázzál, mert állásodat, lakásodat veszélyezteti. nem akarok rosszat de , ha nem javitasz. baj lehet. bennem még mindig van annyi szolgatársi szeretet, hopgy várok. de ha nem történik semmi, elinditjuk a Kanada-i Nemzetközi Nyomozást..És a vele járó intézkedésekete!!!. Nem viccel a fiam főleg.
 Köszönöm!  Exxxx.

U.i. Még a fejlécen lévő adataimat is letörölted. Törvéybeütköző, hogy a fejlécemről mindent letöröltél. kiiktattad a Megbizólevélről az adataimat. Milyen alapon tetted ezeket?? Ez bűntetőjogilag is sulyos. Értesitetted újból. a felől, hogy te mit csinálsz. Ez komoj bűntetést von maga után, amikor egy külföldi állampolgárnak a hívatalos adatait letörölöd és megmásitod! 

Gondolkod el ezeken! Exxxx

Aki tudja fejtse meg!