2010. szeptember 3., péntek

Péntek - Érnek még meglepetések...

Pl. Micskén ahová ma estére mentem bibliaórára. A Józsué könyvének 7. részét tanulmányoztuk az Istennek szentelt dolgokról és miután vége lett a bibliaórának még egyebek is szóba kerültek. A házassági évfordulók. Volt és lesz 50 éves, 15 éves, sőt még egy 60 éves házassági évfordulóra(Hoble János és felesége, Irma 1950-ben kötöttek házasságot) is sor kerül majd októberben, ha az Úr is úgy akarja, melyre készülnünk kell. Szó szót követett, emlékek is előjöttek és maga a "SZERELEM" is a beszélgetés tárgya lett. Néhány mondat után Hubert Imre testvér felállt és mindannyiunk hallatára azt mondta: "Én soha nem voltam szerelmes, hála az Úrnak!" Ezen aztán nagyon meglepődtem hiszen még nemrég is úgy láttam őt ragaszkodni a feleségéhez mint ha fiatal jegyespárok lennének... Mondom neki hogy hát csak az Úrtól van a szerelem is hiszen az Énekek Éneke is erről beszél, mire ő azt válaszolta hogy az efézusi levélből ismert szeretetről tud csak... Szabó József testvér erre azzal replikázott hogy ő még mindig szerelmes, sőt még jobban fűti a szerelem mint ifjúkorában(50 éves évfordulóra készülnek). Mivel nem tudtunk közös nevezőre jutni a "SZERELEM" bibliai fogalmának kérdésében Tripó testvér javasolta hogy az egyik bibliaórának majd ez legyen a témája. Na hát ezt soha nem gondoltam volna, hogy 50-60 éves házassági évfordulót ünneplő házastársak részére kell egyszer a szerelem témájában bibliaórát tartanom. Micskén még ez is előfordulhat :)

2 megjegyzés:

  1. Kiváncsi vagyok Szabó testvérre, és a feleségére, mert nagy dolog a mai világban szerelmesen (is) szeretni egymást 50 éven át!! És tiszteletre méltó, hogy nem tagadja szerelmet :)). Az Űr áldja meg őket gazdagon!

    A beigért bibliaórát szivesen meghallgatnám majd a Net-en, utólag persze (élőben lehet zavaró lenne a hallgatóknak).

    VálaszTörlés
  2. Testvérem az Úrban! Engem is érdekelne az a bizonyos Bibliaóra. Feltennéd, hogy én is meghallgathassam. Ismeretségi körömben is van, aki azt vallja, hogy nem szabad szerelmesnek lenni, mert nem biblikus, és pont az Énekek énekére hivatkoznak, hogy az egyáltalán nem szerelmes párról/társról szól. S van, aki azt, hogy Isten igen is megajándékozott vele bennünket. Én is ez utóbbit hiszem. Én túl egyszerű vagyok ahhoz, hogy az Énekek énekébe bármi mást is belelássak - ehhez nem vagyok még elég bölcs.

    VálaszTörlés

Itt hozzá(m) szólhatsz...