2010. szeptember 26., vasárnap

Vasárnap - Hálás feladat

volt a mai napra készülni, márcsak azért is mert gyülekezetünkben ismét gyermekbemutatásra készültünk. Az egyik Gombos család(Ferenc és Emma) negyedik gyermekéért Debóráért adtunk hálát és a szülőkkel egyetértésben az Úrnak ajánlottuk. Erre az ünnepi aktusra a délutáni istentisztelet keretében került sor ahová egy kicsit késve érkeztem meg Szilágypérból, ahol úrvacsorai közösségben voltunk a testvérekkel. A délutáni alkalomra oda sem érkeztem meg idejében, mivel a délelőtti kéczi szolgálat(ott is úrvacsoráztunk) és az azt követő lelkigondozói beszélgetés a késő délutánba nyúlott. Jémina és Tirza voltak, akik a mai napon társaim voltak a lelkimunkában... Hála az Úrnak értük... is, meg  Veres Róbertért és feleségéért Gertrúdért, akik ma ismét meglátogattak a tavalyi alkalom után már hagyományt teremtve a házassági évfordulójukon. Sajnos én nem voltam idehaza, ezért csak a feleségem fogadhatta őket, de ezekután a jövő szeptemberi látogatásukat már most be kell táblázzam :) Örülök nekik, de ami még több: az Úr is kedvét leli bennük! Tartsd meg és áldd meg Uram Őket!!! ÁMEN!

2 megjegyzés:

  1. ha az Úr megsegít és megengedi, ma találkozunk akkor:)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Efraim.Enis sajnalom hogy nem voltal otthon,de nagyon,nagyon remelem hogy meg megyunk hozzatok hamarosan es akkor majd szolunk telefonon:)Az Ur Aldjon meg Efraim.Gertrud

    VálaszTörlés

Itt hozzá(m) szólhatsz...