2010. november 30., kedd

Imaéjszakát tartottunk

a tegnap este 10 órától Nagyváradon a missziókerület lelkipásztorai. 16-an voltunk együtt(édesapám is ott volt) hajnali fél ötig. Sorra vettük személyenként az egyéni, közösségi imatémákat és minden egyes hozzászóló után hangosan, közösen majd személyesen is imádkoztunk. Annyira mozgalmas volt(felálltunk-leültünk, felálltunk leültünk) hogy mire az órámra néztem már régen az éjszakában voltunk. Áldott éjszaka volt!
Csak ma reggel amikor a hírekre néztem, akkor jutott eszembe hogy tegnap este volt az El Classico(Barcelona-Real Madrid) is, de milyen jó hogy az ilyesmi már nem befolyásol... pedig régen(a régiek elmúltak...) a futball-naptár határozta meg az időbeosztásomat...
Miután haza jöttem pihentem vagy 3 órát és azután elmentünk Ozsváth Miklós testvérrel a malomba, hogy a búzát lisztre cseréljük. Másfél tonna búzáért vagy 6 mázsa finom lisztet kaptunk. Az autóm és az utánfutó kitünőre vizsgázott ezen teher alatt is... Hála az Úrnak és köszönet Ozsváth testvérnek a fuvarba nagyvonalúan beszámított zsák(45 kg) lisztért!!!
Mikor haza értem, a feleségem már készen várt hogy indulhasson Debrecenbe. Margittáig együtt mentünk, onnantól ő tovább Debrecenbe, én pedig fel a "Hórebre" vettük az irányt.



Tripó testvérrel mentünk és csak estére értünk haza, mert a tábori szemle, megbeszélés, testvérek meglátogatása(román testvérek laknak a közeli faluban) egészen kitöltötte az időnket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Itt hozzá(m) szólhatsz...