2010. január 13., szerda

Szerda - Ezek a kurucok gyönyörűek...

Míg a "Populáris zenei kultúra" tárgyból készülök a holnapi vizsgára, aközben háttérzeneként a Kurucz-lányok énekeit hallgatom. Nemrég(a tavaly), ajándékozott meg Kurucz Sára a szolgálatuk gyümölcsét jelentő kazetta sorozattal, ami digitalizált formában már a gépemen van. Egyszerűen fantasztikus végigélni gyermekéveim slágereit, így negyven éves fejjel. Hogy aztán ez mennyire lesz elég a holnapi vizsgához, azt csak az Úr tudja, de remélem, hogy csak át csúszok valahogy ebből a tárgyból is. Ugyanis az hogy nagyon szeretek énekelni, még nem jelenti azt hogy tudok is a zenéről mindent...
A tegnap délután mikor úrvacsorát vittem Füstös Irénke testvérnőnek(78 éves), tanítottam neki egy éneket a Hit Hangjai-ból, ez a 171-es ének volt. Megkérdezhetné valaki, hogy miért kell egy 78 éves testvérnőnek éneket tanítani, de ha ismerné azt akivel együtt tulajdonképpen áténekeltem a tegnap délutánt, akkor elszégyellné magát a kérdésért...
Én azt kívánnám, bárcsak minden egyes olvasómnak hitelesen lehessen elénekelni:
Emlékezz vissza az útra, és Megtartódat áldd!
Bármilyen sok volt a próba, Az mind javadra vált.
Kőszikla hűs vizet ontott, S a völgyben manna várt.
Bárhogy is tombolt az orkán, Ő hű karjába zárt.


Szóljon az ének az Úrról, Mert gazdag kézzel áld!
Zengjen a hangod a múltról, Ő mindig veled járt.
Bár vadul támad a Sátán, De rajtad már nem győz.
 Támogat, őriz a Krisztus, A győztes égi Hős.

Úgy szeret, úgy nevel téged, Mint atya gyermekét.
Gondosan ápol és gyógyít, És szent kegyelme véd.
Hűséged jó kötelékét Ne tépje semmi szét!
Szolgáld Őt hűen a sírig, És áldjad nagy kegyét!
                                         (Gerzsenyi Sándor)

6 megjegyzés:

  1. Kedves Efraim, már több mint egy éve keresem a "Kuruc-lányok" kazettáit. Édesapámnál csak egyet találtam. Hol lehet az egész sorozatot megvásárolni? Nagyon szeretném.

    VálaszTörlés
  2. A "kazettákat" mind a hatot én is CD-n kaptam meg mp3 formátumban Kuruc Sárától. Utána nézek hogy miként szerezhető be neked is, ok?

    VálaszTörlés
  3. Engem is érdekelne a gyűjtemény,
    köszönöm

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szépen köszönöm. Végre egy reménysugár! Úgy örülök. Szeretettel fizetem a tisztességes árát az egész sorozatnak. Ill. a férjem fizeti ki nekem szeretetből... Várom a fejleményeket.

    VálaszTörlés
  5. szerintem rajtunk kívül még sokan szívesen hallgatnák a Kuruc lányokat, úgyhogy, kérünk tégy meg mindent, amit tudsz annak érdekében, hogy hozzáférhető legyen.

    VálaszTörlés
  6. Az Úr áldja meg Efraim testvér.Nagy Zsolti vagyok SzilágyKrasznáról. Édesapám is már régóta keresi a "Kuruc-lányok" Kazettáit.Amennyiben hozzáférhetővé válnak megkérném szépen, hogy tessék értesiteni amennyiben ez lehetséges.E-mail cimem: nzsolti_22@yahoo.com.Köszönöm szépen

    VálaszTörlés

Itt hozzá(m) szólhatsz...