Hétfő

Ma volt időm egy csomót olvasni, tanulni. Szókratésztől ill. Platontól(ő jegyezte le mestere szavait) rengeteg bölcsesség maradt fenn. Kr.e. 470.-399-ig élt és azon gondolkodtam hogy vajon ismerte e a zsidó irodalmat, jelesül Bölcs Salamon példabeszédeit, mert nagyon sok megállapítása egybecseng a Salamonéval. Azonban az a kérdés is megfogalmazódott bennem, hogy vajon ő aki a lelkiismeret szavára annyira hallgatott hogy képes volt még meg is halni az igazságért, milyen volt az Isten szemében...? Úgy gondolom hogy ha Pál kortársa lett volna akkor még munkatársak is lehettek volna... és hogy miért gondolom?
Hát ezért...

"Szókratész híres mondása volt:Gnoti se auton (ismerd meg önmagad). Ezért mondta, hogy az igazi tudás erény és – a tudatlanság gonoszság. Nála a tudás nem észbeli ismeretet jelentett, hanem jóra való képességet vagy képtelenséget. Azt hirdette, hogy a boldogság az erényben van, és a boldogtalanság a gonoszban. Az erény nem eszköz a boldogság elérésében, hanem maga a boldogság.

Szókratész ezt így magyarázta: Egy épelméjű ember sem akar magának rosszat (p.27) És az erény megsértése rossz, fájdalommal jár, veszteség. A legnagyobb veszteség. A legnagyobb rossz az, ha az ember önnön lelkének okoz kárt. Ezért az embereket meg kell tanítani arra, hogy jobb ha az ember elveszti karját, vagy lábát, vagy kiszúrják a szemét mint ha lelkének kárt okozzon. Lelki higiéniai szempontból ma is hasznos az a kijelentése, hogy >>megvizsgálatlan életet nem érdemes élni <<

Komolyan hitte, hogy az események nem véletlenek, hanem meghatározott céljuk van. Úgy mondjuk, hogy teleologikusan gondolkozott. Hitt az isteni rendelésben, mert hitt Istenben. Szókratész etikája eudaimonistikus (gör. eudaimonia = boldogság). Szerinte az erkölcsös élet a boldog élet. Az egyén a közösségtől függetlenül nem lehet boldog. Igaz, hogy az erény – most vegyük a keresztény erkölcsöt,-- tanítható, hiszen ez a törvény tanításának is ez az egyik célja. A jó megtanítása. De akkor arra is tanítani kellene, hogy a jóra képtelenek vagyunk a magunk erejéböl. Szókratész szerint a törvény a többség akarata, consensus. Bár sejtette, hogy a konszenzus társadalmilag determinált, tehát attól függ, hogy mi a közfelfogás, mi az elfogadott morál. Amely bizony lehet alacsony is. Szerinte a többségi elv ostobaság is. Vagyis az u.n. szabad választás ostobaság. Ugyanúgy a sorsolásos választás. Az állam vezetőit a sorsolás módszerével választva vagy a vak véletlen választja, vagy szavazással a tanulatlan és tapasztalatlan tömeg. Késöbb ez a felismerés egy szűk körnek lett a hitvallása és etikai intellektualizmushoz vezetett. Platon államutópiája ebből a meggyőződésnek hitéből született: Az ideális államot a filozófusok, vagyis akkor még elő kifejezéssel élve, a bölcsességet-szerető emberek rétege kormányozza (Lendvai-Nyiri, 1.füzet). Legfeljebb a törvény értelmezése nem volt még világos.

Szókratész azt hirdette, hogy a törvény ellen lázadni nem szabad és a rossz törvényt is meg kell tartani. Csak egyszer került konfliktusba önmagával. Mikor irigyei és ellenfelei halálra ítéltek istentelenség vádja miatt, mivel azt állította, hogy a bálványok nem istenek, hanem az egy és szellem, halálra ítélték, tanítványai meg akarták szöktetni. Ö bele is ment. Szökés közben egyszer azonban megállt, hallotta "daimonja" ( a lélek ) szavát, az ö értelmezése szerint a lelkiismerete szavát, amely ezt mondja neki: “Szókratész, te mindig azt hirdetted, hogy a rossz törvényt is meg kell tartani. Most téged hamisan halálra ítéltek, ha te most megszöksz a törvényes ítélet végrehajtása elöl, akkor egész életed tanítását megdöntöd. Hiteledet veszted.”

Ekkor megfordult és kérte tanítványait, hogy vezessék vissza a börtönbe, a siralomházba. Tanítványai megrökönyödésére maga itta ki a méregpoharat. Meghalt a meggyőződéséért. Hitte, hogy az az igazság. Tette, viselkedése, méltósága mérhetetlen nyomot hagyott tanítványaiban, különösen Platónban és az egész emberi civilizáción. Arisztotelész mondta róla, hogy Szókratész hitt az igazság tanulságában és győzelmében."