2008. október 8., szerda

Szerda-Tanácsülés

A tegnap elég zsúfoltra sikeredett a nap, de nem bántam. Azért maradtam keddig a Székelyföldön, mert a feleségem rendelt egy szekrényt a ZETAM cégtől és az csak keddre lett kész.Mivel szeretek a feleségem kedvében járni, ezért megvártam hogy haza hozhassam. A másik még fontosabb ok az volt hogy a gyerekfelügyelő(Böythe Marika Maroshévízről) csak kedd estétől tudott jönni hozzánk. Úgy volt hogy Marosvásárhelyen találkozunk, mert odáig eljön a vonattal, onnan pedig már velünk jön autóval. Mire este kilenc 30-ra M.vásárhelyre értünk, arra már egy jó néhány látogatáson is túl voltunk. Meglátogattuk Kisgalambfalván az idősebb és ifjabb Vékás családot, Bertuskát és még Ernő öcsémékhez is bementünk Székelykeresztúron. Ha már Vásárhelyen voltunk csak nem tehettem meg hogy ne látogassam meg a húgomékat(Napsugárt és Sándort), így csak 11 óra után indultunk tovább. Hajnali 3-ra haza is érkeztünk.
Reggel egy kicsit késve, de mégis elindultam Nagyváradra, mert szövetségünknek rendes évi tanácsülése volt melyen nagyon fontos dolgokat vitattunk meg és fontos döntéseket is hoztunk. Jól elnyúlt az ülés, mert hét óra körül amikor én eljöttem, még nem volt vége.
Azért nem vártam meg a végét, mert itthon bibliaóránk volt(az új szolgálati rend szerint) és azután gyülekezeti tanácskozás következett, mivel vasárnap úrvacsorához járul a gyülekezet. Szép számban(80 százalék) voltak együtt a testvérek és nekem is sikerült idejében hazaérkezni. Tíz óra után lett mindennek vége és most annak örülök nagyon, hogy holnap reggel nem megyek sehová. Tehát lesz időm megválaszolni a sok levelet amelyek felgyűltek a hétvégétől. Csak türelem... legyen!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Itt hozzá(m) szólhatsz...