2011. január 24., hétfő

Hétfő - Reménykedő

A tegnap ért véget Szilágypérban az evangelizációs sorozat, melyen nekem kellet hirdetni az igét. Az Úr megmozgatta azt, amit mi mozdíthatatlannak láttunk és ez nem a mi érdemünk. Áldott legyen az Ő neve!
Délelőtt Micskén voltam ahol megtartottuk a gyülekezet éves közgyűlését és meghallgattuk a beszámolókat. Ebből kiderült(Tripó testvér statisztikája nyomán), hogy 2010-ben személy szerint nekem 62 alkalommal nyílt lehetőségem arra, hogy a körzetnek abban a gyülekezetében szolgáljak. Ez csak eggyel volt több mint a helybeli "erős ember" Hubert Imre testvér által végzett szolgálatok száma... A beszámolók után a választásokat is megtartottuk, mely eredményeként az elkövetkező 4 évre újból Tripó István testvért bíztuk meg a gyülekezet vezetésével. Áldott legyen az Úr neve! Mivel a gyülekezet az ő vezetése alatt elég szépen adakozott, olyannyira hogy a pénzügyi beszámolós szufficitet mutatott, ezért arról is döntöttünk hogy a gyülekezet 24 hónapon keresztül kb. 50 EUR összeggel egy bizonyos missziót támogat, de úgy hogy a tavalyi évet egy összegben adjuk át, amire jön majd ebben az évben a hónaponkénti támogatás! Bárcsak minél több gyülekezet lenne szufficites, hogy ne tartanák bankban a pénzüket, hanem forgatnák vissza a misszióba! ÁMEN! ÚGY LEGYEN!!!
A közgyűlés délután két órakor ért véget, ami után néhány néhány falat erejéig a gyülekezet szomszédságában vendégeskedtem. Tíz perc múlva már indultam is tovább hogy három órára Szilágypérba érjek.
Az esti alkalomra Érszőllősre Szilágypérból már negyed magammal(ifj. Híri J. Gombos M., Gombos Gy.) érkeztem vissza, ahol Nóé hitéről, feltétel nélküli engedelmességéről és Isten szabadításáról prédikáltam.
Az alkalom után a gyülekezet vezetőségével tanácskoztunk és előkészítettük a január 30-i választó közgyűlést.

Ma egész nap kétkezi munkával szolgáltak felénk az érszőllősi testvérek(Híri Károly, Ferenczi János, Füstös Lajos, Gombos Ferenc, Gál Ferenc). Fát vágtak, hasogattak, berakták a fásszínbe és még meszeltek is. Mi csak fogadtuk az áldozatot... Isten mihozzánk való, meg nem érdemelt gondoskodó szeretete vált láthatóvá és érezhetővé rajtuk keresztül! Az Úr kegyelme fedezze be őket is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Itt hozzá(m) szólhatsz...