2008. augusztus 10., vasárnap

Vasárnap

Ma délelőtt Érszőllősön, délután pedig Micskén úrvacsoráztunk. Az esti alkalom után eljöttem Debrecenbe a feleségemhez. Az alábbi kép a legfrissebb a feleségemről és a piciről.

Mielőtt eljöttem este 9-kor rögzítettem a Hír tv egyik műsorát, amelyben Balczó Andrással, a legeredményesebb magyar olimpikonnal készítettek egy interjút abból az alkalomból, hogy a héten tölti be a 70. évét. Ő volt az egyik meghívott vendégelőadója a legutóbbi országos ifjúsági konferenciának, Zilahon. Akkor is példamutató volt az előadása, a viselkedése és most sem csalódtam. Akármit kérdeztek tőle mindig a lényegre kanyarodott(azért lehet őt csak élő adásban hallani vagy látni, mert nem engedi hogy szerkesszék, megvágják a mondanivalóját) és ha kívánták, ha nem elmondta a személyes bizonyságtételét. Mindenkinek érdemes(kötelező!) meghallgatni, mert teljesen világossá tette, hogy nem a sikerektől függ(jelezte, hogy neki joga is van ezt így kijelenteni) a boldogság és a magyar nép egyedüli reménysége csak az lehet ha Jézushoz fordul. Dicsőség az Úrnak az ilyen bizonyságokért!!! Az Úr adjon még neki egészséget(12 gyermek boldog édesapja) hogy úgy a "rövid távú terve" mint a "hosszú távú" teljesüljön!!!

Holnap reggel 9-kor(román idő) megismétlik a Kontraszt műsort ahol a második blokkban hallható-látható. Később a www.hirtv.hu honlapjáról is letölthető.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Itt hozzá(m) szólhatsz...