2009. március 12., csütörtök

Csütörtök - Nagydoboson evangelizáción

Elég nagy gond szakadt rám a mai napon. Kedden amikor megígértem Cserés Attilának hogy ma estére ott leszek, akkor megfeledkeztem arról hogy ma délután 3-ra vagyok bejelentkezve(4 héttel ezelőtt jegyeztek be) Nagyváradra autó-eredetvizsgálatra a Dáciával. Mivel egyik programot sem lehetett lemondani ezért duplán is segítségre szorultam. Kellett egy ember aki elviszi az autót Váradra és kellett egy ember autóval együtt aki elvisz engem Nagydobosra. Az Úr  a Híri testvéreket rendelte megoldásnak. Zoli vitte az autót Váradra, hogy ott ifj.Ozsváth Miklós(vele még a tegnap egyeztettem) hatékony közreműködésével bevizsgáltassa az autót, János pedig az édesapjával vállalta hogy eljönnek velem Nagydobosra. De ezen kívül ugye a még fontosabbakról, a gyermekekre is kellett gondolni. Ozsváth Piroska testvérnő áldozta a szabadidejét arra hogy a 4 lányról gondoskodjon ezen a délutánon. Így tehát sikerült du. 4 óra körül elindulni evangéliumot hirdetni. Délelőtt amikor Mike Józseffel egyeztettem a belényesi evangelizációról(ápr. első hétvégéje) akkor szóba került a ma este is mint imatéma és mondtam hogy holnaptól már Révész Árpád testvér  folytatja vasárnapig az eangelizációt. Erre az én szeretett, zenei taentummal bőven megáldott testvérem megjegyezte: "akkor te leszel az előzenekar?" -Úgy van!-mondtam én, de én Jézusra koncentráltam és nem Árpádra. A koncertek világában ugyanis az előzenekar csak a felvezetés a fő műsorszám előtt. Az Úr őrizzen meg minket, az Ő szolgáit attól hogy mi legyünk a fő műsorszám. Adja az Úr hogy akár én akár Révész Árpád, akár más aki evangéliumot hirdet, csak azok legyünk akik Jézusra mutatunk!
A János evangéliuma 8:30-36 -ból hirdettem hogy"akiket a Fiú megszabadít valósággal szabadok".
Éjfél után egy órára értünk haza...



Cserés Attila lelkipásztor vendégei voltunk

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Itt hozzá(m) szólhatsz...