2009. március 26., csütörtök

Csütörtök- Debrecenben

A tegnap este az összejövetel után a feleségemmel és a kicsivel átjöttünk Debrecenbe, mert Mártinak ma előadása volt az egyetemen. A többi gyermek otthon maradt Grétivel aki a tegnap jött ki hozzánk Margittáról. Egy kicsit most olyan neki mint Mártinak, mintha öt gyermeke lenne, mivel az övé a kicsi is ott van. Ma délben anyósomat elvittem az idegsebészhez, aki modortalanul egyenes volt és tisztán beszélt. Azt mondta hogy csak 20 százalék esély van arra hogy meggyógyul a keze(csuklóból semmire sem képes), mert maradandóan sérültek az idegkötegek... Imádkozni kell érte hogy akár így akár gyógyultan Isten dicsőíttessék benne!
Ma este a gyülekezet mint Krisztus teste, mint Krisztus épülete és mint Krisztus menyasszonya volt a téma a hitmélyítő alkalmon. Kilenc óra körül miután mind a négy gyermek imádkozott értem, indultam vissza Debrecenbe ahová 22.30-kor meg is érkeztem, mert holnap reggel már az egytemen kell lennem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Itt hozzá(m) szólhatsz...