Hétfő

A tegnap Jémina és Tirza kísértek el Micskére. A délelőtti szolgálat után gyülekezeti tanácskozást tartottunk, mivel délután úrvacsorára készültünk és új pénztárost is kellett választani, Tripó Pál testvér halála miatt. Hubert Borbála lett megbízva a pénzügyekkel. Ebédre Szabó József testvér hívott meg és így oda mentünk a lányokkal. Ebéd után elsétáltunk a Köveskúthoz, mert kiváncsi voltam arra a forrásra, amelyik állítólag még nagy szárazságok idején sem apad ki. Semmilyen íze nem volt és ez azt jelenti hogy nagyon jó ivóvíz...
Innen indultunk vissza a délutáni összejövetelre. Ekkor kaptam egy jó bizonyságot...
Történt ugyanis hogy Jémina és Tirza nagyon kértek arra, engedjem őket gyalog menni nélkülem. Mikor megadtam az engedélyt akkora örömük volt hogy alig bírtam őket visszafogni... (Zárójelben jegyzem meg hogy mekkorát változott a világ röpke 30-40 év alatt...Visszaemlékszem arra amikor én voltam annyi idős mint most a lányaim, akkor én azt kértem Nagy Károly testvértől -aki az autójával látogatott hozzánk- mikor eltávozott tőlünk, hogy legalább a sarokig hadd üljek be az autójába. nekem akkor az volt az öröm hogy autóba ülhettem, a lányaim meg akkor örülnek ha kiszállhatnak az autóból...)
Én körbe mentem az autóval őket pedig egy rövidítésen indítottam útnak. egy sikátoron kellett felmenjenek, aztán majd jobbra fordulniuk és menni addig amíg elérnek az imaházig. Mivel még sohasem jártak arra, ezért elismételtettem velük az útvonalat és megmutattam nekik(Jémina már tudja), hogy melyik a jobb kezük és arra kértem hogy igyekezzenek. Én még visszamentem Józsi bácsiékhoz, a feleségét is megvártam míg elkészült és azután indultunk el. Mikor az imaházhoz értünk látom hogy a gyermekek még nem érkeztek meg, pedig már ott kellett volna lenniük. Gondoltam hogy elindulok megnézni mi történt, de addigra már feltűntek...
-Jémina, hol voltatok? Hogy-hogy csak most értetek ide?-kérdeztem
-Hát ez a gyermek -mutatott Tirzára- mikor elértünk az útkereszteződéshez elkezdte a sírást...
-Miért?
-Addigra már elfelejtette hogy melyik a jobb keze és balra akart menni., én pedig nem engedtem.
-Végül hogy sikerült meggyőznöd?
--Mondtam neki hogy ide figyelj: "Bízz, bennem, bízzál édesapádban, ha ő azt mondta hogy jobbra kell menni akkor biztos arra van az imaház. Nem akar nekünk rosszat. Ő elfogadta az Úr Jézust, nem hazudhat. Ő tudja az utat." Mikor ezeket hallotta engedelmeskedett és most itt vagyunk.

Hát nem az ilyenekre mondta az Úr Jézus? "És monda: Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképen nem mentek be a mennyeknek országába." Mt.18:3
Bárcsak tudnánk mi is ennyire bízni Isten Igéjében. Életünk útkereszteződéseiben ha eszünkbe jut, mire tanított minket az Úr, merre kellene menni akkor ne tanácskozzunk "testtel és vérrel", ne a kívánságaink után menjünk, hanem bízzunk Benne! Ő nem akar rosszat nekünk, Ő nem hazudhat. Engedelmeskedjünk és biztosan célba érünk...!
Estére Tasnádra mentem, ahol hat órától voltunk együtt és az esti igéből szolgáltam. Kilenc körül értem haza.