2009. szeptember 4., péntek

Péntek

Reggel már apósom ébresztett aki a tegnap este érkezett, hogy induljunk Váradra. Még az év elején(jan. 19-én) volt neki egy balesete, ami miatt a jogosítványát bevonták, de hiába egyezett ki a a feleségével:) -aki az egyik sérült volt- hogy elkerülje a polgári peres eljárást, a jogosítványát nem adták vissza. Igaz hogy "bűntudata" miatt nem is nagyon érdeklődött az ügye iránt, de most hogy immár a 8. hónapban vagyunk mégiscsak úgy gondolta, jó lenne viszza kapni azt ami az övé. Már korábban egyeztettünk Tripó István testvéremmel a mai napról, mert mégis csak más az, ha valaki egy 190 cm-es vastagon kigyúrt polgármester testvérrel érkezik a megyei rendőrségre érdeklődni, mintha azt a 165cm/60kg-val(ez az apósom paramétere) próbálja. meg is lett az eredménye a kirándulásnak, még ha néhány órát igénybe is vett, mert kiderült hogy az a jogosítvány amit elvettek, az nincs is regisztrálva, nem is kellett volna bevonni és jelenleg egy rendőri mulasztás miatt az érsemjéni rendőrőrsön pihen valamelyik fiókban. Az őrnagy aki kinyomozta e kesze-kusza ügyet azt mondta, hogy ha februárban érdeklődtünk volna, már akkor visszakapta volna apósom a jogosítványát. Hála az Úrnak hogy meghallgatta a Váradra indulás előtt elmondott imádságot és jó szerencséssé tette a mi útunkat.
Ha az Úr megsegít és élek ma este a micskei testvérek körében leszek bibliaórán...

U.i. Imádkozzunk a gyergyószentmiklósi missziós napokért!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Itt hozzá(m) szólhatsz...