Amikor szünet volt(a fórumbeszélgetés után) kimentem és elbújtam az autómban. Imádkoztam és sírtam. Azért mert arra gondoltam, nehogy az én méltatlanságom vagy gyengeségem miatt ne válaszoljon valaki az Úr hívására. Ha rajtam múlott volna, akkor úgy és olyan messzire menekültem volna mint Jónás(igaz hogy más okokból, de mégis). Hogy ez nem következett be annak objektív akadályai voltak. Dicsőség az Úrnak! Más kimenekedési út nem volt a szorult helyzetből, mint nagyon megalázkodni és kegyelmet kérni. És akkor közel jött hozzám az Úr. Nagyon közel. Annyira hogy majdnem elindult az autó.(Jó jó ezt csak zárójelben mondom hogy érzékeltessem mi történt). Megérintett. Meggyőzött arról hogy nem
Hálás vagyok az Úrnak azért hogy most(hajnali kettőkor) érkeztem haza csupán azért, mert elnyúlt az imádkozás ott fenn a felső szobában azokkal akik az Úr Jézusnak adták az életüket...
Aztán azt is jó volt hallani ezután(már bent a Borzási családnál vacsora(?) közben), hogy kb. 3 évvel ezelőtt mikor Szatmáron szolgáltam egy ilyen alkalommal, akkor megtért egy lány(ő tett bizonyságot erről) és ugyncsak "a felházban" imádkoztunk, majd rajta keresztül elérte az Úr a családját is. Azóta többen megtérek a környezetében. Milyen csodálatos az Úr... Én többnyire egyes személyeket látok amikor a felhívásra előjönnek, de az Úr látja azokat is akik az "ő szavukra hisznek majd" és ez a felismerés ma is a lehengerelt, mit lehengerelt? Földbe döngölt. Ezerrel. Áldom az Urat!
Uram ha én ilyen kicsi porszem vagyok, de mégis érték a Te kezdben, miért is jajongok annyit? Bocsásd meg minden mulasztásomat!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Itt hozzá(m) szólhatsz...