Ma abban a gyülekezetben voltam, ahol édesapám kezdte a lelkipásztori szolgálatot. Két és fél évet laktunk Ballán és ez idő alatt kezdetem öntudatra ébredni, ill. ettől az időtől tudom folyamatosan felidézni a múltat napjainkig. Ott abban a faluban kezdtem meg az iskolát, de az első osztályt már Zilahon fejeztem be. Abban a gyülekezetben jutott el a tudatomig hogy az én édesapám lelkipásztor és hogy ez mit jelent... Tehát elég sok emlék felidéződött bennem, de már nem igen lehetett mihez illeszteni ez emlékeket, mert Király testvér szavait idézve "itt mindent leromboltunk amit elődeink 90 év alatt építettek". Persze ez az anyagi dolgokra értendő. Azon a régi helyen egy teljesen új imaház épült és semmi sem maradt a régiből..., de azért van ott abban a gyülekezetben még egy néhány "ikon", akiket gyerekkoromban is öregnek láttam és ma sem fiatalabbak. Na ők jelentettek valami kapaszkodót a 35 évvel ezelőtti világhoz. Tizenhat fehér ruhás fiatal tett bizonyságot arról hogy Jézus mellett kötelezték el magukat egy életre. Délelőtt és délután is az ApCsel. 19-ből szolgáltam. Délelőtt az újjászületés(Vettetek é Szentlelket?), délután pedig a megújulás volt az igehirdetés témája. Délután a feleségem is szólt néhány szót és olyanokat is mondott, amit eddig még én sem fogalmaztam meg sem magamnak sem másnak, de most legalább megjegyeztem. Hálás vagyok az Úrnak azért hogy délután a felhívásra többen felálltak és hangos imádságban kérték az Úr megújító kegyelmét életükre és kívántak megszabadulni mindattól amit a Lélek kárnak és szemétnek ítélt az életükben. Ebédre Király Tibor lelkipásztor vendégei voltunk(feleségem és a 2.3.4. lányom is elkísértek), este pedig Máté Gyula testvérék hívtak vacsorára. Szép és tartalmas napot adott nekünk az Úr!
Az alábbi képeken látszik az az igényes munka ami nekem is feltűnt az imaházat elnézve... Gyönyörű szép világos és szellős az egész épület. Kellemes volt ott lenni még 3 óra után is....
(fotó: Bernáth Bálint)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Itt hozzá(m) szólhatsz...