2009. február 10., kedd

Kedd - utazás, fáradtság,imádság,játék,gólöröm...

Reggel már fél hatkor elindultunk Debrecenből hogy idejében Margittán legyünk a közjegyzőnél és nyolc óra 10 perckor ott is voltunk. A közjegyző azonban csak kilenc után érkezett meg és mire kész lett velünk, addigra a rendőr aki az apósom ügyével foglalkozott már valami fegyveres rablót üldözött Érmihályfalván. Így csak délután egyre kerültünk a rendőrségre a micskei polgármester hathatós közbenjárására és hála az Úrnak kettőkor már indulhattunk vissza Debrecenbe. Apósomnak a jogosítványa még egy ideig a nagyváradi rendőrségen vendégeskedik és csak ha kitelik az ideje azután kerül haza... Ez most nem akkora baj, mert úgy sem lenne mit vezessen. Már negyed négy körül járt az idő amikor Debrecenbe érkeztünk és az egyik közlekedési lámpánál olyat láttam hogy alig akartam hinni a szememnek. Két kocsival előttem ugyanis az én buszom várt a zöldre. Anyósom kételkedett hogy az enyém lenne, de hát én csak csak megismerem azt ami az enyém(bocsánat, a feleségemé) és úgy is volt. Amikor zöldre váltott a lámpa akkor mellé furakodtam és megnéztem a sofőrt. Megnyugodtam, mert az a szerelő volt aki javítja. Félre is álltunk és csodálkozott is az én testvérem(Nagy István) hogy mennyire szemmel tartom őt a munkájában. Hát tényleg érdekes volt eddig egytelen egyszer jött ki vele a városba a két hónap alatt és akkor is pontosan elém gurult..., ugye hogy nincsenek véletlenek?
Csak estefelé kerültem haza és miután megettem az estebédet indultam is Zilahra, hogy holnap reggel már korán intézhessük az autó átíratását. Fél tíztől Lajossal és a zilahi fiatalokkal fociztunk egy órát az egyik iskola tornatermében. Az alábbi kép ott készült éppen gólszerzés közben. Kellemesen elfáradva érkeztünk haza Evódiához ahol Lajos meg is lepett valamivel, de hogy mivel az most még nem publikus...


1 megjegyzés:

Itt hozzá(m) szólhatsz...