2009. február 11., szerda

Szerda - Zilah

Ma reggel Evódiáéknál ébredtem Zilahon és miután megreggeliztünk, Lajossal elmentünk a hivatalokba hogy az autó átíratását elintézzük. Hát nem is egyszerű dolog ez. Egy jó néhány helyen meg kellett jelenni, adót kifizetni, számlát kiállítani stb.stb. de végül a yilahi rész el lett intézve. Ezután már csakVáradra kell járnom az alatt a 30 nap alatt amit erre adtak. Az Erdei testvér(airberlin ügy) pénzét is kivettem a bankból és odaadtam Lajosnak hogy ő juttassa el Németországba.
Ebédre is ott maradtam még Evódiáéknál és így még olyanokkal is együtt ebédeltem mint Elekes Sámuel testvér és Goroszlóról Domokos Ernő. Ők csak úgy belátogattak Lajosékhoz és ha már éppen ebédidő volt, akkor ha nehezen is de engedtek a vendégszeretetnek és gyakorolták velünk az asztalközösséget. Elég sokminden előjött miután szóba került, de végül mindet az Úr elé vittük imádságban.
Délután én hazaindultam, mert ma este itthon kellet lenni bibliaórán, Lajos pedig Perecsenbe készült, mivel ott is evangelizációs hét van és ma estére őt hívták szolgálni.
Mi itthon a Mt. 7:1-6, 13-29 alapján tanulmányoztuk a Jézus Krisztus által ránk hagyott keresztyén életnormákat. Általában beleférünk a másfél órába, mint ahogyan ma is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Itt hozzá(m) szólhatsz...