2009. május 26., kedd

Kedd- egy kis politika választások előtt

Elkezdődött a kampány az európai választásokra és lehetetlen nem észrevenni hogy mindenki mindent ígér csak hogy odaadd nekik a szavazatotdat. Már rég túl vagyok azon hogy a kampányok befolyásoljanak vagy egyéb ilyen-olyan választási ígéreteket is komolyan vegyek. Sokkal inkább a szerint ítélem meg a pártokat hogy mit írnak az alapító nyilatkozatukba és hogy ahhoz mennyire igazodnak a programjaik és a cselekedeteik. Igaz hogy ez egy kis utánajárást -olvasást igényel, de legalább nyugodt a lelkiismeretem, ha nem csak úgy minden mindegy alapon xelek a szavazólapon, ha már élek állampolgári jogommal. Az már egy másik kérdés, hogy mit jelent nekem hívő embernek az EU. Mindenképpen az EU szkeptikusok táborát erősítem és egyáltalán nem támogatom a birodalom építést.

Az egyik magyarországi párt alapító nyilatkozatában az alábbi kitételt olvastam:

„Valljuk, hogy nemzetünk erkölcsi megerősödése csak a krisztusi tanításon alapulhat, és ehhez a magunk eszközeivel politikai pártként hozzá is akarunk járulni. Ebben a megújulásban kiemelt szerep hárul keresztény közösségeinkre, egyházainkra, amelyek évszázadok óta, jóban és rosszban egyaránt bizonyították, hogy nemzetünk végső lelki, szellemi és kulturális bázisául szolgálnak..."

Ez jobbnak látszik nekem mint a többi és milyen érdekes hogy az összes parlament párt haragszik rájuk...
Szerintem a demokrácia egyik legnagyobb hazugsága az hogy az igazság többség oldalán van. Az Úr Jézus ezzel szemben azt mondta: "Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, a mely a veszedelemre visz, és sokan vannak, a kik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt." Mt.7:13-14

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Itt hozzá(m) szólhatsz...