2010. április 20., kedd

Kedd - Ne feledd...!!!

"Igen, a menny csodálatos..." ezt az éneket hallgatom mostanában a KVINT együttestől. A "Halld, csak halld..."CD-t hallgatva azt tudom mondani hogy ők az utóbbi évek legnívósabb énekegyüttese az erdélyi baptista közösségben. Tudom hogy ez magánvélemény, de az is igaz hogy nem csak az enyém és ha most meghallgatod a fenti éneküket lehet hogy a tied is. Igaz hogy nem tartoznak azon trendi úgynevezett "dicsőitő" műfajba, de éppen ezért töltenek be hatalmas űrt. Rengetegen énekelnek Istennek, de kevesebben Róla az embereknek. A KVINT abban egyedi, hogy azt is elénekli mit tett az Úr értünk, velünk  és úgy hogy közben megszólítja, hívja, megragadja, egyszerűen vonja magával a hallgatót a mennyország felé. Én személy szerint már régóta vártam egy ilyen együttesre és hálás vagyok az Úrnak hogy megérkeztek. A KVINT-ben  nem csak ritmus, nem csak dallam van hanem SZÖVEG is. Sőt. Azon van a fő hangsúly. A mondanivalót szépen kedvesen emeli fel az értelemhez a tiszta hang, a lelki dallam. A ritmus meg mikor húzza mikor tolja(nem táncoltatja) az embert át a szoros kapun vagy előre a keskeny úton. A KVINT főleg evangelizációra lett teremtve. Azért írom ezt, mert hiszem hogy nem csupán emberi akarat, hanem isteni szándék tükröződik létükben. Azért imádkozom, hogy az Úr őrizze meg őket ebben a szolgálatban és tegyék a dolgukat mindig a Szent Szellem erejével.
Még egy éneket ide("A bűnöm átka várt") linkelek azok közül amelyek nagyon kedvesek számomra. Azért nem teszem fel a többit, hogy a CD megvásárlásával te is eszköz lehess az Isten kezében, úgy hogy általad is kirendeli nekik mindazt amelyek szükségesek ezen evangelizáló munka folytatásához...
Igaz hogy nem beszéltem velük és nem is kértek arra hogy erre buzdítsalak, de mégis teszem...

A CD ára 20 RON és megkapható egyes gyülekezetekben, illetve megrendelhető: kvint_music@yahoo.com e-mail címen, vagy 0769–350314, 0744–972686 telefonszámokon. 

 A tegnap este a feleségem nagymamája(83 éves) Vámospércsen annyira rosszul lett(eszméletlen állapotban talált rá apósom), hogy kórházba szállították. Elég válságos az állapota. Imádkozni kell érte! Nem rég voltam nála beszélgetni, imádkozni és akkor énekeltem neki egy éneket a mennyországról("Fönn a honban melybe vágyom" HH.230). Ha most ott lennék mellette, akkor a fenti éneket("Igen, a menny csodálatos") énekelném neki.

3 megjegyzés:

  1. nagyon sajnáltam, hogy a békési ifjúsági találkozón megakadt a cédéjük. nem érdemelték, de semmi se nincs véletlen, gondolom. a zenéhez nem értek, de alázatban, lelkületben messze elől járnak. nekem is nagyon tetszenek az énekeik. itt lesznek a zilahi baptista ifjúsági találkozón is. aki szeretné hallani őket, jöjjön el hozzánk májusban:)

    VálaszTörlés
  2. Nekem is NAGYON-NAGYON tetszett!!!
    Remélem, hogy a Mustármag interjú is összejön- ha késik is, nem múlik, ugye, KVINT?? :)

    VálaszTörlés
  3. Mostanában én is hallagtom őket Sing-Along-ként. Nagyon felemelő.
    Részemről várom a következő CD-t.

    VálaszTörlés

Itt hozzá(m) szólhatsz...