kérdések azok, amelyeket 4-5 éve fogalmaztam meg a "Mustármagban". Mivel akkor még nem blogoltam, a lap hátsó oldalán majdnem két éven keresztül minden hónapban feltettem egy kérdést amelyekre érkezett is néhány válasz. Most úgy gondoltam, hogy újraveszem ezeket a kérdéseket itt a neten.
Az egyik kérdés kérdésem 2005-ben ez volt:
"Miért van az hogy....gyülekezeteinkben amikor imádkozásra kerül a sor,
mi fiatalok, számarányunkhoz képest sokkal kevesebben szólalunk meg?
Az egyik ok lehet az hogy még sokan nincsenek ujjászületve közülünk és
nem akarnak csak azért imádkozni mert elvárják tőlük, de ugyanakkor
mégis a dicsőítő énekekben annyira bátrak vagyunk hogy hívő legyen a
talpán az aki bírja velünk a tempót. Az Istent dicsőítő éneklés megy,
de az imádság nem annyira? Javasoltam már dicsőítés vezetőknek, hogy
legalább amikor alkalmat kezdünk, akkor ima és könyörgés legyen
énekeinkben először és miután nyilvánvaló az Úr jelenléte akkor jöjjön
a kimondottan dicsőítő ének. Talán igy még több fiatal rávehető az
imádságra, a könyörgésre. Hogy a fenti kérdésre még milyen válaszok
sorolhatók azt én sejtem de azért tőletek is várom...!"
Részemről az egyik ok az volt,hogy mindig őszintén válaszolok az Úrnak imában,ha az ige által szól hozzám.Egyszer azt hittem már nincs bálvány az életemben,s szólt az ige,amikor Jákób eldobatta a házi bálványokat,az Úr kezdte sorolni az én bálványaimat,nem az igehirdető által,csak úgy nekem;önigazság, képmutatás,szeretetlenség. Mások mindig csak megköszöntek valamit.Aztán elhallgattam,nehogy azt higgyék én vagyok a legrosszabb hívő.Az Úrral szembe nem lehetek képmutató,ezért csak neki mondom el harcaimat,veszteségem,győzelmem,mert nem egyszer csalódtam az őszinteségem miatt NAGY emberekben.
VálaszTörlés