Karácsony második napja Szerda

Reggel Kéczbe indultam a cigány testvérekhez, hogy velük is ünnepeljek. Annak rendje módja szerint meg is érkeztem. Béla testvér egy kicsit később érkezett, mert győzködte a magyarokat hogy jöjjenek és tartsunk délelőtt is közös alkalmat a romáknál, de nem engedtek. Így csak a délutáni összejövetel volt közös a magyar imaházban, ahová a margittai román gyülekezet igérkezett vendégnek.
Azért is örültem hogy délelőtt mentem a cigány testvérekhez, mert ilyenkor hallom őket szolgálni az imaórai buzdítás során. Egyszer biztos hogy nem unalmasak ezek a szolgálatok... és miért nem? Azért mert ők kimondottan élvezik és nagyszerű dolognak tartják hogy szólhatnak az Úr ügyében. Igaz hogy van mit csiszolni még az ige ismeretükön és az exegézisükön, de azért haladnak.
Ma reggel is feljegyeztem egy néhány eredeti gondolatot tőlük, pl. :

"Kedves Testvérek! Hálás vagyok a jó Istennek hogy most innen szolgálhatok neki. Már attól féltem egész héten, hogy olyasvalami fog történni, kísértés vagy egyéb, ami megakadályozza hogy ideálljak, de hát testvéreim az Úr útjai kifürkészhetetlenek, ezért most itt állhatok..." Egy korábbi alkalommal ugyanis azért tartóztatta meg magát az Úrvacsorától, mert valaki hétközben kihozta a sodrából és egy kicsit megrázta két kézzel a bajkeverőt, de rögtön utána meg is bánta, pedig egyébként semmi különösebb baj nem történt. Érezzük ugye hogy milyen izgalommal és várakozással készülnek egy imaórai buzdításra is...
A másik testvér aki másodjára buzdított így szólt: "Testvéreim! Engedjük hogy az Úr faragjon minket! Ő hosszába akar minket faragni, de ha nem engedjük, akkor kezdi keresztbe és jaj lesz nekünk, mert meg van írva hogy amelyik fa nem terem jó gyümölcsöt az kivágattatik..."
Ilyen buzdítás után aztán volt sok forgács, amit imádságban az Úr elé vittek... Egy szóval megérte ott lenni az én számomra is ezen a délelőttön.
Délután háromra Micskére mentünk Jéminával és örömmel láttam a gyülekezetben, hogy hazatértek a távoli rokonok is. Így annyian voltunk hogy ennyi embert egyszerre, még abban az imaházban nem láttam.
Hála legyen az Úrnak hogy jó alkalmat tölthettünk el a testvérekkel Isten igéje és a bizonyságtételek mellett.
Az összejövetel után Jéminát a Hubert családnál hagyva(hazajöttek Szabó Barnáék is), Barnával és az apósával elindultunk "Betlehembe". Már korábban megígértem a nagyváradi "Betlehem" gyülekezetnek hogy ünnep 2. napján meglátogatom őket. Hárman indultunk el és öten jöttünk vissza Micskére, mert Szalárdról Lukács György testvért és a feleségét(érszőllősiek, de a karácsonyt a lányuknál töltötték) is felvettük hazafelé. A "Betlehemben" mind Barna mind az apósa érdekes és építő bizonyságot tettek, ami számomra is emlékezetes maradt. Többek között ebben a gyülekezetben férkőzött Barna, a korábban még elérhetetlen messzeségbe tűnő Ildikó bizalmába. Azóta is boldog férj és feleség...
Én három útról beszéltem a bölcsek kerácsonyi története nyomán: 1.Téves út- Keletről Jeruzsálembe (amikor vezetés nélkül haladunk, csak a saját fejünk után) 2. A Jézushoz vezető út-Jeruzsálemtől Betlehemig(amikor Isten vezet mint a gyermeket, csak kell menni a csillag után) 3. A hazafelé(menny felé) vezető út - Betlehemből haza(amikor más úton kell járni) Röviden ez volt a vázlata az evangelizációs jellegű prédikációnak. Az Úr megerősített és dicsősség legyen neki, volt válasz is a hallgatók rászéről. Ki ilyen ki olyan útról szólította meg az Urat... és Ő meghallotta.
Micskén már várt Jémina és Gedi(az érszőllősi Ferenczi János karmester testvér 9 éves fia) akiket haza kellet vinni...
Itt jut eszembe a hirtelen rám szakadt atyai felelősség... Derült égből villámcsapásként ért a Jémina bizalmas bejelentése: "Édesapám, Gedi(Gedeon) szerelmes belém és ő meg azt mondja hogy én is szerelmes vagyok belé" Na ez első hallásra megemészthetetlen volt nekem, mert ilyen témában a diskurzust, inkább később és inkább a nagyobbaktól vártam, nem pedig az alig 4 és fél éves Jéminától. De hát megtörtént és kénytelen voltam észrevenni, hogy a két gyermek kéz a kézben, mennyei nyugalomban utazik a kocsiban hazafelé. Még most is gondolkodom hogy mekkorát változott a világ... Bezzeg a Szabó Barna idejében(13 évvel ezelőtt) még annyira nehezen lehetett észrevenni az ilyen érzelmeket, hogy amikor édesapám érdeklődött hogy ki is a Barna választottja, akkor Juci, a Barna nővére azt mondta: "Veress testvér! Amelyik lányon meglátja "azt a sálat", amit Barna nemrég vásárolt, az a kiválasztott" Na hát az édesapám figyelt is az összejövetel végén és egyszer csak megpillantotta az Ildikó nyakában "azt a sálat". Így derült ki akkoriban, hogy ki kibe szerelmes, én meg most már abból is látom hogy kéz a kézben... Hej,haj..., azok a régi szép idők... Mennyivel könnyebb(vagy talán nehezebb?) volt akkor a szülők dolga...
Azért nem esek én kétségbe és nem vonok le messzemenő következtetéseket, de nyitott szemmel, nyitott füllel(főleg a lányaim felé, hogy elmondhassák amit akarnak), meg összetett kézzel(ima) kell járnom, elvégre is négy lányom van és egyik szebb mint a másik... Segíts Uram!