2007. december 4., kedd

Kedd

Nagyon tartalmas nap volt a mai. Na nem azért mert a feleségem nem volt itthon(ma ment javítani az előző vizsga eredményét), hanem azért mert a Nagyváradi Missziókerület lelkipásztorai itt tartották Érszőlősön a közösségi napot. 18-an voltunk együtt a hiányzók ellenére és nagyon jó közösséggé formálódtunk ahol őszintén és nyíltan beszélhettünk a hiányosságainkról is, már ami az imaéletet illeti, mert "A lelkipásztor imaélete" volt a téma. Azonban nem csak beszélgettünk hanem többször és többekért imádkoztunk még a feleségemért is(hogy jól sikerüljön a vizsgája). Az ebéd gulyásleves volt a helyi testvérnők áldozatkészsége eredményeként, amit hálás szívvel és jó étvággyal fogyasztottunk el. Délután öttől pedig közös alkalmunk volt a gyülekezettel, ahol Kovács Gyula testvér szolgált a Zak. 2:14-17 alapján az Úr jöveteléről. Az igehirdetés után a lelkipásztorok rövid de tartalmas bizonyságtételei következtek. Az esti alkalom ugyancsak szeretet vendégséggel zárult. Egy évvel ezelőtt még nem gondoltam volna hogy a 38. születésnapomon ennyi szolgatárs lesz jelen és ilyen áldásokban lesz részem. Áldott legyen az ÚR! Még egy szép kis ajándéktárgyal is megleptek a Missziókerület részéről. Egyáltalán nem érdemeltem meg, de azért nagyon örültem... a figyelmességnek. Ez is a szeretet jele... számomra is példaértékű. Érzem hogy boldog az az ember kit sokan szeretnek, ennél csak az jobb ha én is szerethetek...

U.i. Ezuton is mindenkinek köszönöm az értem mondott imádságokat és a születésnapi köszöntéseket... (Édesanyámnak és Evódiának különösen, amit írtak) Az Úr áldása legyen jelen életetekben!Nagy meglepetésre kilenc óra körül Evódiáék is meglátogattak. Ők egy közeli kisvárosba ruccantak ki hogy megünnepeljék a 13. házassági évfordulójukat és útközben hazafelé betértek hogy köszöntsenek és együtt imádkozzanak velem. Közben még Bibarcfalváról is felhívtak a rokonok hogy velem örüljenek. A feleségem is felhívott a falu határából egy segítőkész ember mobilján, mert elfogyott az üzemanyag... Végül Lajossal mentünk ki hogy behúzassuk a kocsit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Itt hozzá(m) szólhatsz...