Vasárnap

Sűrű volt amai nap. Reggel 10-re Kéczbe mentünk a feleségemmel és a két középső gyerekünkkel. Béla testvér reggel ment a romákhoz mi pedig maradtunk délelőtt a magyaroknál. Alig voltak vagy 8-an, de még Szeredai Sándor is hazaérkezett Írországból(ott végzi a bibliaiskolát), így ő tartotta az imaórát én pedig prédikáltam és a feleségem bizonyságot tett. Ebédre a "bulibáshoz"(Kálmán testvér) mentünk, mert már csütörtökön lefoglalt minket. Jó gazdag ebéd volt, még a magyaroknak is dicséretére válna, de vigyázni kellett hogy ne terheljem meg magamat, mert délután ismét szolgálnom kellett. Kettőtől a feleségem tartott vasárnapiskolai foglalkozást a gyerekeknek(voltak vagy 25-en) és háromtól pedig én következtem... Először gyeremek bemutatásra került sor amihez a 1Sám 1:24-28 -at olvastam fel és abból adtam át üzenetet elsősorban a szülők felé. Ezek után imádkoztam a gyermekekért. Az egyiket Gábornak, a másikat Efraimnak hívták. Nem, nem elírás... valóban Efraimnak hívják mint engem és nem véletlenül... Annak örömére lett ez a neve hogy idejöttem lelkipásztornak. Ez már a második ilyen eset a romáknál... Először Székelyderzsben történt meg velem hasonló... Már vagy 3 éve lehettem abban a körzetben(Homoródszentmárton) lelkipásztor és a székelyderzsi alkalmakat rendszeresen látogatták a romák is, de életvezetési problémák(milyen szépen fogalmazok:) és egyéb okok(megtérés hiánya!) miatt nem lehettek a gyülekezet tagjai. Figyelmeztettem, megtérésre hívtam, sőt még meg is fedtem őket, mégis szerettek és jöttek. Egyik alkalommmal hallom a szószéken szolgálat közben, hogy "Efraim ülj le!... Efraim ülj szépen!... Efraim fejezd már be!... Efraim légy csendben, mert ha nem kikapsz!" stb. A suttogás a hátsó sorokból jött és először arra gondoltam hogy valakin keresztül az ördög üzenget nekem és nem egyéb ez mint kísértés, de aztán észrevettem egy kisgyermeket az egyik cigányasszony ölében és sejteni véltem valamit... Mikor vége lett az alkalomnak, hátra mentem és mindekinek köszöntem, majd szerét ejtettem annak hogy a kisgyerek édesanyjával is szót váltsak.
-Mennyi idős ez a kis gyerek?
-Egy éves, kérem szépen.
- Kislány?
-Nem, nem, kisfiú
-És hogy hívják, ha szabad kérdeznem?
-Hát Efraimnak, mivel a tiszteletes úrról neveztük el...
Megvolt a magyarázat tehát a furcsa suttogásra... A mai eset már nem is volt annyira meglepő. Adja az Úr, hogy ezek a gyerekek legyenek elnevezve Krisztusról is, mint az első keresztyének! Ámen!
Az igehirdetés után úrvacsorai alkalomra is sor került, ami után igyekeztünk haza Érszőllősre. Hatra haza is érkeztünk és már indultam is a szószékre, ahol a Mt.25-ből olvastam a tíz szűz példázatát, amiből arról tájákoztatott a mi Urunk hogy az ő eljövetele előtt sötét idők lesznek, amikor mind a magunk és mások részére világítanunk kell. Arra figyelmeztetett hogy nem mindenki aki elindult a mennyország felé jut be oda. Végül azzal erősített bennünket akik vigyázva várunk, hogy csak utánunk csukódik be az ajtó és nem előttünk! Hívtam a hallgatókat a megtérésre és a megújulásra, Szent Lélekkel való betöltekezésre. Az egyik sírva imádkozó, bűnbánó lélek a legnagyobbik lányom, Mirjám volt... Áldott legyen az Úr neve!
Most már nagyon fáradt vagyok, de megérte... és megéri ezután is! A szent munkában, Krisztusért fáradozni a legmagasztosabb érzés... Mindenkinek ilyen fáradtságot kívánok... ÁMEN!