2008. szeptember 3., szerda

Szerda - Misszióra hangolva

Elég nehezen indult a mai nap, de hát aki már igyekezett borsot törni az ördög orra alá az nem lepődik meg az ilyen felvezetésen. Ez így természetes. Ha valaki misszionárius és nem "misszió árus" akkor az velem együtt vallja hogy könnyesen(!) nehéz az evangélium terhe...
Ma reggel felhívtam Nagy Istvánt(szalárdi lelkipásztor) hogy felhívjam a figyelmét, jobb lenne ha már fél hétre megérkezne mintsem hétre, tekintettel arra hogy az őt elkísérő fúvós zenekar is már az alkalom előtt hirdethetné az evangelizációt. A felesége vette fel a telefont és azt mondta hogy István már hétfőn elment a fiatalokkal táborozni. Még júliusban egyeztünk meg erről az alkalomról és később is szóba került, de úgy látszik hogy az én szolgatársam elfelejtette és én sem figyelmeztettem hamarabb... Hát ha nem sikerült így, akkor lesz még jobban válaszoltam magamban az ördög kihívására és feltárcsáztam "egy még nagyobb" Istvánt. Borzási István, szövetségünk missziós alelnöke el is vállalta a meghívást, még ha későn szóltam akkor is eljött. Áldassék az Úr neve!!! Utólag látom hogy az Úrnak jobb ötletei vannak mint nekem, mert még protokoll szempontból nézve is úgy illik, hogy egy új missziót a missziós alelnök kezdjen meg... A KIrályok könyvébő olvasott igét arról hogy Jósiás király megújította az igaz istentiszteletet. Erre volt és van Tasnádon is szükség... Nem voltunk sokan és többnyire "csak" hívők, de ez csak a kezdet és hisszük, hogy lesz magyar gyülekezet is abban a városban, ha hűségesek leszünk az elkezdett munkában... Ámen!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Itt hozzá(m) szólhatsz...