2008. szeptember 21., vasárnap

Vasárnap - itt is ott is

Szép hosszú és tartalmas nap végére érkeztem. Kezdem ott hogy délelőtt csak egy bővített imaórát tartottunk itt az imaházban, mert a reformátusok meghívták az egész falut és külön engem is arra a hálaadó napra melyet a templomuk felújításának az alkalmából tartottak. A püspök(Csűri István) a Gedeon történetéből kiindulva prédikált, ami után nekem is szót adtak és elmondtam amit az Úr a szívemre helyezett. Tizenkettőkor eljöttem és siettem Kéczbe a roma gyülekezetbe ahol testvéri órát tartottunk. id.Híri János testvér vitt az autójával, mert a buszt hátrahagytam az énekkarnak. Már több mint egy éve ismerem Híri testvért de hogy még rallyzásra is képes azt én nem is képzeltem. Csak úgy sikítottak a gumik a kanyarokban, egészen lenyűgözött az idős testvér fiatalos lendülete, amit az öreg passatnak kellett elszenvedni. Még húsz perc sem kellett és meg is érkeztünk. Elég sok megbeszélnivalónk volt a gyülekezetben, de hála az Úrnak békében és egyetértésben értünk a testvéri óra végére háromnegyed kettőkor. Az ebédet is kihagyva már siettünk is a magyar imaházba, mert ott három órától kezdődtük az alkalmat melyen bemerítésre is sor került. Ráksi Imre(49) testvér tett bizonyságot fehér ruhában arról hogy Krisztusban új életet nyert. A 8 éve épült imaházban most merítkezett be az első magyar ember az ő személyében. Hisszük hogy nem ő az utolsó...! Budai Lajos(sógorom) testvér hirdette az igét a Lk. 7:27-30-ból, én végeztem a bemerítést és Caramizaru Daniel, a margittai román gyülekezet lelkipászátora is szólt román nyelven. Az érszőllősi énekkar szolgálata tette még örvendetesebbé az ünnepet.

Öt órakor lett vége az összejövetelnek és indultunk is haza, mert hat órától itthon már gyermekbemutatásra került sor. A mi 5. gyermekünk Veress Virág Viola volt az akit imádságos szívvel az Úrnak ajánlottunk. Budai Lajos testvér volt a vendég igeszóló, aki egész családjával a vendégünk volt.
Este együtt vacsoráztunk és el lehet képzelni hogy milyen mozgalmas egy vacsora az ahol 10 gyermek+ a szülők és a nagyszülők(a Márti szülei) örülnek egymásnak. Nagyon hamar elrepült az idő, de nem hiába!!! Az Úré legyen mindenért a hála és a dicsőség!!!

Ráksi Imre és én

A Budai és a Veress család (A Lajosék nevelt lánya, Anett is a képen van, de a miénk a legkissebb már aludt)
Anyósom és apósom között életvidám feleségemmel

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Itt hozzá(m) szólhatsz...