2007. szeptember 7., péntek

Csütörtök-Péntek

Péntek

Délelőtt valami IP kamerával bajlódtam, amit Gál Gabinak kellene beszerelni. Elég sok időt vett el, de mégsem sikerült úgy konfigurálni, hogy dinamikus IP címmel is működjön. A tetejébe muszáj volt Ie-t(amit kimondottan hanyagolok) használni az ActiveX vezérlők miatt... Délután Dani és Mirjám kimentek horgászni a patakra, de nem fogtak semmit.

Az esti bibliaóra után megtartottuk a tagfelvételüket azoknak akik vasárnap fognak bemerítkezni. Hála legyen az Úrnak azért hogy mind a négyen(Gál Jutka 34év, Ivanciuc Ruben 15év, Kondra Gertrúd 18év, Kónya Noémi 15év) szép és építő bizonyságot tettek a megtérésükről. Külön-külön hallgattuk meg őket, majd kérdéseket tettünk fel amelyekre válaszoltak és azt követően szavazott a gyülekezet mindegyikükről. Teljes egyetértésben fogadtuk mind a négy személyt a tagjaink sorába és együtt adtunk hálát értük. 3/4 10 volt mire elénekeltük az "Íme mi üdvözlünk..." éneket.
Délután 2-kor kezdődött a temetés, de előtte 1 órakor már megérkezett Erdő Zoltán testvér. Vele és Bogdán Tivadar testvérrel mentünk el Nagybaconba. Népes hallgatóság alkotta a gyászoló gyülekezetet. A Jn 12:24-26 alapján beszéltem arról hogy:
1. Van értelme a halálnak, ha volt értelme az életnek
2. Lehet követni a hitedet ha követted Mestered
3. Megbecsül téged Atyád ha megbecsülöd Fia áldozatát
Nagyon figyelmesen hallgatta a nép a prédikációt. A temetőbe is mindenki elkísérte a koporsót. Ott a Jn. 11:23-25 -ből szólt az Ige és fel lett téve a kérdés hogy "hiszed-e tested feltámadását?"
Az igehírdetés és imádság után megkezdődött a hantolás ami jó ideig eltartott, lévén a 4 sírásó borzasztóan sovány ember, akikbe úgyszólván "hálni jár a lélek". Már minden temetési éneket elénekeltünk és még mindig tartott a lapátolás, de azért 4 órára csak befejeződött minden.
Hatra Brassóba kellett érnem, mivel ott összejövetel volt és megígértem hogy ott is szolgálni fogok. Juditot és Jéminát Bibarcfalván hagytam Viola nénéméknél a hétvégére és onnan mentem Brassóba. Jó alkalmunk volt a gyülekezettel, majd a vezetőséggel maradtunk vissza megbeszélésre "egy rövid időre"(másfél-két óra). Hála az Úrnak a megbeszélés jó irányba haladt és hisszük hogy maga az Úr vezeti továbbra is a gyülekezetet és a pásztort. Józseféknél(Mike) vacsoráztam és azután mentem el 11 körül Paul Elemérékhez(az egyik elöljáró), mert ígértek vagy 20 liter gázolajat és beszélgetni is jó volt velük, amit majd imádság követett. Az Úr hallgassa meg az imájukat!
Éjfél után indultam csak haza és hálával a szívemben hajnali egy után meg is érkeztem. Már mindenki aludt, de a feleségem csak felébredt és figyelmeztetett hogy megkészítette a gombát, amit szerdán szedtem. Így hát kénytelen vagyok egy keveset enni belőle... ha már ilyen kedves volt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Itt hozzá(m) szólhatsz...